Látogató

- De én megyek- húzódtam el, és újra hazafelé vettem az irányt. Csak baktattam az úton, oda sem figyeltem, hogy mi a helyzet körülöttem, mert úgyis sötét volt. Próbáltam felhívni JoungRa-t, de nem vette fel. Sőt. Ki volt kapcsolva. Sóhajtva nyomtam ki a telóm, és a zsebembe csúsztattam. Ahogy hazaértem éreztem, hogy most mindenre képes lennék, csak az alvásra nem. Bekapcsoltam a HiFi-t, és beállítottam kellően hangosra. Kertes házban a franc se hallja rajtam kívül. Valami csoda folytán a lejátszási listámon a BlockB-től a Freeze szerepelt. Fura...nem igazán hallgattam sose őket. De olyan jó üteme volt a számnak, és olyan jól prögött, hogy a csípőm és a lábaim akaratlanul mozdultak rá. Hullám, fenn a kéz, levisz, x, levisz, lassan kilép, hullám, oldalra, fordul, csípővel teker, kéz fenn, levisz, üt...Annyira megfogott a zene, hogy újra meg újra elkezdtem rá táncolni. Ugyan azt. Egy óra táncikálás után háttérzenére tettem, és valami ehetőt kezdtem vadászni. A hűtőből előszedtem egy joghurtot, azt majszolva közeledtem a kanapé felé. Kopogás...aish, ki a franc lehet ilyenkor?
Számban a kanállal, egyik kezemben a jogival nyitottam ajtót. Egy számomra ismeretlen srác nézett vissza. Döbbenten meredtem rá. Mit keres egy idegen az éjszaka közepén az én lakásomnál? Nagyon aranyos pofija volt. Szép szemei és aranyszőke haja. Ajkait mosolyra húzta, és kissé oldalra biccentette a fejét.
- Szia- integetett végül vigyorogva.
Aigoo, ez normális?- méregettem, de idióta vigyorra húztam én a szám, és integettem egyet.
- Mit keresel itt?- nyögtem ki végül nem valami kedvesen. - Akarom mondani...ki vagy te?
- Nem tudod ki vagyok?- biggyesztette az ajkait.
- Öhhh, nem- ráztam a fejem. - De gyere csak be- vontam vállat, és nyitva hagyva magam mögött az ajtót becaplattam a nappaliba. A kajámat eszegetve fürkésztem, ahogy beljebb lép, és érdeklődve körbenéz. A kezeit a zsebében pihentette, majd mellém csüccsent.
- Láttalak táncolni- nézett rám csodaszép szemeivel. Komoly volt, most nem mosolygott. Letettem az üres jogis dobozkát az asztalra.
- Nem húztam le a redőnyt?- vontam fel a szemöldököm.
Elnevette magát, majd bólintott.
- Tehetséges vagy. Jártál valahova táncolni?
- Soha- vallottam be. - Amúgy köszi. És...nem akarok bunkónak tűnni, de...még mindig nem tudom ki vagy...

- Ohh! Igen...Lee Minhyuk- mosolygott rám.
- Kéne, hogy most leessen valami?- kérdeztem csalódott arcára pillantva.
- Nem. Örülök, hogy nem tudod ki vagyok. Elegem van már abból, hogy az utcán a nyakamba vetik magukat- húzta a száját.
- Áhh...szóval híres vagy- találgattam.
- Talált süllyed- nevetett.
- És...oké. Láttál táncolni. De miért jöttél be?
Ismét rámnézett. Ha híres, akkor más lányok tuti elájultak volna a pillantásától, de engem valahogy nem hozott lázba. Egy sima embert láttam benne. Furcsa módon én egyetlen kedvencemtől sem ájultam el. Egyszerűen csak...csak embert láttam bennük, semmi mást. Olyanok, mint én. Csak ismertebbek. Ugyan úgy szeretetre és gyengédségre van szükségük, és olyan valakikre, akik nem terhelik őket a hülyeségeikkel.
- Hát...gondoltam...esetleg...nem lenne kedved eljönni egy próbánkra? Mert nagyon tehetséges vagy, és a többi táncos panaszkodik, hogy mikor hozunk új táncost- csillantak fel a szemei.
- PróbáNKRA?- hangsúlyoztam a szó végét. - Ki vagy te?- húztam össze a szemem.
- Csak gyere el, kérlek, ott majd megtudod! Légysziiiii!
- Nem- ráztam a fejem. - Nem akarok...csupa...ismert ember között lenni. Még magukra veszik, hogy nem ismerem őket, mint egyesek- mormogtam.
A srác felnevetett.
- Na, akkor reggel itt vagyunk érted- intett, és már ott sem volt.
- Vagyunk?! Hé! Mi az hogy vagyunk?!- próbálkoztam, de már régen messze járt. Aish...fel se kelek...megmarkoltam az egyik párnát, és az arcomba nyomtam, beleharaptam és ordítottam egy nagyot. A francba!!!

ZiKyung

- Hány óra van?- ásítottam, és felültem. Semmit sem láttam a loboncomtól, ami mind a szemembe lógott. Morogva kifésültem a szememből a hajam, és az órára pillantottam. Omo! Késében vagyok!
Villámgyorsan lezuhanyoztam és kerestem valami egyszerű, kényelmes ruhát. Egy sima farmer és egy póló mellett döntöttem. Úgyse megyek semmi ilyen vip részlegbe, sőt...csak állok és nézem az idolokat. Felkaptam az edzőcipőm, és már kinn is voltam. A levegő kellemesen hűvös volt, a szél a hajamba kapott. Élveztem az egészet. Igaza volt JoungRa-nak. Rámfét a kimozdulás. Beleszimatoltam a levegőbe, és mosolyra húztam a szám. Mivel nem volt messze tőlem a koncert helyszíne hamar odaértem. Na mostmár bántam, hogy eljöttem. Mindenki visítozott, sikított, és egyetlen autót álltak körbe. Blahh...sok hülye fanpicsa- morogtam magamban. A szememmel mindehol HeeChangot és JoungRa-t kerestem, de sehol sem láttam őket. Kezdtem kissé ideges lenni, hogy el sem jönnek, amikor megpillantottam HeeChangot. Csak félprofilból, de eléggé sokszor láttam ahhoz, hogy felismerjem. Elindultam felé, magamban már azt tervezgettem, hogyan hordjam le a barátnőm, amikor megfagyott bennem a vér. Changie nem JoungRa-val ácsorgott ott, hanem egy tök idegen lány derekát ölelte, és nagyon vigyorgott. Valami haverjához beszélt közben. Éreztem, hogy elönti az agyam a düh. Akkor telt be a pohár, amikor megcsókolta azt a kiscsajt. Rohamra! Egyenesen odaléptem hozzá, magam felé fordítottam az arcát, és egy hatalmasat lekevertem neki.
- Ezt JoungRa nevében- fújtam dühösen. - Hogy lehetsz ekkora disznó?!- háborogtam.
Annyira meglepődött, hogy csak fogta az állát, és értetlenül meredt rám. A szemeim szikráztak.
- Oppaaaa, ki ez?- vernyogott a “barátnője”.
- Egy...egy..ismerősöm- néztünk farkasszemet. - El ne merészeld mondani neki- szűrte a fogai között ingerülten.
- Nem fogsz játszani vele- vicsorogtam, és sarkon fordulva eltűntem a tömegben. Muszáj megtalálnom JoungRa-t, és beszélni vele! Mindenkit félrelöktem- egy idő után már maguktól mentek arrébb. Az sem különösebben érdekelt, hogy nincs jegyem, a nagy tömegben könnyedén szem elől tévesztett nem egy őr is. A fejem úgy járt jobbra-balra, mint egy tengeralattjáró látcsöve. A francba! Hol vagy már?!
A sikítás már így is elviselhetetlen volt, amikor is fellépett a színpadra a BlockB. Na akkor aztán azt hittem kihasad a dobhártyám! Az én csendhez szokott füleimet ez gyilkolta. A tenyereimet rájuk is tapasztottam, hogy némiképp tompítsam a zajt. Nem mondom, hogy sokat használt, de...
Egyetlen szót sem értettem abból, amit- vélhetőleg a leader- karattyolt. El se láttam odáig, mert picike vagyok. Puffogva nézelődtem még mindig. Aztán a telefonomért nyúltam, és fel akartam hívni JoungRa-t, de rájöttem, hogy semmit sem értenénk egymás szavából, sőt, meg se hallaná a mobilját. Sóhajtva vetettem el ezt a variációt is. Ideges voltam és haza akartam menni. Kellett nekem igent mondanom!!! Próbáltam úgy helyezkedni, hogy kijussak a tömegből. Nagy nehezen elvergődtem a bejárat-kijáratig, és leültem a földre. Felhúztam a térdeim, fejem rájuk támasztottam. A zenére próbáltam koncentrálni. Az amúgy nem is volt annyira rossz, sőt, kifejezetten tetszett. A testemben éreztem a zene lüktetését, lábaim maguktól álltak fel. Tánc! Ezer éve nem táncoltam...lássuk hogy megy!
Elengedtem magam, igyekeztem a lépésekre koncentrálni. És sikerült! Még energikusabb voltam, mint régen...élveztem! Mikor lementek a ráadás számok is, fáradtan zihálva néztem körbe. Megláttam, hogy a bejárat fölöt van egy kis rámpa. Arra még van erőm... Így hát felmásztam oda. Úgy döntöttem, hogy ott várom meg JoungRa-t. És csak vártam, vártam, vártam és vártam. A sikítozást csak nagyon halkan hallottam. Mi a fene? A tőlem nem messze álló ajtóra sandítottam. Óóó, én hülye! A bejáraton jöttem ki...ááá, na itt aztán várhatok. Pfff...gratulálok magamnak...
Nagyon mérges voltam, de hirtelen hangokra lettem figyelmes. Kérdőn pillantottam az irányukba. Két srácot láttam meg, akik röhögve jöttek ki az ajtón, észre se vették, hogy ott ücsörgök a rámpán majdnem a vállukkal egy magasságban. Kissé oldalra fordítottam a fejem, hogy szemügyre vehessem őket. Az egyiküknek rövid, szőke haja égnek vol zselézve, és két kiló sminket kentek rá. Szemeit nem nagyon láttam, de összességében nagyon édes arca volt. A másikuknak fekete haja volt, amit fél oldalt felnyírtak. Kicsit hosszúkásabb arca volt, és szép szemei- pont láttam őket. De mégis..ő valahogy annyira nem jött be. A beszélgetésükre koncentráltam.
- Hjaaaaaaj, végre húzhatunk haza- jegyezte meg a szőkeség.
- Igen...ki van a fülem- vigyorgott a másik.
- Jöhetnének már a többiek- pislogott az ajtó felé.
Hihetetlen, hogy nem vett észre! Tök látható vagyok!!! Hé, ember, itt egy másik lény is! Úgy gondoltam, hogy akkor már egy kicsit megszivatom őket.
- Igen, de azt hiszem Minhyuk be fog aludni, aztán azt leshetjük, hogy felébresszék...
Óvatosan lekúsztam a látható búvóhelyemről, és mögéjük lopakodtam. Aztán átkaroltam a nyakukat és halkan csak annyit motyogtam.
- Bu!

Azt a kiabálást, istenem! Annyira elkezdtem nevetni, hogy meg kellett támaszkodnom az egyik korlátban. Csak rázkódtam, és ömlött a könnyem. Még ilyen ijedezős pasikat!
- Jézusom, a frászt hoztad ránk!- förmedt rám a fekete hajú.
Én képtelen voltam válaszolni, csak röhögtem tovább.
- Te...te...mit röhögsz?- puffogott a szőke.
- Hogy...milyen...ijedősek...vagytok- fuldoklottam tovább. Egy bő fél perc után sikerült lenyugodnom, és a falnak támaszkodva már csak vigyorogtam. - Nem az én hibám hogy nem veszitek észre, ami a fejetek felett van- böktem korábbi ülőhelyem felé.
- Te...te végig itt voltál?- hebegett a fekete.
Bólogattam egy széles vigyor kíséretében.
- Jól van, mit akarsz, hogy ne szólj a rajongóknak?- kérdezte flegmán a szőke. - Egy aláírást? Kettőt? Fotót? Mi kell?
- Te mindig ilyen bunkó vagy?- mértem végig tetőtől talpig, mire meghökkent. Egy kissé visszafogottabban beszélt.
- Bocs, csak...ideges vagyok. És fáradt. Szóval?
- Én nem kérek tőled semmit. Azt se tudom ki vagy...
- N-nem tudod ki vagyok?- képedt el. - Te most csak viccelsz..komolyan gőzöd nincs róla, hogy ki áll itt előtted?- háborgott.
Figyelmesen néztem. Most, hogy így mondta, ismerősnek tűnt. Honnan? Hol láttam én őt már? A szemem sarka egy plakátra villant, ami a BlockB koncertet hirdette. A srácok pont ugrottak rajta egyet. És az Ő arca volt középen.
- Mostmár van- sóhajtottam, mire egy elégedett vigyor jelent meg a képén. - De a neved még mindig nem érdekel- lohasztottam le a mosolyát. Ellöktem magam a faltól, és elindultam hazafelé.
- Hé! Várj már!- kiabált utánam a fekete. - Várj!- kapta el a csuklóm. Lenéztem az ujjaira, aztán pedig fel a szemeibe.
- Igen?- vontam fel a szemöldököm.
- Hogy hívnak?- kíváncsiskodott.
- Kyung! Mit érdekel az téged?! Nem is tudja kik vagyunk!- háborgott a másik. - Hagyjad!
- Szerintem se fontos- mosolyodtam el.

Barátnő

Unalmamba már majdnem lefolytam a kanapéról, amikor kopogást hallottam. Nagyot nyújtózkodva sétáltam az ajtóhoz, és kinyitottam. Alig pislogtam kettőt, az egyik barátnőm, JoungRa a nyakamba ugrott. Hatalmasra nyíltak a szemeim, és a levegőben kalimpáltam a kezemmel, hogy megtartsam az egyensúlyom- hát sajnos nem jött össze...Elvágódtunk a parkettán, csakhogy én kerültem alulra.
- Unnie- nyöszörögtem. - Ez fájt!
Meg sem hallotta, amit mondtam, csak ölelgetett, és visított folyamatosan.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, el sem hiszem, ááááááááá! Cho-min, Cho-min, Cho-miiiiiiiiin!- sikítozott.
Nagy nehezen letoltam magamról, és fájó hátamat tapogatva felültem. Tiszta dilis ez a csaj. Végigmértem, és nevethetnékem lett. Hosszú, szőke, festett hajával, és hatalmasra tágult fekete szemeivel nagyon édes volt. Elmosolyodtam én is, és felálltam.
- Na mesélj! Csak nem megkérték a kezed, hogy itt visítozol?- kuncogtam.
- Mi? Dehogy is- követett a konyhába kiskutyaként. Elhelyezkedett az egyik bárszéken amíg én ittam egy pohár vizet. Végig engem bámult, látszott rajta, hogy alig várja hogy megkérdezzem mi a helyzet. Leültem vele szembe a pult másik oldalán szintén egy bárszékbe, és kíváncsian fürkésztem.
JoungRa és én nem voltunk kifejezetten jóban, világ életében irigy volt rám valamiért, a nyomomban járt, koslatott utánam. Én meg hagytam. Nem beszélt ki soha a hátam mögött, nem tett keresztbe nekem, de tudtam, hogy irigy rám. Csak nem értettem, hogy miért. Amikor gyönyörű, okos, kedves lány volt, ráadásul olyan igazi kis cukiság. Én meg a magam komolyságával és a sokszor felvágott nyelvemmel...persze ha valaki ismert, tudta, hogy nem ilyen vagyok valójában, hanem egy bolond kislány. Még mindig...
- Na?- vigyorodtam el.
- HeeChang megígérte, hogy elvisz a BlockB koncertre!!!- tört ki belőle.
Pislogtam kettőt. Tudnom kéne, hogy azok kik? Életemben nem hallottam róluk. Pedig táncosként lehet, hogy illett volna...De az is lehet, hogy hallottam már tőlük számokat, csak nem tudtam, hogy ők éneklik.
- Nahát! Ez nagyszerű- lelkendeztem én is. JoungRa tündöklő arccal tapsikolt. Én is tapsikolni kezdtem, de fogalmam sem volt róla, hogy miért csinálom. Mint valami retardált pingvin, kábé úgy nézhettem ki...
- Annyira várom már! Végre csak kettesben leszünk..mostanában állandóan a haverjaival lógott, fogalmam sincs miért...- sóhajtott szomorúan. - De most azt mondta, hogy kárpótol- csillantak fel újra a szemei. - El se hiszem, hogy láthatom Zicot, és a többieket- áradozott. Én csak hümmögtem meg bólogattam, mást nagyon nem tudtam csinálni. Számomra idegen dolgokról karattyolt.
- Cho-min! Rossz kedved van?- kérdezte hirtelen. Megdöbbenve fordultam felé.
- N-nem, mert?- pislogtam nagyokat.
- Hol van HeeJun?- kérdezte összeszűkült szemekkel.
Éreztem, hogy a gyomrom görcsbe rándul, és elsápadok. Gyűlöltem kiejteni a nevét. Gyűlöltem azt a fájdalmat, ami az emlékével járt. Mióta elment, nem igazán voltam már önmagam. Nem mosolyogtam szinte semennyit, komolyabb lettem és pikírtebb is. Ahogy JoungRa kiejtette a száján a nevét, összeomlott bennem az, amit már két hete próbáltam eltűntetni magam körül.
- Hee...HeeJun?- hebegtem. - Ő....izé..mi...szakítottunk- nyögtem ki.
Üvegesen meredtem magam elé még mindig, egyszerűen nem tudtam feldolgozni, hogy még nem vagyok túl rajta. Valamit rosszul csinálhattam...
- Ohh, Minie- ölelt meg barátnőm. Nem tudtam sírni, hiszen...már aznap este elfogytak a könnyeim. Sóhajtottam egyet, és visszaöleltem JoungRa-t. Magasabb volt nálam, mint úgy általában mindenki. Jól esett, hogy mellettem van...
- Nem akarsz eljönni velünk a BlockB koncertre?- húzódott el mosolyogva. - Jót tenne neked a kikapcsolódás!
- De ez a ti randitok- ellenkeztem. Eszem ágában sem volt megmondani neki, hogy engem el nem cipel egy ilyen szar koncertre. Nem érdekelnek az idolok, sem pedig a hülye visítozó lányok...ezerszer inkább a halál!
- Naa, Cho, ne csináld már- nevetett JoungRa. - Este várlak- puszilt meg, és kiviharzott az ajtón. Esélyem sem volt, hogy érveljek amellett, hogy ez az ő randija, és én nem akarom elszúrni, meg ilyenek...jajj...
Elhatároztam, hogy nem megyek sehova. Eszemben sincs! Minek? Jól ellesznek nélkülem is. Igaz, hogy majd sokáig hallgathatom, hogy milyen hülye voltam hogy nem mentem el, meg satöbbi, de istenem! Kinek van ehhez kedve? Örülök hogy neki összejön...
És akkor leesett. Lehet, hogy azért nem akarok elmenni, mert félek? Attól, hogy látom, hogy ők milyen boldogok? De ez..gyávaság! Csak azért is elmegyek- sóhajtottam. Max hallgatok egy kis “zenét”...És JoungRa-nak igaza van. Rám fog férni a tánc. Régen csináltam már.
Nem mondhatnám, hogy feldobódtam, inkább csak győzködtem magam, hogy tényleg élvezni fogom, amit persze kizártnak tartottam. Sóhajtva elterültem a kanapén, és benyomtam a tévét. Semmi érdekes..remek. Újra az unalom! Hány órám is van még indulásig? Öt...ahh, addig alszom- határoztam el, és letettem a fejem a párnára. Szépen lassan a saját gondolataim álmosítottak el. És belealudtam az egészbe...