UKwoon

- Ez hatalmas volt- nevettem, amikor véget ért a felvétel. Némiképp megbotránkoztatott, hogy mennyire szörnyű a hangom, de végül megvontam rá a vállam, és a pulthoz lépve nekiláttam reggelit készíteni. A fiúk már be sem próbálkoztak azzal, hogy nekik is csináljak, rájöttek végre, hogy úgysem fogok. Összevagdostam néhány gyümölcsöt egy tálkába, és villával kezdtem eszegetni.

- Én is kapok?- ölelt át hátulról JiHo.

- Tessék-, nyújtottam felé mosolyogva egy falatot.

- Nem rossz, de így finomabb- fordított maga felé, és óvatosan megcsókolt.

- Mondtam, hogy nyálazzatok máshol- jelent meg közöttünk Jihoon, és kettéválasztott minket. Közben észrevétlenül elcsórt tőlem egy banán darabkát, amit nehezményeztem.

- Add vissza- kaptam ki a kezéből a gyümölcsöt. – Enyém!

- Ajj- biggyesztette le a száját édesen, mire kuncogva visszaadtam neki. – Kösziii- csillant fel a szeme, majd eltűnt a nappaliban.

Szem forgatva folytattam a reggelim, a pultnak támaszkodva. Zico mellém támaszkodott, és végig engem nézett.

- Mit csinálsz ma? Úgy tudom, szabadnapod van…

- Jah, délelőtt UKwon-nal próbálunk, aztán… nem tudom. Valószínűleg döglök. Te?- rágcsáltam elmélyülten egy almát.

- Nem találkozunk délután? Elmehetnénk valahova- ölelt át, és szorosan hozzám simult. – Régen voltunk már kettesben…

Igaza volt. Az utóbbi időben annyira lefoglalt mindkettőnket a munka, hogy a reggeli és esti csókokon, puszikon kívül semmire nem maradt időnk. Esténként, az ágyban fekve egymás mellett, sutyorogva beszéltük meg, hogy kinek milyen napja volt, de előfordult az is, hogy mindketten belealudtunk.  

Elmosolyodtam.

- Benne vagyok, és támogatom az ötletet. Hova terveztél menni?

- Nekem teljesen mindegy. A lényeg, hogy veled lehessek kettesben- jelent meg angyali mosoly az arcán, amitől olvadozni kezdtem. Imádtam a mosolyát. Annyira gyönyörű volt… Vagy inkább szívdöglesztő…

- Akár hozzád is elmehetünk, és akkor reggel eldoblak dolgozni. Szükségem van arra, hogy veled töltsek egy napot- nyomott csókot a homlokomra.

- Továbbra is egyetértek- kuncogtam. – Oké. Akkor próba után értem jössz?

- Természetesen. Addig is Kwoonie majd vigyáz rád- kacsintott.

- Mindenképpen- dobtam be a mosogatóba a tálkát, és átkaroltam a nyakát. – De te meg vigyázz magadra, ha már Hyuna-t nem tudom melléd állítani… Sőt… Hello Kitty majd helyettem is őriz téged- cukkoltam elfojtva a nevetésem.

- Naaa, mondtam már, hogy szakítottunk- durcizott be. – Inkább vigyázok én magamra.

Aha, aha, tuti a kocsiban lesz a plüsscica… Ismerem már annyira. Mindenesetre megjegyzés nélkül hagytam a dolgot, és elvonultam a fürdőbe, hogy elkészüljek. Fogmosás, öltözés, aztán gooo!

- Sapka, cica- húzta a fejemre JiHo a sapkámat, amikor már a cipőmet kötöttem. – Nem szeretnélek megint betegen látni. Olyankor agresszív vagy és hisztis- nyomott gyors csókot a számra, hogy belém fojtsa a felháborodást.

- Nem is- motyogtam ajkai közé lehunyt szemekkel.

- Dehogynem- mosolyodott el, és elhúzódva tőlem összetámasztotta a homlokunkat. Pillantását az enyémbe fúrta, én pedig elvesztem gyönyörű szemeiben. Hogy bírtam az elején utálni Őt…? Mikor az egyik legmelegszívűbb ember, akit ismerek…

- Imádom a szemeidet- érintettem mutatóujjamat tökéletes arcához, és végighúztam a bőrén. Körberajzoltam a szeme alatti karikákat, majd tovább haladtam az orrára és az ajkaira. Amikor a szájánál jártam, lágy puszit nyomott az ujjbegyemre. Ismét a pillantásába merültem. Imádtam a nevetőráncait a szeme sarkában, amikor mosolygott… Jajj, de szerelmes vagyok… És milyen nyálas!

- Én mindenedet- nevetett halkan, majd szorosabbra húzta a rajtam a pulóverem. – Kabát?

- Máris apuci- nyújtottam nyelvet, felkapva az említett ruhadarabot. Behúztam a cipzárt, és bekiabáltam a nappaliba. – Ukwooooon gyere már!  

- Máris hölgyem- jelent meg sportpulóverben és sapkában, a vállán zsákkal. – Mehetünk?

- Igen, ideje lenne…

- Elfáradtam- nyöszörögtem kimerülten, és hanyatt dőltem a parkettán.

- Nem vagy egyedül- dőlt ki mellém Kwoonie is, és oldalra fordítva a fejét rám nézett. – Jól összeraktad. Szerintem nagyon jó lett- mosolygott rám.

- Köszi-, nevettem el magam, és lehunytam a szemeim.

Azon kezdtem gondolkozni, hogy milyen összhangban vagyunk. Hogy mennyire kiegészítjük egymás mozdulatait, egy rugóra jár az agyunk meg minden…

- Cho-min, nyisd ki a szemed- suttogta UKwoon.

Meglepetten teljesítettem a kérését, és egy pillanatra ledermedtem. Fölöttem támaszkodott, az arca hihetetlenül közel volt az enyémhez. Elkerekedett szemekkel fürkésztem a szemeit. Mi a…?

- Szeretlek hugica- hajolt le hozzám, és egy hatalmas puszit nyomott az arcomra.

Valóságos szikla esett le a mellkasomról, és megkönnyebbülten felnevettem.

- Bolond! A frászt hoztad rám- boxoltam a mellkasába, mire elvigyorodott, és ellökte magát a földtől. Törökülésben elhelyezkedett mellettem, majd beletúrt a hajába.

- Tudom. Az volt a célom- vigyorgott. – De figyelj csak… beszélni akartam veled egyébként is.

- Miről?- könyököltem fel.

- Minden oké Zico-val?- kérdezte óvatosan.

- Persze-, ráncoltam a szemöldököm. – Mert? Mondott neked valamit, vagy…?

- Ja, nem, dehogy, csak tegnap… eléggé kellemetlenül éreztem magam… Nagyon szúrósan méregetett.

- Azt lerendeztük- mosolyodtam el, elkalandozva a leaderemmel töltendő délutánomra gondolva.

- Ennek örülök- borzolta össze a hajam nevetve. – Szereted?

- Mindennél jobban- mondtam őszintén.

- Én megmondtam…- mormolta alig hallhatóan, mire ráugrottam, és leterítettem a földre.

- Te jós… bátyó- nevettem, és utánozva őt, puszit nyomtam az arcára. – Imádlak te gyökér- ugrottam talpra, és őt is felhúztam.

Miért vicces...?

Miután felvettem pizsama néven Zico egyik pólóját, visszaültem a kanapéra. Gyűlöltem ezt a lelkiismeret furdalást, ami azzal járt, hogy visszautasítom. Persze, nagyon imádtam, sőt, annál is jobban, de… ez az egész… Annyira irreális. Alig egy hónapja, hogy megismertem. Kicsit korai lenne még, véleményem szerint. Vagy ennyire régimódi lennék?!

Halk nyöszörgést hallatva belefejeltem az egyik párnába, és beharaptam a számat. Elegem van…

A következő pillanatban hallottam, hogy a másik szoba megélénkül. Konkrétan mindenki kiabált vagy morgott. Zavartan ráncoltam a szemöldököm, és felálltam. Mi van ott? Odaléptem az ajtóhoz, és a keretnek támaszkodva figyeltem a srácokat.

A probléma oka egyértelműen UKwoon volt. Ott ült az ágy szélén, a többiek pedig vele kiabáltak. Próbált védekezni, természetesen sikertelenül.

- Fiúk… hé! Fiúk…- próbálkoztam. Mintha a süket falnak dumálnék. – BE LEHET FOGNI!

Csönd.

- Köszönöm- válaszoltam idegesen, és összefontam a karjaim a mellkasom előtt. – Mi a gond?

- Szerinted? Nem érzed?- morogta Jaehyo az orrát szorongatva.

- Mit?

- Há! Látjátok?! Nekem van igazam!- háborodott fel a táncos. – Kikérem magamnak!

- Hatan vagyunk ellened- vetette ellen JiHo szintén orrhangon. – Cho-min, kérlek, idejönnél? Hidd el, hogy ki fogsz borulni!

Felvont szemöldökkel léptem oda mellé, mikor megcsapta az orrom az a SZAG. Azt hittem ráájulok a leaderre, de inkább csak lerogytam mellé az ágyra.

- UKwoon… kérlek menj el zuhanyozni- legyezgettem magam zavartan. – Khm… apám… ah… ez kegyetlen- fúrtam a fejem Zico mellkasába, mire a szabad kezével megsimogatta a fejem.

- Ne már, Minnie, te is ellenem fordulsz? Elárulsz?

- Menjél már zuhanyozni te Fing!- horkantotta Minhyuk. – Hallod?! Büdösítesz itt feleslegesen! Menjél mááár!

- Taeil él még?- kérdezte P.O a karjával eltakarva az arcát. – Szegény…

- Megölted! Gyilkos- hajolt le Jaehyo az ágya tetejéről, és megbökdöste az említettet. – Taeil! Taeil! Élsz még? Hallod?

- Hagyjál már, éppen az oxigénért küzdök- hallatszott nagyon halkan, fojtott hangon a takaró alól.

- UKwoon- kezdte JiHo vészesen nyugodt hangon. – Ha három másodpercen belül nem tűnsz el a szobából, esküszöm, hogy én váglak ki innen. Világos?

Másnap reggel, mire felébredtem, már mindenki más is talpon volt. Ami furcsa, mert én fenyegettem Kwoonie-t azzal, hogy tízkor kirángatom az ágyból. Az órára pillantva viszont némiképp megkönnyebbültem- még csak fél nyolc. Visszadőltem a párnámra, és hatalmasat nyújtózkodtam. Hétfő van… és nekem nem kell rohannom dolgozni… Yeaahh…
Átfordultam a hasamra, majd macskákat utánozva próbáltam ellazítani a hátamat, amikor valaki megsimította a derekam. Laposakat pislogva fordultam oldalra.

- Jó reggelt, hercegnőm- mosolygott rám JiHo, és odahajolt egy jó reggelt csókért.

- Jó reggelt- nyomtam egy puszit a szájára kuncogva. – Hogy aludtál?

- Úgy, hogy UKwoon illatosan jött vissza, egész jól. Csak néhányszor belém rúgtál álmodban, de nem volt vészes- vigyorodott el.

- Bocsánat- hajtottam le a fejem. – Mondtam, hogy úgy alszom, mint egy ninja…

- Semmi baj.

- Mi ez a röhögés?- kaptam fel a fejem, mert a konyhából hatalmas hangzavar hallatszott.

- Ja… hát… Minhyuk elalvás előtt mindig zenét hallgat… és… tegnap este bekapcsolta valamilyen oknál fogva a hangfelvevőt- ő azt állítja azért, hogy felvegye, valóban horkol e-, szóval felvette az egész „UKwoon büdös” mizériát…

Halkan felnevettem.

- Azt én is hallani akarom- öleltem át hátulról a nyakát, és újabb puszit nyomtam az arcára.

- Cho-min…- hajtotta le a fejét.

Ismertem már annyira, hogy tudjam, valami fontosat akar mondani. Valami komolyat. Egyik kezével felnyúlt, és összekulcsolta az ujjainkat.

- Igen?

Végig az ujjaimmal játszott, látszott, hogy zavarban van.

- Csak… szeretnék bocsánatot kérni tőled.

- Miért?

- A tegnap este miatt. Egyrészt azért, mert… féltékeny voltam az egyik legjobb barátomra, és tudom, hogy nem esett jól neked. Mármint… a bizalomhiány, tudod…

- Nem gáz- mosolyodtam el halványan. – Tényleg.

- Biztos?

- Biztos.

- Akkor jó- húzott az ölébe, és megcsókolt. Hmm… ilyen reggelt el tudnék képzelni minden nap… - Na gyere, kiviszlek- kapott fel a karjaiba, és kifelé indult velem a konyhába.

- Jó reggelt- köszöntem a srácoknak, akik Minhyuk telefonja körül kuporogtak, és időnként felröhögtek.

Jiho lerakott a földre a konyhában, és a pultnak tolva adott még egy csókot.

- Használjuk ki, ameddig nem figyelnek ide- vigyorgott édesen, és egyből ott folytatta, ahol abbahagytuk a hálóban. Én részemről egyáltalán nem bántam, szóval szívesen fogadtam a közeledését. Átkaroltam a nyakát, mire felültetett a pultra. Így mégsem kellett pipiskednem, hogy felérjem…

- Abbahagynátok? Idáig elhallatszik- mordult fel P.O.

- Nem is hangosak, hagyd már- lökte meg Kyung.

- Én is meghallgathatom a felvételt?- húzódtam el Zico-tól, és kíváncsian néztem Minhyuk-ra.

- Ha idejössz…

- Nem tudom, minek akarom bekapcsolni ezt a szart, de a srácok azt állítják, hogy horkolok… Pedig szerintem nem is! Na mindegy… majd ez az izé most megmondja- a hanganyag Minhyuk suttogásával kezdődött. Hallatszott, ahogy kényelmesen elhelyezkedik az ágyában, és megpróbál elaludni…

A következő másodpercben valaki halk léptekkel bement a szobába (UKwoon), és ledobta magát az alsó ágyak egyikére. És a reakciók…

- Mi a franc ez a szag?!- nyögött fel Jihoon fájdalmasan.

- Mi van?- ült fel Jaehyo az ágyában, amire a nyikorgás engedett következtetni. – Miről be… úúú, öcsééém, ki fingott?!

- Kulturáltabban nem lehetne kifejezned a véleményed?- akadékoskodott Kyung. – Először is van, aki aludni szeretne. Másodszor pedig létezik olyan, hogy szinonima szó… Jézusom, ez tényleg fingszagú! Mi a rák ez?!

- UKwoon, te nem érzed?- kérdezte P.O orrhangon.

- Micsodát?

- Én nem érzem, én nem érzem!- lelkendezett Minhyuk vidáman. – Biztos valaki közületek pukizott!

- Vagy te! Azt mondják, az nem érzi, aki csinálta!

- Én akkor sem ér… Fújj! Ki szarta tele a vécét?! Vagy mi ez már?! Anyám, ez kegyetlen…

- Taeil! Taeil? Taeil! Élsz még?- kérdezte Jaehyo.

Megint valaki bement a szobába, minden bizonnyal Zico lehetett az, mert ő érkezett utolsónak előttem.

- Mi van, srácok?- igen, tényleg ő volt az.

- Nem érzed?!- háborodott fel Kyung. – Valamelyik ideszellentett!

- Szellentett- visított fel Minhyuk.

- Miért, most mondjam, hogy elengedett egy galambot? Vagy fingott? Miért vicces az, hogy fing?! Lehelt a segge, ennyi erővel már! Vagy szólt a popója! Rotyogott…

- Oké, köszönjük, elég lesz- szakította félbe JiHo, de ő is beleröhögött a végébe.

Jaehyo és Jihoon szintén röhögtek, Minhyuk éppen fuldoklott, Kyung próbált érvelni, hogy miért kell folytatnia a szinonimákat- állítása szerint gyér a többiek szókincse-, Taeil meghalt, UKwoon nem értett semmit. Zico röhögőgörcsöt kapott.

Forró éjszaka

Estére megint hullának éreztem magam, és annyi dolgom volt még nyolc után is… Pedig semmi másra nem vágytam volna, mint lefeküdni, a fejemre húzni a takarót, és A-LUD-NI! Szükségem is lett volna rá, ami azt illeti, mert néha csillagokat láttam az álmosságtól.
Éppen a nappaliban próbáltam összerakni a koreográfiát- még mindig azzal az egy mozdulattal szívtam-, amikor UKwoon bejött. Érdeklődve nézett rám.
- Azt hittem mindenki alszik- jegyezte meg.
- Csak a többiek. Zico még dolgozik, én meg próbálom ezt a szar mozdulatot, de kezd baromira elegem lenni belőle- csikorgattam a fogam. A hátamról szakadt a víz, még az sem segített, hogy a pólómat felkötöttem. A hajam nedvesen tapadt az arcomra és a nyakamra, szóval inkább összekötöttem.

- Segítsek?- mosolygott rám Kwoonie kedvesen.

- Megköszönném…

- Megmutatod, mi van meg eddig?- kérdezte kíváncsian.

- Persze… Várj… JiHo!

- Tessék?- hallatszott halkan a dolgozóból.

- Hogy kezdődik a Nillili?
- Öhm… Tudod… Haha! Yeah, BBC…

- Á, köszi- bólintottam, és magamban dúdolni kezdtem a dallamot. Tökéletesen sikerült ütemre mozognom, legalábbis a sok gyakorlásnak meglett az eredménye. Össze tudtam rakni! Már csak azzal az egyetlen lépéssel volt bajom…

- Az ott mi is akar lenni?- ráncolta a szemöldökét Kwoonie.

- Hát tudod, így rázod a vállad, és így kört írsz le közben- magyaráztam. – Valahogy így…

UKwoon odaállt mellém, és megpróbálta megérteni, hogy mire akarok kilyukadni. Annak az egy mozdulatnak a kivételével az egészet összeraktam már…
- Így?- próbálta meg ő is.

- Igen! Ez az!- csaptam hátba jó erősen.

- Áú!

- Jaj, ne haragudj- kaptam a számhoz. – Nem volt szándékos! Sajnálom…

- Semmi baj- nyöszörögte. – Jó erős kezed van, hallod…

- Taníts meg erre- toporzékoltam. – Egy hete ezzel a mozdulattal szívok, és még mindig nem megy…

- De ne egyél meg…

Alig egy óra elteltével már annyit nevettünk egymáson, hogy ha ránéztünk a másikra, röhögő görcsünk támadt. Egyszerűen képtelenek voltunk abbahagyni. Teljesen kiegészítettük egymás mozdulatait, egy rugóra járt az agyunk. Ha én balra mozdultam, akkor Kwoonie is balra, ha hullámoztam, ugyan abban a pillanatban kezdett neki ő is. Mintha megtaláltam volna a fiú tükörképemet…

- Holnap eljössz velem reggel próbálni?- kérdeztem tőle, mikor hulla fáradtan ráestem a kanapén.

- Aha. Nem dolgozol?- kapkodott levegő után. Látszólag egyáltalán nem zavarta, hogy rajta tehénkedek.

- Nem. Holnap szabadnapunk van. Szerencsére… aludhatok tízig! Jeee- lelkendeztem.  

UKwoon alattam felröhögött, mire rázkódni kezdett a fejem a mellkasán.

- Ne röhögj- böktem meg. – Rázkódik tőle a májam!

Egymásra vetettünk egy gyors pillantást, és mindkettőnkből kirobbant a nevetés.

- Leköptél- kapkodtam levegő után, törölgetve a szemem.

- Te is engem, szóval kvittek vagyunk…

Sikerült abbahagynunk a fuldoklást, és csak döglöttünk a kanapén. Illetve UKwoon döglött a kanapén, én meg rajta. A fejem a mellkasán pihent, és teljesen eltehénkedtem rajta. Olyan kényelmes volt…

- Ti meg mit csináltok?

Odakaptuk a fejünket. JiHo az ajtókeretnek támaszkodva, felvont szemöldökkel figyelt minket. Ki tudja, mióta állhatott ott… Észre sem vettem. Tudtam, hogy abban a pillanatban baromi féltékeny, de mivel úgy gondoltam, nincs rá oka, nem mozdultam meg.

- Elfáradtunk. Nem látszik?- ásított Kwoonie. – Befejezted mára?

- Aha- válaszolta Zico kedvetlenül.

Ez hihetetlen… Hogy lehet féltékeny az egyik legjobb barátjára? A bandatársára, a… testvérére! Ez kész…

- Mentek aludni?- kérdezte végül enyhe célzást téve. Odajött hozzánk, és leült mellénk. Minden apró mozdulatát árgus szemekkel figyeltem. Vajon mi játszódik le most a fejében…?

- Jah, majd reggel zuhanyozom- ásított megint UKwoon, vízilovat megszégyenítő módon.

- Ne ásíts már a képembe- böktem meg a könyökömmel.

- Bocs- röhögött fel, és hátradöntötte a fejét. – Ez vicces volt.

- Nem, nem volt az, és ezt te is tudod- kezdtem megint nevetni.

JiHo szemei megvillantak. Szinte hallottam, ahogyan kattognak az agyában a kerekek, és azt tervezgeti, hogy mindjárt lelöki Kwoonie-t a földre. Gyorsan véget vetettem az el nem kezdődött vitának.

- Megyek zuhanyozni- álltam fel, és kilibegtem a fürdőbe. – UKwoon, húzzál aludni, mert tízkor felverlek!

- Igen is, asszonyom- bólogatott, és ő is felállt. Zico nem mozdult.

A víz alatt sikerült kicsit kikapcsolnom az agyam, és örültem neki, hogy végre vége ennek a napnak is. Ráadásul holnap szabadnap… Jó lesz a táncos lábú bátyámmal összeegyeztetni a táncot. Talán még a felállást és a térformát is segít kitalálni.

A leader kivételével mindenkire úgy tekintettem, mintha a testvérem lenne. A bátyáim. A kedvencem kétségtelenül Jihoon volt, de a második helyet ezennel hivatalosan is Kwoonie kapta. Egyáltalán nem értettem, Ziconak hogy fordulhatott meg a fejében, hogy én meg ő… Vagy csak bemesélem magamnak, hogy féltékeny? Lehet, hogy nem is az? Csak én képzelem az egészet…?

Kimásztam a zuhany alól, és magamra tekert törölközővel igyekeztem kifelé a fürdőből.

- Minnie!

Zavartan fordultam vissza. JiHo a kanapén ült, és megpaskolta maga mellett a helyet. Szemöldök ráncolva léptem oda hozzá, és leereszkedtem mellé.

- Mi volt ez?- kérdezte végül a kezét karmolászva.

- Micsoda?
- Há ez… UKwon-nal.

- Szerinted mi volt? Táncoltunk.

- Igen, de…

- Woo JiHo, ne csináld már- sóhajtottam. – Nem volt semmi. Csak az ölébe ültem.

- Biztos?

- Ha ennyire nem bízol bennem, félnem kellene- vontam fel a szemöldököm. – Én is beküldtem hozzád Hyuna-t, pedig rendezhettem volna jelenetet…

- Jó, oké, értem. Csak… Legközelebb ne csináld. Jobb szeretlek kisajátítani- nézett a szemembe halvány mosollyal, és közelebb hajolva hozzám, mohón megcsókolt. Meglepett a váratlan mozdulat, de lehunytam a szemem, és viszonoztam a közeledését. Közelebb csúszott hozzám a kanapén, és a kezeivel végigsimított csupasz vállaimon, amitől kirázott a hideg, és teljesen libabőrös lettem. Egyre vadabbul és hevesebben csókolt. Kezdtem megszédülni ajkai érintésétől, amikor hirtelen elszakadt a számtól, és a nyakamra adott 

apró puszikat.

Ez volt az a pillanat, amikor rádöbbentem, hogy egy szál törölközőben ülök előtte. Gyorsan szorosabbra húztam magamon a „ruhát”, és megköszörültem a torkom. Zico elhúzódott.

- Ne haragudj… Kicsit… khm… elragadtattam magam… azt hiszem…

- Semmi baj- néztem félre zavartan. Az arcom lángolt, legalábbis én tűz forrónak éreztem.

Tudtam, hogy bántja, hogy lépten-nyomon visszautasítom, de én még nem akartam. Nem akartam elsietni ezt az egészet. Meg egyébként is… A szomszéd szobában kicsit sok hímnemű tartózkodott…

- Jössz aludni?

- Aha- bólintott még mindig kínosan, és felállt. Mielőtt elment volna mellettem, adott egy puszit a homlokomra, és csak utána tűnt el a hálóban.

Hát ezt jól megcsináltam. Megint.

Én és Ő

Aznap nem igazán sikerült a futás, sőt, kifejezetten gyatrán ment. Nem tudnám pontosan megmondani, hogy miért, de hát mindenkinek vannak rosszabb napjai. Túlságosan hamar kifulladtam, szúrt a tüdőm és a szívem, szédülni kezdtem. Megálltam az egyik padnál, és a térdemre támaszkodtam a könyökömmel, hogy a fejembe tóduljon a vér. Zihálva kapkodtam levegő után, minden szervem oxigénért kiáltott. Régen volt már ekkora légszomjam, és annyira csúnyán lélegeztem, hogy még saját magam is megijesztettem. Sétálva próbáltam meg normalizálni a pulzusom. Nyugi.

Mi lehet a baj? Évek óta nem ment ennyire nehezen… Vagy a kimerültség teszi? A stressz? A csalódottság?

Magamra dühösen indultam el hazafelé, hogy reggelizzek és belevessem magam egy újabb napba. Úgy terveztem, hogy ma nem csinálok semmit, de hát a véletlenek ugyebár mindig keresztülhúzzák az ember számításait. Pf. Remek. Mikor kinyitottam az ajtót, a srácok pont vitatkoztak, legalábbis kihallatszott.

- Te is lány vagy!

- És akkor mi van?! Nem az én dolgom reggelit csinálni nektek!

- De csináld ár meg, Hyuna, ne legyél szemét!

- Nem vagyok szemét, de nem is vagyok a háziasszonyod, az tuti!

- Pedig lehetnél… ÁÚ!

Igen, ez UKwoon volt, kuncogtam halkan. Kibújtam a futócipőmből, és betájoltam a konyhát.

- Cho-min! Minnie, drágám, csakhogy megjöttél végre!- kulcsolta imára a kezét Jaehyo, és hatalmas nyálas puszit nyomott az arcomra. Undorodva töröltem le.

- Fúj- közöltem. – Hyuna-nak igaza van. Miért nem csináltok magatoknak reggelit?

- Ha!- vetette oda az említett diadalmasan Kwoonie-nak, aki megsértődött.

Eközben én elővettem egy doboz joghurtot a hűtőből, és azt kezdtem el eszegetni. Mivel szinte egyáltalán nem izzadtam meg, úgy gondoltam elég, ha este zuhanyozom. Leültem a nappaliban a kanapéra. Hyuna kiskutyaként követett. Leült velem szembe, a fotelbe, és csak fürkésztük egymást. Nekem azon kattogott az agyam, hogy milyen furcsa:

Felbukkan nem sokkal azután, hogy beszéltünk róla, ráadásul teljesen váratlanul. Most erről mit gondolhat az ember? Végigfuttattam pillantásom aranyos pofiján, pisze kis orrán, gyönyörű szemein. Megállapítottam azt is, hogy nem sok különbséget mutat a nyúzottsági mércénk. Csúcs…

- Minnie, ugye?- kérdezte végül halkan.

- Igen- bólintottam.

Csend volt, csak a fiúk állandó vitatkozása hallatszott be a konyhából. Vandálok…

- Nem akart felébredni- mondta végül hosszas kínlódás után. Hihetetlen, hogy nem mert a szemembe nézni! Végig a földet tanulmányozta, a lábával pedig a szőnyeget rugdosta. Hmm…

- De te nem ezt akartad mondani- tettem le a joghurtos poharat a dohányzóasztalra, és kérdőn néztem rá.

- Hát… tényleg nem…

- Miért vagy zavarban?

- Ami azt illeti, fogalmam sincs- vallotta be idegesen nevetve, és végre rám emelte a pillantását. – Csak… beszélni akartam veled.

- Velem?- hökkentem meg. – Nem is ismersz!

- De szeretnélek. Igazából… Zico valamelyik nap felhívott.

Megfagyott bennem a vér. Mi a… Miért hívta fel? És… mi ez az egész? Mi van?!

- Hogy?- nyeltem le a torkomban keletkező hatalmas gombócot.

- Mesélt rólad. Ő meg én… nagyon jó barátok vagyunk már elég régóta, de soha nem volt közöttünk semmi, esküszöm- méregette az arcom, de nem hinném, hogy bármit is le tudott volna róla olvasni. – És… beszélgettünk. Elmesélte, hogy mennyire jó koreográfus vagy, és hogy… jó, lehet, hogy ez most pletykálásnak fog tűnni, de… elmondta, hogy mit érez irántad. És… kíváncsi lettem.

Zavartan pislogtam pár hatalmasat. Hát, mindenre számítottam, csak erre nem.

- Azt mondta, hogy te vagy a leggyönyörűbb, legokosabb, legcsodálatosabb lány, akit valaha látott és ismert. És hogy minden nap veled egy élmény. Hogy minden csókod egy őrült szívroham.

Elvörösödtem. Talán az intim dolgokat azért megtarthatta volna magának… Megköszörültem a torkom, miközben valami frappáns válaszon töprengtem. Mit mondjak? Mégis… erre mit lehet reagálni? Már éppen válaszra nyitottam a szám, amikor JiHo kóválygott ki a nappaliba, laposakat pislogva, ásítozva. Hatalmasat nyújtózkodott, és egyenesen hozzám sétált. Láthatóan észre sem vette a vendéget.

- Jó reggelt, hercegnőm- hajolt oda mosolyogva egy csókra. Zavartságomat, és a fotel felé irányuló tekintetemet értelmezve viszont odafordult. – Hyuna! Szia!- hökkent meg, és lángolni kezdett a füle. – Ne haragudj, nem vettelek észre…

- Szia-, vigyorgott rá. – Semmi baj. Csak gondoltam benézek. Még ajándékot is hoztam…

- AJÁNDÉK!- rontott be Minhyuk ötéves módjára a szobába. – Ú, ú, úúúú, mit hoztál? Mutiiii, léééégysziiiii!

- Hoztál kiscicát?!- jelent meg Jaehyo is az ajtóban.

- Micsoda buzi banda- morgott Kyung. Taeil visítva a röhögéstől követte, majd Jihoon is megérkezett, elfojtva egy hatalmas mosolyt.

- Nem- ráncolta a szemöldökét Hyuna. – JiHo-nak hoztam ajándékot.

- Olyan vagy- duzzogott a két ajándékőrült. – Nem szeretünk! Ugye Jaehyo?

- Nem hát!

Be kellett harapnom az alsó ajkam, hogy ne röhögjek fel.

- Öhm, ez igazán rendes tőled- pirult el Zico. – Mit hoztál?

Hyuna angyalian elmosolyodott, és átnyújtotta…

A Hello Kitty-t!

Kedves olvasóim, azt a röhögést szerintem még a másik kontinensen is hallották, de az utca végén garantáltan. Ugyanis legalább ezer decibellel robbant ki a fiúkból. Konkrétan fetrengtek, a szó szoros értelmében. Én is nevettem, bár nem olyan hangosan. Tudtam, hogy Zico szereti a Hello Kitty-t, de az a fancsali arc! Felbecsülhetetlen volt. Hyuna gonoszkodva elvigyorodott.

- Tetszik?- rebegtette a szempilláját.

- Még hogy mi vagyunk a buzik- vinnyogott Minhyuk.

- Ez most komoly?- biggyesztette a száját Jiho.

- Azt hittem szereted- kezdte volna a vendégünk, de a leader mérgesen közbevágott.

- Már szakítottunk!

Itt jött a második röhögő hullám, ami már Amerikát is elérte. Szerintem. Én speciel leestem a kanapéról, és a földön gurguláztam tovább. Ilyen nincs!

- Hát jó, akkor elviszem másnak- nyúlt Hyuna a plüssért, de Zico óvodásokat megszégyenítő módon szorította magához a rózsaszín játékot.

- Ez az enyém! Nem adom!

Váratlan

- És ezt ismered?- nyomta be újra a magnót.

Figyelmesen hallgattam a dallamot. Nagyon jó üteme volt, és a hangzása is… annyira… megfogott. Először csak a fejem mozgott automatikusan, majd a lábaim végül pedig az egész testem.

- Ez nagyon jó- mosolyogtam JiHo-ra a tükörből. – I’m still fly? Ezt mi ihlette?

- Csak úgy- vont vállat szórakozottan. – Örülök, hogy tetszik- nevetett.

- Még szép. Nem tudom, mennyire számít cikinek, hogy alig ismerek tőletek számokat- vigyorogtam rá a tükörből.

- Hmm, nagyon?- vigyorgott vissza.

- Szörnyen gáz- bólogattam. – Nem is értem, hogy bírsz rám nézni!- csóváltam a fejem.

JiHo odalépett hozzám, átkarolta a derekam, és a tükör felé fordított. Megfogta a fejem, és mintha bólintanék, úgy mozgatta.

- Látod ezt itt?

- Á, csak naponta egymilliószor. Ugyan kérlek, az meg se kottyan.

Nem hagyta, hogy kizökkentsem. Elém lépett, és nagyon szorosan ölelt magához.

- Ezt szeretem. Az egész lényedet. A hirtelen természetedet, azt, hogy olyan kis sértődős vagy, hogy teljes odaadással tudsz szeretni, hogy nem mutatod az érzelmeidet…

- Ez sértő volt- húztam fel az orrom.

- Nem. Őszinte volt, és ezt te is tudod- nyomott puszit a számra. Nos, ahogy az lenni szokott, a pusziból csók lett, a csókból csókolózás…

Az elkövetkező egy hét úgy húzott el mellettünk, hogy észre sem vettem. Mire észbe kaphattam volna, már szombat este volt, és én szokásomhoz híven hullaként dőltem be az ágyba. Ennek a hétnek a végeztével pedig hivatalosan is beállt a december. Vagyis még nagyobb hideg, hó, locspocs, satöbbi, amiket imádok, csak nagyobb a balesetveszély…

Vasárnap reggel kómásan botladoztam ki a konyhába, és hatalmasat ásítva kortyoltam a reggeli teámba. Zico egyik pulcsija volt rajtam egy melegítővel, a hajam kócosan lengte körül a fejem, és úgy néztem ki, mint egy zombi. Fehér bőr, karikák, bamba tekintet. Csodás.

Este még próbálkoztam a koreográfiával, mert JiHo-val nagyjából sikerült összeraknunk a Nillili Mambo-t. Szerintem tökéletes lett… Már a dallamot is sikerült kitalálnunk, bár annyit röhögtünk a próbálkozásokon, hogy néha szerintem a pokolba kívántak a szomszédok. Csütörtökön (?) a srácoknak is megmutattuk a szöveget, és mivel ők is dobtak rá egy hatalmas piros pontot, nekiállhattam a táncnak. Éjjel-nappal ezen törtem a fejem, de semmi olyasmi nem jutott eszembe, ami illett volna rá.

Fáradtan megráztam a fejem, hogy visszazökkenjek a jelenbe. Nem muszáj vasárnap reggel hatkor a munkán töprengeni. Ráérek…

- Jó reggelt- csoszogott ki a Jihoon ásítozva, és a második bögréért nyúlt. Odahajolt, hogy adjon egy puszit, amit örömmel viszonoztam.

- Szia-, ásítottam újabbat.

- Mikor feküdtél le?

- Olyan… három körül? Miért?

- Szörnyen nyúzottnak tűnsz…

- Az is vagyok. Mint akit kimostak- közöltem bambán.

Általános morgolódások hallatszottak a szobából, ahogy a srácok ébredeztek. Amennyit hallottam, abból az jött le, hogy UKwoon kifelé jövet átgyalogolt Minhyuk-on, aki ezt nem igazán nézte jó szemmel, ezért odacsapott, de véletlenül arcon találta Taeilt, aki felpattanva beverte a fejét a fölötte alvó Jaehyo ágyába. A káromkodásra Kyung is megébredt, és szép hosszú- és mellesleg érthetetlen- monológba kezdve taglalta a reggeli alvás iránti vágyát. Hát, ami nincs…

Csöngettek.

- Ki az ilyenkor?- kaptam fel a fejem érdeklődve.

- Őszintén? Passz- vont vállat P.O, és elsietett ajtót nyitni. Én szemöldök ráncolva bámultam a csupasz lábujjaim, és azon gondolkoztam, hogy ki lehet olyan bunkó, hogy vasárnap reggel negyed hétkor beállítson. Hm.

Nem akartam hinni a fülemnek, amikor magas, női hangot hallottam az előszobából, és Jihoon zavart nevetését. Gyorsan megittam a maradék teám, és elsiettem a fürdőbe átöltözni. Magamra vettem a melegebb futóruhám, és feltéve a kapucnimat én is az előszobába siettem.

Csodák csodájára, hát nem a mi drága Hyuna-nk álldogált ott, kezében egy Hello Kitty-vel? Állj. Hello Kitty? Mit keres ez nála?

- Szia-, pislogott rám hatalmas szemeivel.

Láttam már őt, még sminkeltem is nem olyan régen, de így másnak tűnt. Civilebbnek. És egyáltalán nem volt annyira szép smink nélkül, sőt, kifejezetten átlagosan nézett ki. Persze, még így is gyönyörű pofija volt, amitől majdnem megpukkadtam mérgemben, de…

- Szia-, mosolyogtam rá. – Hát te?

- Öhhhm…- hajtotta le a fejét aranyosan.

Ő is végtelenül nyúzottnak és kimerültnek tűnt. Az idolok életében tényleg nem a december a legjobb időszak, ugyanis jön a karácsony, sokkal cukibbnak kell lenni. Főleg, ha valakinek annyi gyűlölője van, mint neki.

- JiHo itthon van?- kérdezte végül zavartan.

- Persze, szerintem döglik az ágyban- vontam vállat belebújva az edzőcipőmbe. – Menj nyugodtan, keltsd fel.

Hyuna hálásan bólintott egy aprót, és eltűnt a hálóban. Jihoon megdöbbenve nézett rám, majdnem kiestek a szemei.

- Te jól vagy?- hitetlenkedett.

- Persze, miért ne lennék jól?- nevettem, és belebújtam a kesztyűmbe.

- Nem azt mondtad, hogy utálod?

- Irritál. Az nem ugyan az. És csak az irritál, akit mutat magából a színpadon. A „vonaglok Hyunseunggal a porondon” nem az én stílusom. De egyébként mivel nem ismerem, nem is ítélem el. Csak JiHo-ra ne másszon rá- mosolyogtam angyalian, és kisétáltam az ajtón.

Harmadik személy?

A másnap délelőttről nem sokra emlékszem. Leginkább rohangáltunk össze-vissza, fellépő sminkeket csináltunk az énekeseknek, és maszkíroztuk a táncosokat. Valami látvány show-t terveztek aznapra. Melegséggel töltött el, hogy JiHwan és JoungRa és velem vannak. Jókat beszélgettünk, nevettünk és egészen jól elökörködtünk a fellépőkkel is. Dél körül volt egy húszperces szünetünk, akkor elsiettünk enni valamit, majd folytatódhatott a mókuskerék.

Mikor végeztem a melóval, már rohantam is próbára. Annyi időm maradt még, hogy ittam egy pohár vizet. Kezdés előtt néhány perccel zuhantam be az ajtón.

A srácok már vártak rám, mind melegítőcuccban nyújtottak. Tudták, hogyha nem csinálják, nem hagyok nekik időt rá.

- Szia, baby, wooow, de dögös valaki!- üdvözölt Jaehyo vigyorogva.

- Paraszt- csapta tarkón hátulról Zico.

- Miért?! Köszöntem!

- Mi az, hogy baby?! És mi az, hogy dögös?

- Sziasztok-, köszöntem általánosságban mindenkinek, és beviharzottam az öltözőbe. Magamban jót szórakoztam JiHo féltékenykedésén. Hihi. Olyan cuki. Jujj, ez undorítóan nyálasan hangzott… FÚJJ.

Magamra kaptam a szürke táncos melegítőm, egy egyszerű fehér pólót és a cipőm. A hajamat kontyban összegumiztam- nem, nem szargombócosan, az borzalmas-, és már mehettem is nyújtani.

- Már puszit sem kapok?- duzzogott Zico, mikor elhaladtam mellette.

- Kértél?

- Most kérek.

Odaléptem hozzá, és lábujjhegyre állva nyomtam egy puszit az arcára, mire elkapta a derekam, és inkább megcsókolt. Hátradöntött, de a karjaival erősen tartott. Mindketten belemosolyogtunk a csókba.

- Ne már… ellopod a csajom- duzzogott Jaehyo.

- Te gyökér- vetődött rá Kyung őrült módjára.

Néha igazán nem értem a fiúkat. Csak úgy spontán ráülnek egymás fejére. Őszintén, mennyire kell aggódnom az agyuk miatt?

- Nem a te csajod- húzódott el tőlem JiHo, és szorosan magához ölelt. – Ő a BARÁTNŐM. Nem a nőm, nem a csajom, hanem a barátnőm. Világos?

Abban sem vagyok biztos, hogy Jaehyo egyáltalán hallotta a közlést, mivel éppen Kyung fenekét próbálta lelökni a fejéről. Minhyuk, aki ezt roppant mulatságosnak tartotta, odapattant melléjük, és ő is csatlakozott.

- Kicsi a rakás? Éljeeeen!- bődült UKwoon. Mondanom sem kell, mit csinált…

Ezek után persze Taeil és P.O sem maradhattak ki a játékból. Komolyan aggasztani kezdett Jaehyo. Mintha már nem is lélegezne…

- Csinálj már valamit!- böktem oldalba Zicot. – Te vagy a leader!

Homlokráncolva pislogott kettőt, majd odament és ő is a kupac tetejére ült.

- Te meg mit művelsz?- döbbentem meg.

- Azt mondtad csináljak valamit! Hát csináltam.

Férfiak. Mit vár tőlük az ember? Fáradtan legyintve felraktam a lábam a korlátra, és ráhajoltam.

- Mi ez a szám?

- Faddy Robot.

- Ez tök jó- néztem fel a magnó mellől Zicora. Vállat vonva rám mosolygott. A srácok már hazamentek, csak ketten voltunk. JiHo kért, hogy segítsek neki szöveget írni, meg mutogatott néhány számot a sajátjai közül. Nem hinném, hogy újat mondok, de beleszerettem megint. A hangjába, a szövegeibe, az egész… lényébe. Magába, az emberbe. Imádom.

A folyékony rappszövegből igen nehéz volt kihámozni a szavakat, annyira hadartak- főleg Outsider-, de a végén valahogy csak sikerült megértenem a lényeget.

- Ki a női rapper?- vontam fel a szemöldököm.

- Hyuna. Tudod, a 4minute-ből.

- Te ismered Hyuna-t?- kérdeztem a kelleténél élesebben.

Ki nem állhattam azt a csajt. Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért, de egyszerűen irritált. Az egész lénye, az egész… az egész nő! Már ránézésre is viszketett tőle a tenyerem.

- Miért, talán zavar?- vigyorodott el Zico szemtelenül édesen. El is hittem volna az ártatlanságát, ha nem csillan meg a szemében pajkos rosszaság.

- Nem. Csak kérdeztem- vontam meg a vállam, majd felegyenesedtem. – Nekem tetszik. Ez jó szám. JunHyung is jól nyomja- mosolyogtam rá.

JiHo arcán csalódottság futott át, de igyekezett leplezni előttem. Nem muszáj tudnia róla, hogy nem csípem az egyik ismerősét. Felőlem lógjanak együtt, csak ne hozza haza azt a nőszemélyt.

Odasétáltam az egyik korláthoz, és nekitámaszkodva lehajtottam a fejem. Kontyomból kibomló hajszálak azonnal az arcomba hullottak. Felsóhajtottam. Mi van, ha volt közöttük valami? És nem mondja el? Hmm? Hyunából kinézem. De biztos nem… Ahh…

- Mi a baj, Minnie?- ölelt át hátulról, és apró kis puszikat nyomott a nyakamra. – Vagy csak fáradt vagy?

Hezitáltam. Most meg merjem kérdezni? Nem akarom kiborítani a hülyeségeimmel… De ha meg nem kérdezem meg…

- Hyuna milyen?

- Tessék?- támasztotta a vállamra az állát, és a tükörből fürkészte az arcom. Már amennyit látott belőle. Az egész frufrum a szememet takarta.

- Milyen? Mármint személyiségre.

- Öhm… hát… kedves. És aranyos. Leginkább a cuki jelzőt tudnám rá használni, de ott van mellette az a dögös énje is. Miért érdekel?

DÖGÖS?! Az a nő?! Az aztán biztosan nem. Komoly erőfeszítésembe került, hogy ne biggyesszem le az ajkam durcásan, mint egy kisgyerek, aki nem kapja meg a kívánt cukrot. Legalább őszinte volt. Pedig hogy örültem volna, ha utálja…

- Csak kérdeztem. Érdekelt a véleményed- motyogtam.

JiHo nem szólt semmit, csak tovább vizslatta az arcom. Igyekeztem minél közömbösebb maszkot ölteni, hogy ne lássa meg, mennyire bánt. Na tessék… Nem is értem mit eszik rajtam. Hyuna tényleg sokkal szebb… Bármennyire is utálom kimondani, ez az igazság. Biztos kedvesebb is, mint én. Bahhh…

Maga felé fordított, felkapott az ölébe, és leült velem az egyik padra. Két hatalmas tenyere közé fogta az arcom, és megsimogatott.

- Féltékeny vagy?- kérdezte kaján vigyorral.

- Nem- tiltakoztam. – Mondom, hogy csak kérdeztem!

- Aha- vigyorgott tovább, majd óvatosan megcsókolt. – Te sokkal szebb vagy nála, ha ezt akartad hallani- susogta, mire olvadozni kezdtem. Nos, igen. Ujjaimmal a hajába túrtam, és még közelebb húztam magamhoz.

- Nem, nem akartam hallani, de azért köszönöm. Ez jól esett- pattantam fel.

Már egyáltalán nem éreztem olthatatlan gyilkolási vágyat az iránt a bizonyos valaki iránt. Kit érdekel?

...békülünk

- Álmodozz csak- vihogtam, majd elterültem az ágyamon. – De siess! Én is akarok menni.

- Sajnálom, egyedül nem találok vissza odáig- mászott fölém, és újra megcsókolt. Még egyszer. És még egyszer. Majd megint. Akkor esett csak le, hogy már nincs rajta póló, mert levette, hogy mehessen zuhanyozni. Kissé kellemetlenül éreztem magam ebben a pozícióban, de nem akartam megbántani, vagy ellökni magamtól. Inkább finoman a szája elé tettem az ujjam, és rámosolyogtam.

- Ha te nem mész, megyek én.

- Értettem- mosolyodott el, bár észrevettem, hogy a szemeit résnyire összehúzta. A következő percben már hallottam a víz zubogását a csapból. Felültem, és sóhajtva a tenyerembe temettem az arcom. Remélem, nem sértődött meg. Eltűnődtem, hogy mennyi ideig is szokott zuhanyozni, majd eldöntöttem, hogy gyors leszek. A telefonomra vetettem magam. Ujjaim száguldoztak a betűkön, ahogy gépeltem az üzenetet. Utoljára még lecsekkoltam, hogy nem ütöttem e félre valamit, aztán megnyomtam a küldés gombot. Türelmetlenül doboltam az ujjaimmal az ágytakarón. Már elzárta a vizet. Idegesen a kijelzőre pillantottam, ami abban a pillanatban villant fel, jelezve, hogy üzenetem jött. Fellélegezve nyitottam meg.

- Ki írt?- huppant mellém Zico mosolyogva, mire ijedten bezártam az üzeneteket.

- Senki- vágtam rá.

Az arcán átsuhant valami, de még időm sem volt megállapítani, hogy mi az, mert már újra mosolygott.

- Aludjunk, vagy még ne vagy álmos?

- Előbb elmennék én is fürdeni, addig kitalálom- nyújtottam nyelvet, és felpattantam.

A fürdőbe zárkózva lehúztam magam a fal mellé, és átöleltem a térdem. Kezdett kicsúszni a kezeim közül az irányítás. Mitől lettem hirtelen ennyire gyáva nyuszi? Hiszen nem ő lenne az első… Akkor meg mégis… Mi van velem? Nem szoktam ennyit totojázni! Talán az zavar, hogy… Fogalmam sem volt. Egyszerűen semmi ésszerű magyarázat nem jutott eszembe.

De egy dologban teljesen biztos voltam. Hogy szeretem, és ki akarom várni a megfelelő pillanatot. Ennyi idő után ez nem… fontos. És remélem, hogy erre ő is rá fog jönni. Vagy már rájött.

Gyorsan összeszedtem magam, és lezuhanyoztam. A kókusz illata ellazított és megnyugtatott, miközben azon gondolkoztam, hogy mitől váltam hirtelen ennyire… felnőttessé. Magamra csavartam egy törölközőt, és bekentem magam testápolóval. A tükörben megállapítottam, hogy nőtt egy pattanás a homlokomra, amit legszívesebben azonnal kinyomtam volna, de inkább megkíméltem magam a későbbiektől. Hol a pizsamám?- forgolódtam körbe. Minden bizonnyal kinn hagytam. Csúcs. Fájdalmasan sóhajtva indultam el a szobánk felé. De arra nem számítottam, hogy JiHo keres engem, mert szembetalálkoztunk a lépcsőn. Pont akkor jött ki a szobából.

- Minnie, nem tudnál adni egy… jesszus- fordult el gyorsan, amikor meglátott. – E-egy fogkefét- hebegte. – Khm…

- De, persze-, éreztem, hogy lángol az arcom. Ez mindkettőnket igazán váratlanul ért. Kellemetlen…

- Ne haragudj… de… inkább nem nézek rád, mert… hát, nem örülnék annak, ami történne- krákogta.

- Megértelek- nyomtam a kezébe egy használatlan fogkefét. Gyorsan bezárkóztam a szobába, és belebújtam a pizsamámba. Te jó ég. Annyira ügyes vagyok…

Én már előzőleg megmostam a fogam, ezért csak zavartan ücsörögtem az ágy szélén, és a lábfejemet tanulmányoztam.

- Sajnálom- ült le mellém Zico. – Csak…

- Nem kell bocsánatot kérned. Inkább… hagyjuk, jó?- morzsolgattam a hüvelykujjam.

- Oké. Szóval? Eldöntötted mit csináljunk?

- Nem igazán- álltam fel, és járkálni kezdtem a szobában. Frusztráló volt, hogy a szemével követi a mozgásomat, ezért inkább figyelmen kívül hagytam.

- Az ott te vagy?- mutatott az éjjeliszekrényemen egy képre.

- Sajnos- csaptam le a keretet. – Borzalmasan gáz az a fotó.

- Muti!

- Kizárt- mondtam ádázul. – Soha nem láthatod azt a fotót! Nagyon ciki!

- Légysziiiii!

- Nem!

- Kérlek szépen!

- Neeem!

- De légyszi!

- Woo JiHo! Ha mondom, hogy nem!

- Olyan izé vagy- biggyesztette a száját.

- Ajj. Tessék-, nyomtam a kezébe.

Már előre féltem a reakciójától. Gyűlöltem azt a fotót! Két évvel azelőtt készült, egy táncpróbán. HeeJun készítette. Kettőnkről. Bár inkább én voltam rajta, neki csak az ujjai lógtak be, de éppen nagyon rázott a nevetés. Valami hülye viccén szórakoztam. Csak arra emlékszem, hogy nem bírtam abbahagyni, nekitámaszkodtam a korlátnak, és hátrahajtott fejjel küzdöttem a röhögő görcs ellen. És hát a kinézetemről ne is beszéljünk…

- Ez mikori?- kérdezte JiHo mosolyogva.

- Két évvel ezelőtti- fintorogtam. – Borzalmas. Tiszta csapzott vagyok. Nem is értem, mit keres itt. Valamelyik nap asszem’ a képeimet nézegettem, és elöl maradt. Hagyjuk- kaptam ki a kezéből, és bedobtam a fiókba. Bebújtam a takaró alá.

- Cho-min. Minnie! Ne csináld már- kuncogott Zico, és bemászott mellém. – Egyszer majd muti azokat a képeket.

- Hidd el, nem akarod látni.

- Mert?

- Van közöttük olyan is, amit… nos, nem igazán dobtam ki. Pedig lehet, hogy kellett volna. És ismerve a természeted…

- Az exed van rajta?- szűrte le.

- Ja.

- Nem baj. Engem te érdekelsz.

- Talán.

- Köszönöm- nyomott puszit a számra. – Mondtam már, hogy szeretlek?- kérdezte, miközben teljesen fölém mászott, és választ sem várva újra csókolni kezdett. Lassan, mégis olyan vadul csókolt, hogy a szívem akarva-akaratlanul is gyorsabban vert, mintha ki akart volna ugrani a mellkasomból. Közben átfordultunk, így én kerültem fölülre, és JiHo alulra. Felült velem, úgy folytattuk tovább. Elgondolkoztam azon, hogy vajon HeeJunnal is ennyit romantikáztunk, vagy mi inkább a ’sokat-járunk-el-itthonról-és-ezért-nincs-időnk-erre’ kategóriába tartoztunk. Ugyanis teljesen az volt az érzésem, hogy nem tudok betelni ezzel. Sosem volt elég, és mindig egyre több kellett. Mindig egyre több…

JiHo keze végigcsúszott a hátamon, és a derekamnál fogva húzott közelebb magához, közben a másik kezével a hajamba túrt. Én a magam részéről minkét karommal a nyakát öleltem, és fogalmam sem volt róla, hol vagyok. Őszintén nem is érdekelt úgy igazán.

- Holnap… meddig… dolgozol?- kérdezte két csók között.

- Fogalmam sincs- motyogtam a szájába. – De nem is igazán érdekel…

Elmosolyodott, és átfordult velem, így megint én kerültem alulra. Az alkarjával megtámasztotta magát. A lábaim önkéntelenül is a dereka köré kulcsolódtak, amire halk mormogás volt a reakció. Elmosolyodtam.

Ez még sokkal jobb volt így, mint az álmomban, a kanapéjukon. Most csak ketten voltunk, ezer százalék eséllyel arra, hogy senki nem zavar meg minket.

- Nem hinném, hogy ennél tovább akarunk menni. Jól gondolom?- egyik kezét felemelve beletúrt a hajamba, és oldalra fésülte.

Megdöbbentem. Pontosan ugyan ezt kérdezte álmomban is, és pontosan ugyan ezzel a mozdulattal kísérte végig. Kinyitottam a szám, majd becsuktam. Enyhén sokkos állapotba kerültem.

- Vagy… rosszul gondolom?- ráncolta a szemöldökét zavartan.

- Én…- hebegtem. – Te…

- Minnie, minden rendben? Jól vagy?

- Csak te ezt már egyszer… megkérdezted tőlem- ültem fel összeráncolt szemöldökkel, és értetlen arcát látva hozzátettem. – Mármint álmomban.

- Ja, az a bizonyos álom- nevetett halkan. – És mit válaszoltál?

- Hogy jól.

- Sejtettem- mosolygott, és megölelt. – Ideje aludnunk. Ha holnap még felkelni is akarsz.