ZiKyung

- Hány óra van?- ásítottam, és felültem. Semmit sem láttam a loboncomtól, ami mind a szemembe lógott. Morogva kifésültem a szememből a hajam, és az órára pillantottam. Omo! Késében vagyok!
Villámgyorsan lezuhanyoztam és kerestem valami egyszerű, kényelmes ruhát. Egy sima farmer és egy póló mellett döntöttem. Úgyse megyek semmi ilyen vip részlegbe, sőt...csak állok és nézem az idolokat. Felkaptam az edzőcipőm, és már kinn is voltam. A levegő kellemesen hűvös volt, a szél a hajamba kapott. Élveztem az egészet. Igaza volt JoungRa-nak. Rámfét a kimozdulás. Beleszimatoltam a levegőbe, és mosolyra húztam a szám. Mivel nem volt messze tőlem a koncert helyszíne hamar odaértem. Na mostmár bántam, hogy eljöttem. Mindenki visítozott, sikított, és egyetlen autót álltak körbe. Blahh...sok hülye fanpicsa- morogtam magamban. A szememmel mindehol HeeChangot és JoungRa-t kerestem, de sehol sem láttam őket. Kezdtem kissé ideges lenni, hogy el sem jönnek, amikor megpillantottam HeeChangot. Csak félprofilból, de eléggé sokszor láttam ahhoz, hogy felismerjem. Elindultam felé, magamban már azt tervezgettem, hogyan hordjam le a barátnőm, amikor megfagyott bennem a vér. Changie nem JoungRa-val ácsorgott ott, hanem egy tök idegen lány derekát ölelte, és nagyon vigyorgott. Valami haverjához beszélt közben. Éreztem, hogy elönti az agyam a düh. Akkor telt be a pohár, amikor megcsókolta azt a kiscsajt. Rohamra! Egyenesen odaléptem hozzá, magam felé fordítottam az arcát, és egy hatalmasat lekevertem neki.
- Ezt JoungRa nevében- fújtam dühösen. - Hogy lehetsz ekkora disznó?!- háborogtam.
Annyira meglepődött, hogy csak fogta az állát, és értetlenül meredt rám. A szemeim szikráztak.
- Oppaaaa, ki ez?- vernyogott a “barátnője”.
- Egy...egy..ismerősöm- néztünk farkasszemet. - El ne merészeld mondani neki- szűrte a fogai között ingerülten.
- Nem fogsz játszani vele- vicsorogtam, és sarkon fordulva eltűntem a tömegben. Muszáj megtalálnom JoungRa-t, és beszélni vele! Mindenkit félrelöktem- egy idő után már maguktól mentek arrébb. Az sem különösebben érdekelt, hogy nincs jegyem, a nagy tömegben könnyedén szem elől tévesztett nem egy őr is. A fejem úgy járt jobbra-balra, mint egy tengeralattjáró látcsöve. A francba! Hol vagy már?!
A sikítás már így is elviselhetetlen volt, amikor is fellépett a színpadra a BlockB. Na akkor aztán azt hittem kihasad a dobhártyám! Az én csendhez szokott füleimet ez gyilkolta. A tenyereimet rájuk is tapasztottam, hogy némiképp tompítsam a zajt. Nem mondom, hogy sokat használt, de...
Egyetlen szót sem értettem abból, amit- vélhetőleg a leader- karattyolt. El se láttam odáig, mert picike vagyok. Puffogva nézelődtem még mindig. Aztán a telefonomért nyúltam, és fel akartam hívni JoungRa-t, de rájöttem, hogy semmit sem értenénk egymás szavából, sőt, meg se hallaná a mobilját. Sóhajtva vetettem el ezt a variációt is. Ideges voltam és haza akartam menni. Kellett nekem igent mondanom!!! Próbáltam úgy helyezkedni, hogy kijussak a tömegből. Nagy nehezen elvergődtem a bejárat-kijáratig, és leültem a földre. Felhúztam a térdeim, fejem rájuk támasztottam. A zenére próbáltam koncentrálni. Az amúgy nem is volt annyira rossz, sőt, kifejezetten tetszett. A testemben éreztem a zene lüktetését, lábaim maguktól álltak fel. Tánc! Ezer éve nem táncoltam...lássuk hogy megy!
Elengedtem magam, igyekeztem a lépésekre koncentrálni. És sikerült! Még energikusabb voltam, mint régen...élveztem! Mikor lementek a ráadás számok is, fáradtan zihálva néztem körbe. Megláttam, hogy a bejárat fölöt van egy kis rámpa. Arra még van erőm... Így hát felmásztam oda. Úgy döntöttem, hogy ott várom meg JoungRa-t. És csak vártam, vártam, vártam és vártam. A sikítozást csak nagyon halkan hallottam. Mi a fene? A tőlem nem messze álló ajtóra sandítottam. Óóó, én hülye! A bejáraton jöttem ki...ááá, na itt aztán várhatok. Pfff...gratulálok magamnak...
Nagyon mérges voltam, de hirtelen hangokra lettem figyelmes. Kérdőn pillantottam az irányukba. Két srácot láttam meg, akik röhögve jöttek ki az ajtón, észre se vették, hogy ott ücsörgök a rámpán majdnem a vállukkal egy magasságban. Kissé oldalra fordítottam a fejem, hogy szemügyre vehessem őket. Az egyiküknek rövid, szőke haja égnek vol zselézve, és két kiló sminket kentek rá. Szemeit nem nagyon láttam, de összességében nagyon édes arca volt. A másikuknak fekete haja volt, amit fél oldalt felnyírtak. Kicsit hosszúkásabb arca volt, és szép szemei- pont láttam őket. De mégis..ő valahogy annyira nem jött be. A beszélgetésükre koncentráltam.
- Hjaaaaaaj, végre húzhatunk haza- jegyezte meg a szőkeség.
- Igen...ki van a fülem- vigyorgott a másik.
- Jöhetnének már a többiek- pislogott az ajtó felé.
Hihetetlen, hogy nem vett észre! Tök látható vagyok!!! Hé, ember, itt egy másik lény is! Úgy gondoltam, hogy akkor már egy kicsit megszivatom őket.
- Igen, de azt hiszem Minhyuk be fog aludni, aztán azt leshetjük, hogy felébresszék...
Óvatosan lekúsztam a látható búvóhelyemről, és mögéjük lopakodtam. Aztán átkaroltam a nyakukat és halkan csak annyit motyogtam.
- Bu!

Azt a kiabálást, istenem! Annyira elkezdtem nevetni, hogy meg kellett támaszkodnom az egyik korlátban. Csak rázkódtam, és ömlött a könnyem. Még ilyen ijedezős pasikat!
- Jézusom, a frászt hoztad ránk!- förmedt rám a fekete hajú.
Én képtelen voltam válaszolni, csak röhögtem tovább.
- Te...te...mit röhögsz?- puffogott a szőke.
- Hogy...milyen...ijedősek...vagytok- fuldoklottam tovább. Egy bő fél perc után sikerült lenyugodnom, és a falnak támaszkodva már csak vigyorogtam. - Nem az én hibám hogy nem veszitek észre, ami a fejetek felett van- böktem korábbi ülőhelyem felé.
- Te...te végig itt voltál?- hebegett a fekete.
Bólogattam egy széles vigyor kíséretében.
- Jól van, mit akarsz, hogy ne szólj a rajongóknak?- kérdezte flegmán a szőke. - Egy aláírást? Kettőt? Fotót? Mi kell?
- Te mindig ilyen bunkó vagy?- mértem végig tetőtől talpig, mire meghökkent. Egy kissé visszafogottabban beszélt.
- Bocs, csak...ideges vagyok. És fáradt. Szóval?
- Én nem kérek tőled semmit. Azt se tudom ki vagy...
- N-nem tudod ki vagyok?- képedt el. - Te most csak viccelsz..komolyan gőzöd nincs róla, hogy ki áll itt előtted?- háborgott.
Figyelmesen néztem. Most, hogy így mondta, ismerősnek tűnt. Honnan? Hol láttam én őt már? A szemem sarka egy plakátra villant, ami a BlockB koncertet hirdette. A srácok pont ugrottak rajta egyet. És az Ő arca volt középen.
- Mostmár van- sóhajtottam, mire egy elégedett vigyor jelent meg a képén. - De a neved még mindig nem érdekel- lohasztottam le a mosolyát. Ellöktem magam a faltól, és elindultam hazafelé.
- Hé! Várj már!- kiabált utánam a fekete. - Várj!- kapta el a csuklóm. Lenéztem az ujjaira, aztán pedig fel a szemeibe.
- Igen?- vontam fel a szemöldököm.
- Hogy hívnak?- kíváncsiskodott.
- Kyung! Mit érdekel az téged?! Nem is tudja kik vagyunk!- háborgott a másik. - Hagyjad!
- Szerintem se fontos- mosolyodtam el.