Barátnő

Unalmamba már majdnem lefolytam a kanapéról, amikor kopogást hallottam. Nagyot nyújtózkodva sétáltam az ajtóhoz, és kinyitottam. Alig pislogtam kettőt, az egyik barátnőm, JoungRa a nyakamba ugrott. Hatalmasra nyíltak a szemeim, és a levegőben kalimpáltam a kezemmel, hogy megtartsam az egyensúlyom- hát sajnos nem jött össze...Elvágódtunk a parkettán, csakhogy én kerültem alulra.
- Unnie- nyöszörögtem. - Ez fájt!
Meg sem hallotta, amit mondtam, csak ölelgetett, és visított folyamatosan.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, el sem hiszem, ááááááááá! Cho-min, Cho-min, Cho-miiiiiiiiin!- sikítozott.
Nagy nehezen letoltam magamról, és fájó hátamat tapogatva felültem. Tiszta dilis ez a csaj. Végigmértem, és nevethetnékem lett. Hosszú, szőke, festett hajával, és hatalmasra tágult fekete szemeivel nagyon édes volt. Elmosolyodtam én is, és felálltam.
- Na mesélj! Csak nem megkérték a kezed, hogy itt visítozol?- kuncogtam.
- Mi? Dehogy is- követett a konyhába kiskutyaként. Elhelyezkedett az egyik bárszéken amíg én ittam egy pohár vizet. Végig engem bámult, látszott rajta, hogy alig várja hogy megkérdezzem mi a helyzet. Leültem vele szembe a pult másik oldalán szintén egy bárszékbe, és kíváncsian fürkésztem.
JoungRa és én nem voltunk kifejezetten jóban, világ életében irigy volt rám valamiért, a nyomomban járt, koslatott utánam. Én meg hagytam. Nem beszélt ki soha a hátam mögött, nem tett keresztbe nekem, de tudtam, hogy irigy rám. Csak nem értettem, hogy miért. Amikor gyönyörű, okos, kedves lány volt, ráadásul olyan igazi kis cukiság. Én meg a magam komolyságával és a sokszor felvágott nyelvemmel...persze ha valaki ismert, tudta, hogy nem ilyen vagyok valójában, hanem egy bolond kislány. Még mindig...
- Na?- vigyorodtam el.
- HeeChang megígérte, hogy elvisz a BlockB koncertre!!!- tört ki belőle.
Pislogtam kettőt. Tudnom kéne, hogy azok kik? Életemben nem hallottam róluk. Pedig táncosként lehet, hogy illett volna...De az is lehet, hogy hallottam már tőlük számokat, csak nem tudtam, hogy ők éneklik.
- Nahát! Ez nagyszerű- lelkendeztem én is. JoungRa tündöklő arccal tapsikolt. Én is tapsikolni kezdtem, de fogalmam sem volt róla, hogy miért csinálom. Mint valami retardált pingvin, kábé úgy nézhettem ki...
- Annyira várom már! Végre csak kettesben leszünk..mostanában állandóan a haverjaival lógott, fogalmam sincs miért...- sóhajtott szomorúan. - De most azt mondta, hogy kárpótol- csillantak fel újra a szemei. - El se hiszem, hogy láthatom Zicot, és a többieket- áradozott. Én csak hümmögtem meg bólogattam, mást nagyon nem tudtam csinálni. Számomra idegen dolgokról karattyolt.
- Cho-min! Rossz kedved van?- kérdezte hirtelen. Megdöbbenve fordultam felé.
- N-nem, mert?- pislogtam nagyokat.
- Hol van HeeJun?- kérdezte összeszűkült szemekkel.
Éreztem, hogy a gyomrom görcsbe rándul, és elsápadok. Gyűlöltem kiejteni a nevét. Gyűlöltem azt a fájdalmat, ami az emlékével járt. Mióta elment, nem igazán voltam már önmagam. Nem mosolyogtam szinte semennyit, komolyabb lettem és pikírtebb is. Ahogy JoungRa kiejtette a száján a nevét, összeomlott bennem az, amit már két hete próbáltam eltűntetni magam körül.
- Hee...HeeJun?- hebegtem. - Ő....izé..mi...szakítottunk- nyögtem ki.
Üvegesen meredtem magam elé még mindig, egyszerűen nem tudtam feldolgozni, hogy még nem vagyok túl rajta. Valamit rosszul csinálhattam...
- Ohh, Minie- ölelt meg barátnőm. Nem tudtam sírni, hiszen...már aznap este elfogytak a könnyeim. Sóhajtottam egyet, és visszaöleltem JoungRa-t. Magasabb volt nálam, mint úgy általában mindenki. Jól esett, hogy mellettem van...
- Nem akarsz eljönni velünk a BlockB koncertre?- húzódott el mosolyogva. - Jót tenne neked a kikapcsolódás!
- De ez a ti randitok- ellenkeztem. Eszem ágában sem volt megmondani neki, hogy engem el nem cipel egy ilyen szar koncertre. Nem érdekelnek az idolok, sem pedig a hülye visítozó lányok...ezerszer inkább a halál!
- Naa, Cho, ne csináld már- nevetett JoungRa. - Este várlak- puszilt meg, és kiviharzott az ajtón. Esélyem sem volt, hogy érveljek amellett, hogy ez az ő randija, és én nem akarom elszúrni, meg ilyenek...jajj...
Elhatároztam, hogy nem megyek sehova. Eszemben sincs! Minek? Jól ellesznek nélkülem is. Igaz, hogy majd sokáig hallgathatom, hogy milyen hülye voltam hogy nem mentem el, meg satöbbi, de istenem! Kinek van ehhez kedve? Örülök hogy neki összejön...
És akkor leesett. Lehet, hogy azért nem akarok elmenni, mert félek? Attól, hogy látom, hogy ők milyen boldogok? De ez..gyávaság! Csak azért is elmegyek- sóhajtottam. Max hallgatok egy kis “zenét”...És JoungRa-nak igaza van. Rám fog férni a tánc. Régen csináltam már.
Nem mondhatnám, hogy feldobódtam, inkább csak győzködtem magam, hogy tényleg élvezni fogom, amit persze kizártnak tartottam. Sóhajtva elterültem a kanapén, és benyomtam a tévét. Semmi érdekes..remek. Újra az unalom! Hány órám is van még indulásig? Öt...ahh, addig alszom- határoztam el, és letettem a fejem a párnára. Szépen lassan a saját gondolataim álmosítottak el. És belealudtam az egészbe...