UKwoon

- Ez hatalmas volt- nevettem, amikor véget ért a felvétel. Némiképp megbotránkoztatott, hogy mennyire szörnyű a hangom, de végül megvontam rá a vállam, és a pulthoz lépve nekiláttam reggelit készíteni. A fiúk már be sem próbálkoztak azzal, hogy nekik is csináljak, rájöttek végre, hogy úgysem fogok. Összevagdostam néhány gyümölcsöt egy tálkába, és villával kezdtem eszegetni.

- Én is kapok?- ölelt át hátulról JiHo.

- Tessék-, nyújtottam felé mosolyogva egy falatot.

- Nem rossz, de így finomabb- fordított maga felé, és óvatosan megcsókolt.

- Mondtam, hogy nyálazzatok máshol- jelent meg közöttünk Jihoon, és kettéválasztott minket. Közben észrevétlenül elcsórt tőlem egy banán darabkát, amit nehezményeztem.

- Add vissza- kaptam ki a kezéből a gyümölcsöt. – Enyém!

- Ajj- biggyesztette le a száját édesen, mire kuncogva visszaadtam neki. – Kösziii- csillant fel a szeme, majd eltűnt a nappaliban.

Szem forgatva folytattam a reggelim, a pultnak támaszkodva. Zico mellém támaszkodott, és végig engem nézett.

- Mit csinálsz ma? Úgy tudom, szabadnapod van…

- Jah, délelőtt UKwon-nal próbálunk, aztán… nem tudom. Valószínűleg döglök. Te?- rágcsáltam elmélyülten egy almát.

- Nem találkozunk délután? Elmehetnénk valahova- ölelt át, és szorosan hozzám simult. – Régen voltunk már kettesben…

Igaza volt. Az utóbbi időben annyira lefoglalt mindkettőnket a munka, hogy a reggeli és esti csókokon, puszikon kívül semmire nem maradt időnk. Esténként, az ágyban fekve egymás mellett, sutyorogva beszéltük meg, hogy kinek milyen napja volt, de előfordult az is, hogy mindketten belealudtunk.  

Elmosolyodtam.

- Benne vagyok, és támogatom az ötletet. Hova terveztél menni?

- Nekem teljesen mindegy. A lényeg, hogy veled lehessek kettesben- jelent meg angyali mosoly az arcán, amitől olvadozni kezdtem. Imádtam a mosolyát. Annyira gyönyörű volt… Vagy inkább szívdöglesztő…

- Akár hozzád is elmehetünk, és akkor reggel eldoblak dolgozni. Szükségem van arra, hogy veled töltsek egy napot- nyomott csókot a homlokomra.

- Továbbra is egyetértek- kuncogtam. – Oké. Akkor próba után értem jössz?

- Természetesen. Addig is Kwoonie majd vigyáz rád- kacsintott.

- Mindenképpen- dobtam be a mosogatóba a tálkát, és átkaroltam a nyakát. – De te meg vigyázz magadra, ha már Hyuna-t nem tudom melléd állítani… Sőt… Hello Kitty majd helyettem is őriz téged- cukkoltam elfojtva a nevetésem.

- Naaa, mondtam már, hogy szakítottunk- durcizott be. – Inkább vigyázok én magamra.

Aha, aha, tuti a kocsiban lesz a plüsscica… Ismerem már annyira. Mindenesetre megjegyzés nélkül hagytam a dolgot, és elvonultam a fürdőbe, hogy elkészüljek. Fogmosás, öltözés, aztán gooo!

- Sapka, cica- húzta a fejemre JiHo a sapkámat, amikor már a cipőmet kötöttem. – Nem szeretnélek megint betegen látni. Olyankor agresszív vagy és hisztis- nyomott gyors csókot a számra, hogy belém fojtsa a felháborodást.

- Nem is- motyogtam ajkai közé lehunyt szemekkel.

- Dehogynem- mosolyodott el, és elhúzódva tőlem összetámasztotta a homlokunkat. Pillantását az enyémbe fúrta, én pedig elvesztem gyönyörű szemeiben. Hogy bírtam az elején utálni Őt…? Mikor az egyik legmelegszívűbb ember, akit ismerek…

- Imádom a szemeidet- érintettem mutatóujjamat tökéletes arcához, és végighúztam a bőrén. Körberajzoltam a szeme alatti karikákat, majd tovább haladtam az orrára és az ajkaira. Amikor a szájánál jártam, lágy puszit nyomott az ujjbegyemre. Ismét a pillantásába merültem. Imádtam a nevetőráncait a szeme sarkában, amikor mosolygott… Jajj, de szerelmes vagyok… És milyen nyálas!

- Én mindenedet- nevetett halkan, majd szorosabbra húzta a rajtam a pulóverem. – Kabát?

- Máris apuci- nyújtottam nyelvet, felkapva az említett ruhadarabot. Behúztam a cipzárt, és bekiabáltam a nappaliba. – Ukwooooon gyere már!  

- Máris hölgyem- jelent meg sportpulóverben és sapkában, a vállán zsákkal. – Mehetünk?

- Igen, ideje lenne…

- Elfáradtam- nyöszörögtem kimerülten, és hanyatt dőltem a parkettán.

- Nem vagy egyedül- dőlt ki mellém Kwoonie is, és oldalra fordítva a fejét rám nézett. – Jól összeraktad. Szerintem nagyon jó lett- mosolygott rám.

- Köszi-, nevettem el magam, és lehunytam a szemeim.

Azon kezdtem gondolkozni, hogy milyen összhangban vagyunk. Hogy mennyire kiegészítjük egymás mozdulatait, egy rugóra jár az agyunk meg minden…

- Cho-min, nyisd ki a szemed- suttogta UKwoon.

Meglepetten teljesítettem a kérését, és egy pillanatra ledermedtem. Fölöttem támaszkodott, az arca hihetetlenül közel volt az enyémhez. Elkerekedett szemekkel fürkésztem a szemeit. Mi a…?

- Szeretlek hugica- hajolt le hozzám, és egy hatalmas puszit nyomott az arcomra.

Valóságos szikla esett le a mellkasomról, és megkönnyebbülten felnevettem.

- Bolond! A frászt hoztad rám- boxoltam a mellkasába, mire elvigyorodott, és ellökte magát a földtől. Törökülésben elhelyezkedett mellettem, majd beletúrt a hajába.

- Tudom. Az volt a célom- vigyorgott. – De figyelj csak… beszélni akartam veled egyébként is.

- Miről?- könyököltem fel.

- Minden oké Zico-val?- kérdezte óvatosan.

- Persze-, ráncoltam a szemöldököm. – Mert? Mondott neked valamit, vagy…?

- Ja, nem, dehogy, csak tegnap… eléggé kellemetlenül éreztem magam… Nagyon szúrósan méregetett.

- Azt lerendeztük- mosolyodtam el, elkalandozva a leaderemmel töltendő délutánomra gondolva.

- Ennek örülök- borzolta össze a hajam nevetve. – Szereted?

- Mindennél jobban- mondtam őszintén.

- Én megmondtam…- mormolta alig hallhatóan, mire ráugrottam, és leterítettem a földre.

- Te jós… bátyó- nevettem, és utánozva őt, puszit nyomtam az arcára. – Imádlak te gyökér- ugrottam talpra, és őt is felhúztam.

Miért vicces...?

Miután felvettem pizsama néven Zico egyik pólóját, visszaültem a kanapéra. Gyűlöltem ezt a lelkiismeret furdalást, ami azzal járt, hogy visszautasítom. Persze, nagyon imádtam, sőt, annál is jobban, de… ez az egész… Annyira irreális. Alig egy hónapja, hogy megismertem. Kicsit korai lenne még, véleményem szerint. Vagy ennyire régimódi lennék?!

Halk nyöszörgést hallatva belefejeltem az egyik párnába, és beharaptam a számat. Elegem van…

A következő pillanatban hallottam, hogy a másik szoba megélénkül. Konkrétan mindenki kiabált vagy morgott. Zavartan ráncoltam a szemöldököm, és felálltam. Mi van ott? Odaléptem az ajtóhoz, és a keretnek támaszkodva figyeltem a srácokat.

A probléma oka egyértelműen UKwoon volt. Ott ült az ágy szélén, a többiek pedig vele kiabáltak. Próbált védekezni, természetesen sikertelenül.

- Fiúk… hé! Fiúk…- próbálkoztam. Mintha a süket falnak dumálnék. – BE LEHET FOGNI!

Csönd.

- Köszönöm- válaszoltam idegesen, és összefontam a karjaim a mellkasom előtt. – Mi a gond?

- Szerinted? Nem érzed?- morogta Jaehyo az orrát szorongatva.

- Mit?

- Há! Látjátok?! Nekem van igazam!- háborodott fel a táncos. – Kikérem magamnak!

- Hatan vagyunk ellened- vetette ellen JiHo szintén orrhangon. – Cho-min, kérlek, idejönnél? Hidd el, hogy ki fogsz borulni!

Felvont szemöldökkel léptem oda mellé, mikor megcsapta az orrom az a SZAG. Azt hittem ráájulok a leaderre, de inkább csak lerogytam mellé az ágyra.

- UKwoon… kérlek menj el zuhanyozni- legyezgettem magam zavartan. – Khm… apám… ah… ez kegyetlen- fúrtam a fejem Zico mellkasába, mire a szabad kezével megsimogatta a fejem.

- Ne már, Minnie, te is ellenem fordulsz? Elárulsz?

- Menjél már zuhanyozni te Fing!- horkantotta Minhyuk. – Hallod?! Büdösítesz itt feleslegesen! Menjél mááár!

- Taeil él még?- kérdezte P.O a karjával eltakarva az arcát. – Szegény…

- Megölted! Gyilkos- hajolt le Jaehyo az ágya tetejéről, és megbökdöste az említettet. – Taeil! Taeil! Élsz még? Hallod?

- Hagyjál már, éppen az oxigénért küzdök- hallatszott nagyon halkan, fojtott hangon a takaró alól.

- UKwoon- kezdte JiHo vészesen nyugodt hangon. – Ha három másodpercen belül nem tűnsz el a szobából, esküszöm, hogy én váglak ki innen. Világos?

Másnap reggel, mire felébredtem, már mindenki más is talpon volt. Ami furcsa, mert én fenyegettem Kwoonie-t azzal, hogy tízkor kirángatom az ágyból. Az órára pillantva viszont némiképp megkönnyebbültem- még csak fél nyolc. Visszadőltem a párnámra, és hatalmasat nyújtózkodtam. Hétfő van… és nekem nem kell rohannom dolgozni… Yeaahh…
Átfordultam a hasamra, majd macskákat utánozva próbáltam ellazítani a hátamat, amikor valaki megsimította a derekam. Laposakat pislogva fordultam oldalra.

- Jó reggelt, hercegnőm- mosolygott rám JiHo, és odahajolt egy jó reggelt csókért.

- Jó reggelt- nyomtam egy puszit a szájára kuncogva. – Hogy aludtál?

- Úgy, hogy UKwoon illatosan jött vissza, egész jól. Csak néhányszor belém rúgtál álmodban, de nem volt vészes- vigyorodott el.

- Bocsánat- hajtottam le a fejem. – Mondtam, hogy úgy alszom, mint egy ninja…

- Semmi baj.

- Mi ez a röhögés?- kaptam fel a fejem, mert a konyhából hatalmas hangzavar hallatszott.

- Ja… hát… Minhyuk elalvás előtt mindig zenét hallgat… és… tegnap este bekapcsolta valamilyen oknál fogva a hangfelvevőt- ő azt állítja azért, hogy felvegye, valóban horkol e-, szóval felvette az egész „UKwoon büdös” mizériát…

Halkan felnevettem.

- Azt én is hallani akarom- öleltem át hátulról a nyakát, és újabb puszit nyomtam az arcára.

- Cho-min…- hajtotta le a fejét.

Ismertem már annyira, hogy tudjam, valami fontosat akar mondani. Valami komolyat. Egyik kezével felnyúlt, és összekulcsolta az ujjainkat.

- Igen?

Végig az ujjaimmal játszott, látszott, hogy zavarban van.

- Csak… szeretnék bocsánatot kérni tőled.

- Miért?

- A tegnap este miatt. Egyrészt azért, mert… féltékeny voltam az egyik legjobb barátomra, és tudom, hogy nem esett jól neked. Mármint… a bizalomhiány, tudod…

- Nem gáz- mosolyodtam el halványan. – Tényleg.

- Biztos?

- Biztos.

- Akkor jó- húzott az ölébe, és megcsókolt. Hmm… ilyen reggelt el tudnék képzelni minden nap… - Na gyere, kiviszlek- kapott fel a karjaiba, és kifelé indult velem a konyhába.

- Jó reggelt- köszöntem a srácoknak, akik Minhyuk telefonja körül kuporogtak, és időnként felröhögtek.

Jiho lerakott a földre a konyhában, és a pultnak tolva adott még egy csókot.

- Használjuk ki, ameddig nem figyelnek ide- vigyorgott édesen, és egyből ott folytatta, ahol abbahagytuk a hálóban. Én részemről egyáltalán nem bántam, szóval szívesen fogadtam a közeledését. Átkaroltam a nyakát, mire felültetett a pultra. Így mégsem kellett pipiskednem, hogy felérjem…

- Abbahagynátok? Idáig elhallatszik- mordult fel P.O.

- Nem is hangosak, hagyd már- lökte meg Kyung.

- Én is meghallgathatom a felvételt?- húzódtam el Zico-tól, és kíváncsian néztem Minhyuk-ra.

- Ha idejössz…

- Nem tudom, minek akarom bekapcsolni ezt a szart, de a srácok azt állítják, hogy horkolok… Pedig szerintem nem is! Na mindegy… majd ez az izé most megmondja- a hanganyag Minhyuk suttogásával kezdődött. Hallatszott, ahogy kényelmesen elhelyezkedik az ágyában, és megpróbál elaludni…

A következő másodpercben valaki halk léptekkel bement a szobába (UKwoon), és ledobta magát az alsó ágyak egyikére. És a reakciók…

- Mi a franc ez a szag?!- nyögött fel Jihoon fájdalmasan.

- Mi van?- ült fel Jaehyo az ágyában, amire a nyikorgás engedett következtetni. – Miről be… úúú, öcsééém, ki fingott?!

- Kulturáltabban nem lehetne kifejezned a véleményed?- akadékoskodott Kyung. – Először is van, aki aludni szeretne. Másodszor pedig létezik olyan, hogy szinonima szó… Jézusom, ez tényleg fingszagú! Mi a rák ez?!

- UKwoon, te nem érzed?- kérdezte P.O orrhangon.

- Micsodát?

- Én nem érzem, én nem érzem!- lelkendezett Minhyuk vidáman. – Biztos valaki közületek pukizott!

- Vagy te! Azt mondják, az nem érzi, aki csinálta!

- Én akkor sem ér… Fújj! Ki szarta tele a vécét?! Vagy mi ez már?! Anyám, ez kegyetlen…

- Taeil! Taeil? Taeil! Élsz még?- kérdezte Jaehyo.

Megint valaki bement a szobába, minden bizonnyal Zico lehetett az, mert ő érkezett utolsónak előttem.

- Mi van, srácok?- igen, tényleg ő volt az.

- Nem érzed?!- háborodott fel Kyung. – Valamelyik ideszellentett!

- Szellentett- visított fel Minhyuk.

- Miért, most mondjam, hogy elengedett egy galambot? Vagy fingott? Miért vicces az, hogy fing?! Lehelt a segge, ennyi erővel már! Vagy szólt a popója! Rotyogott…

- Oké, köszönjük, elég lesz- szakította félbe JiHo, de ő is beleröhögött a végébe.

Jaehyo és Jihoon szintén röhögtek, Minhyuk éppen fuldoklott, Kyung próbált érvelni, hogy miért kell folytatnia a szinonimákat- állítása szerint gyér a többiek szókincse-, Taeil meghalt, UKwoon nem értett semmit. Zico röhögőgörcsöt kapott.

Forró éjszaka

Estére megint hullának éreztem magam, és annyi dolgom volt még nyolc után is… Pedig semmi másra nem vágytam volna, mint lefeküdni, a fejemre húzni a takarót, és A-LUD-NI! Szükségem is lett volna rá, ami azt illeti, mert néha csillagokat láttam az álmosságtól.
Éppen a nappaliban próbáltam összerakni a koreográfiát- még mindig azzal az egy mozdulattal szívtam-, amikor UKwoon bejött. Érdeklődve nézett rám.
- Azt hittem mindenki alszik- jegyezte meg.
- Csak a többiek. Zico még dolgozik, én meg próbálom ezt a szar mozdulatot, de kezd baromira elegem lenni belőle- csikorgattam a fogam. A hátamról szakadt a víz, még az sem segített, hogy a pólómat felkötöttem. A hajam nedvesen tapadt az arcomra és a nyakamra, szóval inkább összekötöttem.

- Segítsek?- mosolygott rám Kwoonie kedvesen.

- Megköszönném…

- Megmutatod, mi van meg eddig?- kérdezte kíváncsian.

- Persze… Várj… JiHo!

- Tessék?- hallatszott halkan a dolgozóból.

- Hogy kezdődik a Nillili?
- Öhm… Tudod… Haha! Yeah, BBC…

- Á, köszi- bólintottam, és magamban dúdolni kezdtem a dallamot. Tökéletesen sikerült ütemre mozognom, legalábbis a sok gyakorlásnak meglett az eredménye. Össze tudtam rakni! Már csak azzal az egyetlen lépéssel volt bajom…

- Az ott mi is akar lenni?- ráncolta a szemöldökét Kwoonie.

- Hát tudod, így rázod a vállad, és így kört írsz le közben- magyaráztam. – Valahogy így…

UKwoon odaállt mellém, és megpróbálta megérteni, hogy mire akarok kilyukadni. Annak az egy mozdulatnak a kivételével az egészet összeraktam már…
- Így?- próbálta meg ő is.

- Igen! Ez az!- csaptam hátba jó erősen.

- Áú!

- Jaj, ne haragudj- kaptam a számhoz. – Nem volt szándékos! Sajnálom…

- Semmi baj- nyöszörögte. – Jó erős kezed van, hallod…

- Taníts meg erre- toporzékoltam. – Egy hete ezzel a mozdulattal szívok, és még mindig nem megy…

- De ne egyél meg…

Alig egy óra elteltével már annyit nevettünk egymáson, hogy ha ránéztünk a másikra, röhögő görcsünk támadt. Egyszerűen képtelenek voltunk abbahagyni. Teljesen kiegészítettük egymás mozdulatait, egy rugóra járt az agyunk. Ha én balra mozdultam, akkor Kwoonie is balra, ha hullámoztam, ugyan abban a pillanatban kezdett neki ő is. Mintha megtaláltam volna a fiú tükörképemet…

- Holnap eljössz velem reggel próbálni?- kérdeztem tőle, mikor hulla fáradtan ráestem a kanapén.

- Aha. Nem dolgozol?- kapkodott levegő után. Látszólag egyáltalán nem zavarta, hogy rajta tehénkedek.

- Nem. Holnap szabadnapunk van. Szerencsére… aludhatok tízig! Jeee- lelkendeztem.  

UKwoon alattam felröhögött, mire rázkódni kezdett a fejem a mellkasán.

- Ne röhögj- böktem meg. – Rázkódik tőle a májam!

Egymásra vetettünk egy gyors pillantást, és mindkettőnkből kirobbant a nevetés.

- Leköptél- kapkodtam levegő után, törölgetve a szemem.

- Te is engem, szóval kvittek vagyunk…

Sikerült abbahagynunk a fuldoklást, és csak döglöttünk a kanapén. Illetve UKwoon döglött a kanapén, én meg rajta. A fejem a mellkasán pihent, és teljesen eltehénkedtem rajta. Olyan kényelmes volt…

- Ti meg mit csináltok?

Odakaptuk a fejünket. JiHo az ajtókeretnek támaszkodva, felvont szemöldökkel figyelt minket. Ki tudja, mióta állhatott ott… Észre sem vettem. Tudtam, hogy abban a pillanatban baromi féltékeny, de mivel úgy gondoltam, nincs rá oka, nem mozdultam meg.

- Elfáradtunk. Nem látszik?- ásított Kwoonie. – Befejezted mára?

- Aha- válaszolta Zico kedvetlenül.

Ez hihetetlen… Hogy lehet féltékeny az egyik legjobb barátjára? A bandatársára, a… testvérére! Ez kész…

- Mentek aludni?- kérdezte végül enyhe célzást téve. Odajött hozzánk, és leült mellénk. Minden apró mozdulatát árgus szemekkel figyeltem. Vajon mi játszódik le most a fejében…?

- Jah, majd reggel zuhanyozom- ásított megint UKwoon, vízilovat megszégyenítő módon.

- Ne ásíts már a képembe- böktem meg a könyökömmel.

- Bocs- röhögött fel, és hátradöntötte a fejét. – Ez vicces volt.

- Nem, nem volt az, és ezt te is tudod- kezdtem megint nevetni.

JiHo szemei megvillantak. Szinte hallottam, ahogyan kattognak az agyában a kerekek, és azt tervezgeti, hogy mindjárt lelöki Kwoonie-t a földre. Gyorsan véget vetettem az el nem kezdődött vitának.

- Megyek zuhanyozni- álltam fel, és kilibegtem a fürdőbe. – UKwoon, húzzál aludni, mert tízkor felverlek!

- Igen is, asszonyom- bólogatott, és ő is felállt. Zico nem mozdult.

A víz alatt sikerült kicsit kikapcsolnom az agyam, és örültem neki, hogy végre vége ennek a napnak is. Ráadásul holnap szabadnap… Jó lesz a táncos lábú bátyámmal összeegyeztetni a táncot. Talán még a felállást és a térformát is segít kitalálni.

A leader kivételével mindenkire úgy tekintettem, mintha a testvérem lenne. A bátyáim. A kedvencem kétségtelenül Jihoon volt, de a második helyet ezennel hivatalosan is Kwoonie kapta. Egyáltalán nem értettem, Ziconak hogy fordulhatott meg a fejében, hogy én meg ő… Vagy csak bemesélem magamnak, hogy féltékeny? Lehet, hogy nem is az? Csak én képzelem az egészet…?

Kimásztam a zuhany alól, és magamra tekert törölközővel igyekeztem kifelé a fürdőből.

- Minnie!

Zavartan fordultam vissza. JiHo a kanapén ült, és megpaskolta maga mellett a helyet. Szemöldök ráncolva léptem oda hozzá, és leereszkedtem mellé.

- Mi volt ez?- kérdezte végül a kezét karmolászva.

- Micsoda?
- Há ez… UKwon-nal.

- Szerinted mi volt? Táncoltunk.

- Igen, de…

- Woo JiHo, ne csináld már- sóhajtottam. – Nem volt semmi. Csak az ölébe ültem.

- Biztos?

- Ha ennyire nem bízol bennem, félnem kellene- vontam fel a szemöldököm. – Én is beküldtem hozzád Hyuna-t, pedig rendezhettem volna jelenetet…

- Jó, oké, értem. Csak… Legközelebb ne csináld. Jobb szeretlek kisajátítani- nézett a szemembe halvány mosollyal, és közelebb hajolva hozzám, mohón megcsókolt. Meglepett a váratlan mozdulat, de lehunytam a szemem, és viszonoztam a közeledését. Közelebb csúszott hozzám a kanapén, és a kezeivel végigsimított csupasz vállaimon, amitől kirázott a hideg, és teljesen libabőrös lettem. Egyre vadabbul és hevesebben csókolt. Kezdtem megszédülni ajkai érintésétől, amikor hirtelen elszakadt a számtól, és a nyakamra adott 

apró puszikat.

Ez volt az a pillanat, amikor rádöbbentem, hogy egy szál törölközőben ülök előtte. Gyorsan szorosabbra húztam magamon a „ruhát”, és megköszörültem a torkom. Zico elhúzódott.

- Ne haragudj… Kicsit… khm… elragadtattam magam… azt hiszem…

- Semmi baj- néztem félre zavartan. Az arcom lángolt, legalábbis én tűz forrónak éreztem.

Tudtam, hogy bántja, hogy lépten-nyomon visszautasítom, de én még nem akartam. Nem akartam elsietni ezt az egészet. Meg egyébként is… A szomszéd szobában kicsit sok hímnemű tartózkodott…

- Jössz aludni?

- Aha- bólintott még mindig kínosan, és felállt. Mielőtt elment volna mellettem, adott egy puszit a homlokomra, és csak utána tűnt el a hálóban.

Hát ezt jól megcsináltam. Megint.