Én és Ő

Aznap nem igazán sikerült a futás, sőt, kifejezetten gyatrán ment. Nem tudnám pontosan megmondani, hogy miért, de hát mindenkinek vannak rosszabb napjai. Túlságosan hamar kifulladtam, szúrt a tüdőm és a szívem, szédülni kezdtem. Megálltam az egyik padnál, és a térdemre támaszkodtam a könyökömmel, hogy a fejembe tóduljon a vér. Zihálva kapkodtam levegő után, minden szervem oxigénért kiáltott. Régen volt már ekkora légszomjam, és annyira csúnyán lélegeztem, hogy még saját magam is megijesztettem. Sétálva próbáltam meg normalizálni a pulzusom. Nyugi.

Mi lehet a baj? Évek óta nem ment ennyire nehezen… Vagy a kimerültség teszi? A stressz? A csalódottság?

Magamra dühösen indultam el hazafelé, hogy reggelizzek és belevessem magam egy újabb napba. Úgy terveztem, hogy ma nem csinálok semmit, de hát a véletlenek ugyebár mindig keresztülhúzzák az ember számításait. Pf. Remek. Mikor kinyitottam az ajtót, a srácok pont vitatkoztak, legalábbis kihallatszott.

- Te is lány vagy!

- És akkor mi van?! Nem az én dolgom reggelit csinálni nektek!

- De csináld ár meg, Hyuna, ne legyél szemét!

- Nem vagyok szemét, de nem is vagyok a háziasszonyod, az tuti!

- Pedig lehetnél… ÁÚ!

Igen, ez UKwoon volt, kuncogtam halkan. Kibújtam a futócipőmből, és betájoltam a konyhát.

- Cho-min! Minnie, drágám, csakhogy megjöttél végre!- kulcsolta imára a kezét Jaehyo, és hatalmas nyálas puszit nyomott az arcomra. Undorodva töröltem le.

- Fúj- közöltem. – Hyuna-nak igaza van. Miért nem csináltok magatoknak reggelit?

- Ha!- vetette oda az említett diadalmasan Kwoonie-nak, aki megsértődött.

Eközben én elővettem egy doboz joghurtot a hűtőből, és azt kezdtem el eszegetni. Mivel szinte egyáltalán nem izzadtam meg, úgy gondoltam elég, ha este zuhanyozom. Leültem a nappaliban a kanapéra. Hyuna kiskutyaként követett. Leült velem szembe, a fotelbe, és csak fürkésztük egymást. Nekem azon kattogott az agyam, hogy milyen furcsa:

Felbukkan nem sokkal azután, hogy beszéltünk róla, ráadásul teljesen váratlanul. Most erről mit gondolhat az ember? Végigfuttattam pillantásom aranyos pofiján, pisze kis orrán, gyönyörű szemein. Megállapítottam azt is, hogy nem sok különbséget mutat a nyúzottsági mércénk. Csúcs…

- Minnie, ugye?- kérdezte végül halkan.

- Igen- bólintottam.

Csend volt, csak a fiúk állandó vitatkozása hallatszott be a konyhából. Vandálok…

- Nem akart felébredni- mondta végül hosszas kínlódás után. Hihetetlen, hogy nem mert a szemembe nézni! Végig a földet tanulmányozta, a lábával pedig a szőnyeget rugdosta. Hmm…

- De te nem ezt akartad mondani- tettem le a joghurtos poharat a dohányzóasztalra, és kérdőn néztem rá.

- Hát… tényleg nem…

- Miért vagy zavarban?

- Ami azt illeti, fogalmam sincs- vallotta be idegesen nevetve, és végre rám emelte a pillantását. – Csak… beszélni akartam veled.

- Velem?- hökkentem meg. – Nem is ismersz!

- De szeretnélek. Igazából… Zico valamelyik nap felhívott.

Megfagyott bennem a vér. Mi a… Miért hívta fel? És… mi ez az egész? Mi van?!

- Hogy?- nyeltem le a torkomban keletkező hatalmas gombócot.

- Mesélt rólad. Ő meg én… nagyon jó barátok vagyunk már elég régóta, de soha nem volt közöttünk semmi, esküszöm- méregette az arcom, de nem hinném, hogy bármit is le tudott volna róla olvasni. – És… beszélgettünk. Elmesélte, hogy mennyire jó koreográfus vagy, és hogy… jó, lehet, hogy ez most pletykálásnak fog tűnni, de… elmondta, hogy mit érez irántad. És… kíváncsi lettem.

Zavartan pislogtam pár hatalmasat. Hát, mindenre számítottam, csak erre nem.

- Azt mondta, hogy te vagy a leggyönyörűbb, legokosabb, legcsodálatosabb lány, akit valaha látott és ismert. És hogy minden nap veled egy élmény. Hogy minden csókod egy őrült szívroham.

Elvörösödtem. Talán az intim dolgokat azért megtarthatta volna magának… Megköszörültem a torkom, miközben valami frappáns válaszon töprengtem. Mit mondjak? Mégis… erre mit lehet reagálni? Már éppen válaszra nyitottam a szám, amikor JiHo kóválygott ki a nappaliba, laposakat pislogva, ásítozva. Hatalmasat nyújtózkodott, és egyenesen hozzám sétált. Láthatóan észre sem vette a vendéget.

- Jó reggelt, hercegnőm- hajolt oda mosolyogva egy csókra. Zavartságomat, és a fotel felé irányuló tekintetemet értelmezve viszont odafordult. – Hyuna! Szia!- hökkent meg, és lángolni kezdett a füle. – Ne haragudj, nem vettelek észre…

- Szia-, vigyorgott rá. – Semmi baj. Csak gondoltam benézek. Még ajándékot is hoztam…

- AJÁNDÉK!- rontott be Minhyuk ötéves módjára a szobába. – Ú, ú, úúúú, mit hoztál? Mutiiii, léééégysziiiii!

- Hoztál kiscicát?!- jelent meg Jaehyo is az ajtóban.

- Micsoda buzi banda- morgott Kyung. Taeil visítva a röhögéstől követte, majd Jihoon is megérkezett, elfojtva egy hatalmas mosolyt.

- Nem- ráncolta a szemöldökét Hyuna. – JiHo-nak hoztam ajándékot.

- Olyan vagy- duzzogott a két ajándékőrült. – Nem szeretünk! Ugye Jaehyo?

- Nem hát!

Be kellett harapnom az alsó ajkam, hogy ne röhögjek fel.

- Öhm, ez igazán rendes tőled- pirult el Zico. – Mit hoztál?

Hyuna angyalian elmosolyodott, és átnyújtotta…

A Hello Kitty-t!

Kedves olvasóim, azt a röhögést szerintem még a másik kontinensen is hallották, de az utca végén garantáltan. Ugyanis legalább ezer decibellel robbant ki a fiúkból. Konkrétan fetrengtek, a szó szoros értelmében. Én is nevettem, bár nem olyan hangosan. Tudtam, hogy Zico szereti a Hello Kitty-t, de az a fancsali arc! Felbecsülhetetlen volt. Hyuna gonoszkodva elvigyorodott.

- Tetszik?- rebegtette a szempilláját.

- Még hogy mi vagyunk a buzik- vinnyogott Minhyuk.

- Ez most komoly?- biggyesztette a száját Jiho.

- Azt hittem szereted- kezdte volna a vendégünk, de a leader mérgesen közbevágott.

- Már szakítottunk!

Itt jött a második röhögő hullám, ami már Amerikát is elérte. Szerintem. Én speciel leestem a kanapéról, és a földön gurguláztam tovább. Ilyen nincs!

- Hát jó, akkor elviszem másnak- nyúlt Hyuna a plüssért, de Zico óvodásokat megszégyenítő módon szorította magához a rózsaszín játékot.

- Ez az enyém! Nem adom!

Váratlan

- És ezt ismered?- nyomta be újra a magnót.

Figyelmesen hallgattam a dallamot. Nagyon jó üteme volt, és a hangzása is… annyira… megfogott. Először csak a fejem mozgott automatikusan, majd a lábaim végül pedig az egész testem.

- Ez nagyon jó- mosolyogtam JiHo-ra a tükörből. – I’m still fly? Ezt mi ihlette?

- Csak úgy- vont vállat szórakozottan. – Örülök, hogy tetszik- nevetett.

- Még szép. Nem tudom, mennyire számít cikinek, hogy alig ismerek tőletek számokat- vigyorogtam rá a tükörből.

- Hmm, nagyon?- vigyorgott vissza.

- Szörnyen gáz- bólogattam. – Nem is értem, hogy bírsz rám nézni!- csóváltam a fejem.

JiHo odalépett hozzám, átkarolta a derekam, és a tükör felé fordított. Megfogta a fejem, és mintha bólintanék, úgy mozgatta.

- Látod ezt itt?

- Á, csak naponta egymilliószor. Ugyan kérlek, az meg se kottyan.

Nem hagyta, hogy kizökkentsem. Elém lépett, és nagyon szorosan ölelt magához.

- Ezt szeretem. Az egész lényedet. A hirtelen természetedet, azt, hogy olyan kis sértődős vagy, hogy teljes odaadással tudsz szeretni, hogy nem mutatod az érzelmeidet…

- Ez sértő volt- húztam fel az orrom.

- Nem. Őszinte volt, és ezt te is tudod- nyomott puszit a számra. Nos, ahogy az lenni szokott, a pusziból csók lett, a csókból csókolózás…

Az elkövetkező egy hét úgy húzott el mellettünk, hogy észre sem vettem. Mire észbe kaphattam volna, már szombat este volt, és én szokásomhoz híven hullaként dőltem be az ágyba. Ennek a hétnek a végeztével pedig hivatalosan is beállt a december. Vagyis még nagyobb hideg, hó, locspocs, satöbbi, amiket imádok, csak nagyobb a balesetveszély…

Vasárnap reggel kómásan botladoztam ki a konyhába, és hatalmasat ásítva kortyoltam a reggeli teámba. Zico egyik pulcsija volt rajtam egy melegítővel, a hajam kócosan lengte körül a fejem, és úgy néztem ki, mint egy zombi. Fehér bőr, karikák, bamba tekintet. Csodás.

Este még próbálkoztam a koreográfiával, mert JiHo-val nagyjából sikerült összeraknunk a Nillili Mambo-t. Szerintem tökéletes lett… Már a dallamot is sikerült kitalálnunk, bár annyit röhögtünk a próbálkozásokon, hogy néha szerintem a pokolba kívántak a szomszédok. Csütörtökön (?) a srácoknak is megmutattuk a szöveget, és mivel ők is dobtak rá egy hatalmas piros pontot, nekiállhattam a táncnak. Éjjel-nappal ezen törtem a fejem, de semmi olyasmi nem jutott eszembe, ami illett volna rá.

Fáradtan megráztam a fejem, hogy visszazökkenjek a jelenbe. Nem muszáj vasárnap reggel hatkor a munkán töprengeni. Ráérek…

- Jó reggelt- csoszogott ki a Jihoon ásítozva, és a második bögréért nyúlt. Odahajolt, hogy adjon egy puszit, amit örömmel viszonoztam.

- Szia-, ásítottam újabbat.

- Mikor feküdtél le?

- Olyan… három körül? Miért?

- Szörnyen nyúzottnak tűnsz…

- Az is vagyok. Mint akit kimostak- közöltem bambán.

Általános morgolódások hallatszottak a szobából, ahogy a srácok ébredeztek. Amennyit hallottam, abból az jött le, hogy UKwoon kifelé jövet átgyalogolt Minhyuk-on, aki ezt nem igazán nézte jó szemmel, ezért odacsapott, de véletlenül arcon találta Taeilt, aki felpattanva beverte a fejét a fölötte alvó Jaehyo ágyába. A káromkodásra Kyung is megébredt, és szép hosszú- és mellesleg érthetetlen- monológba kezdve taglalta a reggeli alvás iránti vágyát. Hát, ami nincs…

Csöngettek.

- Ki az ilyenkor?- kaptam fel a fejem érdeklődve.

- Őszintén? Passz- vont vállat P.O, és elsietett ajtót nyitni. Én szemöldök ráncolva bámultam a csupasz lábujjaim, és azon gondolkoztam, hogy ki lehet olyan bunkó, hogy vasárnap reggel negyed hétkor beállítson. Hm.

Nem akartam hinni a fülemnek, amikor magas, női hangot hallottam az előszobából, és Jihoon zavart nevetését. Gyorsan megittam a maradék teám, és elsiettem a fürdőbe átöltözni. Magamra vettem a melegebb futóruhám, és feltéve a kapucnimat én is az előszobába siettem.

Csodák csodájára, hát nem a mi drága Hyuna-nk álldogált ott, kezében egy Hello Kitty-vel? Állj. Hello Kitty? Mit keres ez nála?

- Szia-, pislogott rám hatalmas szemeivel.

Láttam már őt, még sminkeltem is nem olyan régen, de így másnak tűnt. Civilebbnek. És egyáltalán nem volt annyira szép smink nélkül, sőt, kifejezetten átlagosan nézett ki. Persze, még így is gyönyörű pofija volt, amitől majdnem megpukkadtam mérgemben, de…

- Szia-, mosolyogtam rá. – Hát te?

- Öhhhm…- hajtotta le a fejét aranyosan.

Ő is végtelenül nyúzottnak és kimerültnek tűnt. Az idolok életében tényleg nem a december a legjobb időszak, ugyanis jön a karácsony, sokkal cukibbnak kell lenni. Főleg, ha valakinek annyi gyűlölője van, mint neki.

- JiHo itthon van?- kérdezte végül zavartan.

- Persze, szerintem döglik az ágyban- vontam vállat belebújva az edzőcipőmbe. – Menj nyugodtan, keltsd fel.

Hyuna hálásan bólintott egy aprót, és eltűnt a hálóban. Jihoon megdöbbenve nézett rám, majdnem kiestek a szemei.

- Te jól vagy?- hitetlenkedett.

- Persze, miért ne lennék jól?- nevettem, és belebújtam a kesztyűmbe.

- Nem azt mondtad, hogy utálod?

- Irritál. Az nem ugyan az. És csak az irritál, akit mutat magából a színpadon. A „vonaglok Hyunseunggal a porondon” nem az én stílusom. De egyébként mivel nem ismerem, nem is ítélem el. Csak JiHo-ra ne másszon rá- mosolyogtam angyalian, és kisétáltam az ajtón.

Harmadik személy?

A másnap délelőttről nem sokra emlékszem. Leginkább rohangáltunk össze-vissza, fellépő sminkeket csináltunk az énekeseknek, és maszkíroztuk a táncosokat. Valami látvány show-t terveztek aznapra. Melegséggel töltött el, hogy JiHwan és JoungRa és velem vannak. Jókat beszélgettünk, nevettünk és egészen jól elökörködtünk a fellépőkkel is. Dél körül volt egy húszperces szünetünk, akkor elsiettünk enni valamit, majd folytatódhatott a mókuskerék.

Mikor végeztem a melóval, már rohantam is próbára. Annyi időm maradt még, hogy ittam egy pohár vizet. Kezdés előtt néhány perccel zuhantam be az ajtón.

A srácok már vártak rám, mind melegítőcuccban nyújtottak. Tudták, hogyha nem csinálják, nem hagyok nekik időt rá.

- Szia, baby, wooow, de dögös valaki!- üdvözölt Jaehyo vigyorogva.

- Paraszt- csapta tarkón hátulról Zico.

- Miért?! Köszöntem!

- Mi az, hogy baby?! És mi az, hogy dögös?

- Sziasztok-, köszöntem általánosságban mindenkinek, és beviharzottam az öltözőbe. Magamban jót szórakoztam JiHo féltékenykedésén. Hihi. Olyan cuki. Jujj, ez undorítóan nyálasan hangzott… FÚJJ.

Magamra kaptam a szürke táncos melegítőm, egy egyszerű fehér pólót és a cipőm. A hajamat kontyban összegumiztam- nem, nem szargombócosan, az borzalmas-, és már mehettem is nyújtani.

- Már puszit sem kapok?- duzzogott Zico, mikor elhaladtam mellette.

- Kértél?

- Most kérek.

Odaléptem hozzá, és lábujjhegyre állva nyomtam egy puszit az arcára, mire elkapta a derekam, és inkább megcsókolt. Hátradöntött, de a karjaival erősen tartott. Mindketten belemosolyogtunk a csókba.

- Ne már… ellopod a csajom- duzzogott Jaehyo.

- Te gyökér- vetődött rá Kyung őrült módjára.

Néha igazán nem értem a fiúkat. Csak úgy spontán ráülnek egymás fejére. Őszintén, mennyire kell aggódnom az agyuk miatt?

- Nem a te csajod- húzódott el tőlem JiHo, és szorosan magához ölelt. – Ő a BARÁTNŐM. Nem a nőm, nem a csajom, hanem a barátnőm. Világos?

Abban sem vagyok biztos, hogy Jaehyo egyáltalán hallotta a közlést, mivel éppen Kyung fenekét próbálta lelökni a fejéről. Minhyuk, aki ezt roppant mulatságosnak tartotta, odapattant melléjük, és ő is csatlakozott.

- Kicsi a rakás? Éljeeeen!- bődült UKwoon. Mondanom sem kell, mit csinált…

Ezek után persze Taeil és P.O sem maradhattak ki a játékból. Komolyan aggasztani kezdett Jaehyo. Mintha már nem is lélegezne…

- Csinálj már valamit!- böktem oldalba Zicot. – Te vagy a leader!

Homlokráncolva pislogott kettőt, majd odament és ő is a kupac tetejére ült.

- Te meg mit művelsz?- döbbentem meg.

- Azt mondtad csináljak valamit! Hát csináltam.

Férfiak. Mit vár tőlük az ember? Fáradtan legyintve felraktam a lábam a korlátra, és ráhajoltam.

- Mi ez a szám?

- Faddy Robot.

- Ez tök jó- néztem fel a magnó mellől Zicora. Vállat vonva rám mosolygott. A srácok már hazamentek, csak ketten voltunk. JiHo kért, hogy segítsek neki szöveget írni, meg mutogatott néhány számot a sajátjai közül. Nem hinném, hogy újat mondok, de beleszerettem megint. A hangjába, a szövegeibe, az egész… lényébe. Magába, az emberbe. Imádom.

A folyékony rappszövegből igen nehéz volt kihámozni a szavakat, annyira hadartak- főleg Outsider-, de a végén valahogy csak sikerült megértenem a lényeget.

- Ki a női rapper?- vontam fel a szemöldököm.

- Hyuna. Tudod, a 4minute-ből.

- Te ismered Hyuna-t?- kérdeztem a kelleténél élesebben.

Ki nem állhattam azt a csajt. Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért, de egyszerűen irritált. Az egész lénye, az egész… az egész nő! Már ránézésre is viszketett tőle a tenyerem.

- Miért, talán zavar?- vigyorodott el Zico szemtelenül édesen. El is hittem volna az ártatlanságát, ha nem csillan meg a szemében pajkos rosszaság.

- Nem. Csak kérdeztem- vontam meg a vállam, majd felegyenesedtem. – Nekem tetszik. Ez jó szám. JunHyung is jól nyomja- mosolyogtam rá.

JiHo arcán csalódottság futott át, de igyekezett leplezni előttem. Nem muszáj tudnia róla, hogy nem csípem az egyik ismerősét. Felőlem lógjanak együtt, csak ne hozza haza azt a nőszemélyt.

Odasétáltam az egyik korláthoz, és nekitámaszkodva lehajtottam a fejem. Kontyomból kibomló hajszálak azonnal az arcomba hullottak. Felsóhajtottam. Mi van, ha volt közöttük valami? És nem mondja el? Hmm? Hyunából kinézem. De biztos nem… Ahh…

- Mi a baj, Minnie?- ölelt át hátulról, és apró kis puszikat nyomott a nyakamra. – Vagy csak fáradt vagy?

Hezitáltam. Most meg merjem kérdezni? Nem akarom kiborítani a hülyeségeimmel… De ha meg nem kérdezem meg…

- Hyuna milyen?

- Tessék?- támasztotta a vállamra az állát, és a tükörből fürkészte az arcom. Már amennyit látott belőle. Az egész frufrum a szememet takarta.

- Milyen? Mármint személyiségre.

- Öhm… hát… kedves. És aranyos. Leginkább a cuki jelzőt tudnám rá használni, de ott van mellette az a dögös énje is. Miért érdekel?

DÖGÖS?! Az a nő?! Az aztán biztosan nem. Komoly erőfeszítésembe került, hogy ne biggyesszem le az ajkam durcásan, mint egy kisgyerek, aki nem kapja meg a kívánt cukrot. Legalább őszinte volt. Pedig hogy örültem volna, ha utálja…

- Csak kérdeztem. Érdekelt a véleményed- motyogtam.

JiHo nem szólt semmit, csak tovább vizslatta az arcom. Igyekeztem minél közömbösebb maszkot ölteni, hogy ne lássa meg, mennyire bánt. Na tessék… Nem is értem mit eszik rajtam. Hyuna tényleg sokkal szebb… Bármennyire is utálom kimondani, ez az igazság. Biztos kedvesebb is, mint én. Bahhh…

Maga felé fordított, felkapott az ölébe, és leült velem az egyik padra. Két hatalmas tenyere közé fogta az arcom, és megsimogatott.

- Féltékeny vagy?- kérdezte kaján vigyorral.

- Nem- tiltakoztam. – Mondom, hogy csak kérdeztem!

- Aha- vigyorgott tovább, majd óvatosan megcsókolt. – Te sokkal szebb vagy nála, ha ezt akartad hallani- susogta, mire olvadozni kezdtem. Nos, igen. Ujjaimmal a hajába túrtam, és még közelebb húztam magamhoz.

- Nem, nem akartam hallani, de azért köszönöm. Ez jól esett- pattantam fel.

Már egyáltalán nem éreztem olthatatlan gyilkolási vágyat az iránt a bizonyos valaki iránt. Kit érdekel?