Egyre rosszabb...

- De miért?- kérdezte értetlenül.
- Csak- válaszoltam kurtán. - Nem fontos. Menj telefonálj tovább- fintorogtam.
Úgy látszik a betegség kihozza belőlem az elfojtott dühöt és a depressziót.
- Csak nem féltékeny vagy?- vigyorodott el.
- Nem- röhögte el magam, aztán a nevetés átment köhögésbe, a köhögés meg fuldoklásba. A tüdőm minden alkalommal görcsösen húzódott össze, eszméletlenül fájt. Azt hittem hányni fogok... - Csak azt akarom, hogy hagyj békén- hörögtem.
Nem válaszolt semmit, de ha válaszolt volna se vettem volna tudomásul. Tovább bámultam a tájat, aztán sajnos megérkeztünk. Kiszálltam a kocsiból. Dideregve indultam az ajtó felé. Alig vártam már, hogy egyedül lehessek. Bárcsak hazamehetnék a saját lakásomba! JiHo szótlanul követett.
- Add ide a kulcsot, elleszek egyedül is menj vissza- nyújtottam a tenyerem.
Mélyen a szemembe nézett. Fogalmam sincs miért, de végtelenül zavarba jöttem a pillantásától, alig bírtam tartani a szemkontaktust. Már azt hittem, hogy mondani fog valamit, de csak a kezembe nyomta a kulcscsomóját, és sarkon fordult. Sokáig bámultam utána- sokáig, na jó, komoly öt másodpercig, de az nálam sok-, aztán én is elindultam.
Soha többé, soha soha többé nem fogok kabát nélkül mászkálni ilyen hidegben! Alaposan megfáztam... Alig léptem be a lakásba, egyetlen egy vágyam volt- A-LUD-NI! Ahh..hol a pizsamám?

Ekkor tudatosult bennem, hogy Zico pulóverét viselem. Chh... Valósággal letéptem magamról, és a lehető legmesszebb hajítottam a szobában. Gyűlölöm! Gyűlölöm!!! Gyűlöllek Woo Jiho! Csak tudnám, hogy miért...
Általában nem szoktam őrjöngeni vagy dühöngeni. Mi üthetett belém? Zokogva dőltem be az ágyba. Nem érdekelt sem a gyógyszer, sem a lázmérő, semmi tea vagy hasonló dolog. Semmi és senki. Látni sem akartam a világot. Elegem van! Elegem elegem elegem!
Sajnos semmi sem tart örökké, így a hisztimnek is hamar vége lett. Annyira gyenge voltam és fáradt, hogy gyakorlatilag azonnal elnyomott az álom, amint alábbhagyott a sírás.

Álmomban nem voltam egyedül. Egy alak állt mellettem, fogta a kezem. Ujjaink összefonódtak, éreztem a bőrének selymességét, puha tenyerét, finom fogású tenyerét. Furcsa volt... Mert nem tudtam ki ez, de abban biztos voltam, hogy szeret...
De nem szóltam hozzá. Se hozzá, se senki máshoz. Csak mosolyogtam. Mosolyogtam, de mégis sírtam. Egyszerre a kettőt. Aztán hirtelen átölelt, magához szorított, hogy biztosítson- nem vagyok egyedül...

Lassan nyitottam fel a szemeim. Az ágyban feküdtem, idő közben besötétedett. Hallgatózni kezdtem- odakinntről evőeszköz csörömpölés hallatszott. A srácok vacsoráztak. Milyen rendesek már, hogy ilyen csendben vannak- gondoltam magamban. A hátamra fordultam, a felső ágy alját szuggeráltam. Miért? Miért érzem magam ennyire borzalmasan? Miért fáj? És ha már itt tartunk...mi fáj? Nem értem. HeeJun hiánya ennyire sokáig tartana?
Hogy megszabaduljak a nyomasztó gondolatoktól, kimásztam a takaró alól. Már nem rázott a hideg, de még mindig lázas voltam, mert lángolt a testem belülről, és lüktetett a fejem. Uhh...
Kitámolyogtam a konyhába, ahol az asztal körül mind ott ültek a fiúk, aranyosan eszegettek. Fáradtnak és rosszkedvűnek tűntek. Akaratlanul is elmosolyodtam, a falnak támaszkodtam és megálltam.
- JiHo hyung, mi bajod van?- kérdezte P.O letörten. Csak turkálta a tésztáját, úgy látszott nem valami éhes.
- Semmi- vont vállat a leader, és eltolta a tányérját.
- Aha- tömött be egy nagy adag kaját a szájába UKwoon. Úgy tűnt mindjárt kicsattan a boldogságtól, csak zabált. Az egyetlen jókedvű ember... - Ha nálad ez jókedvet jelent, akkor oké- vont vállat.
- Nincs itt Cho-min- nyafogott Jaehyo. - Mennyivel jobbat főz már, mint ez a cucc!
- Hé! Eddig a hozott kajával sem volt bajod- akadékoskodott Kyung.
El kellett fojtanom egy halkabb kuncogást. Annyira jó volt őket így figyelni, hogy olyan zavartalanok, olyan...olyanok, mint mikor én nem is léteztem. Vajon akkor is ennyire leverten ücsörögtek itt?
- Mióta alszik? Ugye adtál neki gyógyszert, Zico?- vonta fel a szemöldökét Minhyuk.
- Passz, hogy bevett e valamit- vonogatta a vállát ismét.
- Mi az, hogy passz?- kapta fel a fejét Jihoon. - Hazahoztad, nem?
- Ja, de elkérte a kulcsom, és azt mondta hagyjam itt...
- Idióta, és ha azt kéri hogy ugorj kútba, beleugrasz, mi? Baszki, ha most összeszed egy jó kis tüdőgyulladást, az nagyon fasza lesz...- csattant fel. - Akkor majd miattad nem mehetünk dolgozni, hogy itthon maradjunk vele!
A többiek a tányérjuk alját bámulták, kivéve UKwoont, aki zavartalanul evett tovább. Beállt a kínos csend. Azt hiszem, lépnem kell...
- Ne zabálj- húztam el Kwoonie orra elől a tányért.
Alig mondtam ki, majdnem hanyatt estem a saját hangomtól. Illetve...estem volna, ha lett volna még hangom! Merthogy teljesen elment, csak suttogni bírtam. A francba!
- Minnie!- ugrott fel P.O, és a nyakamba ugrott. - Jól vagy?
- Aha- toltam el, mert köhögőgörcsöt kaptam. Amint kiharákoltam magam, elmosolyodtam. - Mizujs?
- Semmi érdekes- vigyorgott Minhyuk. - Jól érzed magad?
Vállat vontam, és újból a falnak támaszkodtam. Jaehyo és Kyung a táncpróbát mesélték tök lelkesen, P.O engem vizslatott, Hyukkie nekilátott a kajának, Taeil kedvesen rám mosolygott és elment mosogatni, Kwoonie lecsapott a többiek kajájára, akik nem ettek, Zico meg...nem szólt semmit, az asztallapot bámulta. Úgy döntöttem, hogy át fogok nézni rajta. Nem érdekel. Csak tudnám most mi a bajom vele!
Abban a pillanatban veszélyesen megszédültem, meg kellett kapaszkodnom az ajtókeretben, hogy ne vágódjak hanyatt. A lábam megremegett, én meg gyorsan leguggoltam a fal tövébe. Lehet, hogy nem volt túl jó ötlet felkelni...
JiHo, aki a legközelebb ült hozzám, felugrott, és megtámasztott.
- Egedj el- suttogtam fakón, és leráztam magamról a kezeit.
- Feküdj vissza, kérlek- mondta csendesen. - Nem tesz jót, hogy mászkálsz...
- Rendes, hogy aggódsz értem- néztem rá gúnyosan. - Tudod mit? Foglalkozz magaddal, ahogy szoktál- tántorogtam a fürdő felé. Gyorsan magamra zártam az ajtót, és a kagyló fölé hajoltam. Uhh...nem emlékeztem rá, hogy a betegségek ennyire megviselnek...

Fáj~

Tüsszögve vánszorogtam be az épületbe, bár legszívesebben azonnal elfeküdtem volna a padon. A fejem sajgott, hasogatott, löktetett a halántékom, rázott a hideg, ömlött az orrom és minden porcikám szét akart robbanni. Azt kihagytam, hogy a legkisebb zajt is kínszenvedés volt elviselni. Hát még hét túlméretezett gyereket!
- Zíájció, nem láttad a felsőm?- rontott ki az öltözőből egy szál nadrágban UKwoon.
Hát jó ám, hogy nem zavartatja magát...
- Nem, nem láttam- válaszolt a leader kimérten. - Haver, öltözz már fel, vannak itt lányok is, tudod- biccentett felém.
- Észrevetted? Jókor- vigyorgott Kwoonie. - Akkor...MinHyuuuuuk!- azzal eltűnt.
- P.O, azonnal add azt vissza!- kergette Kyung a maknae-t, aki elcsórta a telefonját.
- Naa, várj, ezt még lejátszom!
- Add már vissza!
- Várjál!
Nem bírtam tovább. Annyira fájt a fejem, hogy befogtam a fülem, összeszorítottam a fülem, és eldőltem. Áááá! Fogják már be!!!
- Kuss legyen!- ordított egy nagyot Zico.
Ha nyitva lett volna a szemem, akkor tuti, hogy hálásan pillantottam volna rá, de nem így volt.

- Minnie! Jól vagy?- guggolt le hozzám valaki.
Óvatosan elvettem a tenyerem a fülemtől, majd felültem. Jaehyo méregetett aggódva, és kedvesen megsimogatta az arcom. Aztán gondterhelten tapogatta a homlokom.
- JiHo!
- Mi van?
- Gyere már ide!
A szöszke morogva trappolt előre, és ő is leguggolt elém.
- Igen?
- Most paranoiás vagyok, vagy tényleg tűz forró a homloka?
Zico tágra nyílt szemekkel érintette a tenyerét a bőrömhöz, mire összerándultam. Egyrészt mert jég hideg volt a keze- legalábbis nekem-, másrészt pedig...
Ahol megérintett, ott mintha tűz gyulladt volna. A bőröm bizseregni kezdett. Hihetetlen...
- Nem, tényleg lázas- húzta el a száját. - Idióta!- förmedt rám. - Miért nem öltöztél fel?!
Normál esetben tuti, hogy visszapofázok neki, de kivételesen igazat adtam neki. Tényleg vigyázhattam volna. Behúztam a nyakam, és vártam a további szidásait.
- Hazaviszlek- sóhajtott fel. - Srácok, ti próbáljatok, majd visszajövök, de muszáj ágyba feküdnie, mert még jobban belázasodik. UKwoon! Tied a pálya- intett a többieknek, majd megragadta a karom, és maga után ráncigált. Arra sem volt erőm, hogy elkezdjek kapálózni vagy tiltakozni. Örültem, hogy a lábamon állok. Bevágódtunk a kocsiba. Ő a szokásos helyére ült, és meg a lehető legtávolabb csúsztam tőle. Ahogy elindultunk kibámultam a kocsi ablakán.
Csak néztem az elsuhanó tájat, a fákat, mindent...Így úszik el mellettünk az élet is? És annyira természetesnek vesszük? Emberek jönnek mennek abban is. Vannak, akikre nem is emlékszünk. Létezik az, hogy “életre szóló”? Lehet valami örök? Tarthat valami egy életen át?
Én ebben nem vagyok olyan biztos...
Arra kaptam fel a fejem, hogy Zico telefonja csörög. Kíváncsian bámultam rá.

- Szia...! Áhh...jagiya...iiiigen...ma? Ma nem hinném, hogy jó- harapta be a száját.
Van barátnője?- esett le az állam. Na, mindent kinéztem belőle, de ezt nem.
Visszafordítottam a fejem az ablak irányába, és mintha észre sem vettem volna, hogy telefonál, folytattam a bambulást. A szívem akaratlanul is félrevert, légzésem felgyorsult. Van barátnője... Legszívesebben sírtam volna. A röhögéstől! Legalábbis ezt próbáltam bemesélni magamnak. Egészen addig sikerült tartani magam, amíg be nem lebegett elém HeeJun arca. Ott, abban a pillanatban a szívem ismét ezer darabra törött, és kibuggyantak a könnyeim. Miért nincs már velem? Miért? Miért kellett összevesznünk, miért kellett elmennie, miért kellett véget érnie? Egy világot tett tönkre- az Én világomat. Mindent, amiben addig hittem, kidobhattam a kukába. Akárcsak egy papírgalacsint, amit valaki összefirkált, galacsinba gyúrt és takaros kis darabokra tépett.
- Hé! Minden oké?- csúszott mellém Zico.
Nem válaszoltam neki, csak még jobban elfordítottam a fejem, és sírtam.
- Minnie! Cho, minden oké? Hallod?- kocogtatta meg a vállam.
- Nem, nincs rendben semmi- csuklott el a hangom.

Megfázás

Tizenegy óra. Hulla fáradt vagyok. Ahh...és még nem végezteeem! GiGi lement a büfébe kaját szerezni, mert én már alig álltam a lábamon, szóval miután kisminkeltük a 4minute-t, lerogytam egy székbe, és csak bámultam magam elé. Szerintem ma abból fog állni a táncpróba, hogy megnézem mit jegyeztek meg tegnap. Valószínűleg semmit, mert elhülyülték az egészet...na majd most nem! Már ha tudok egyáltalán edzést tartani...
- Jól vagy?- nyomott a kezembe JiHwan egy szendvicset.
- Köszi- mosolyogtam rá halványan. - Persze, csak hulla fáradtan- sóhajtottam. - És izomlázasan...látnod kellett volna tegnap UKwoont, mint aki megőrült- ráztam a fejem, majd enni kezdtem.
- Mert? Mit csinált?- szürcsölte a kávéját, és leült velem szembe.
- Ahh, megkergetett meg pofán nyomott a büdös pólójával- mormogtam. - Aztán Zico mögé menekültem, ő meg ránk ugrott, szóval...mikor Jaehyo bejött, annyit látott hogy egymáson fetrengünk...értelmes megjegyzése: “Hármasban nyomjátok?” Mondom baszd meg...
- A kis perverz- nevetett fel GiGi, és inkább letette a kávéját, nehogy magára borítsa.
- Az- háborogtam. - Tiszta hülye...nembaj, kezdem megszokni- legyintettem. Eltüntettem a 
szendvicsem maradékát, és felálltam. - Ki jön ma még?- kérdeztem barátnőmet.

- Ööö...ma már csak a B.A.P van hátra- vont vállat. - Ha minden igaz, öt perc múlva itt kéne lenniük.
- Értem- sóhajtottam fel. - A lányok mikor jönnek vissza a vakációból?
- Hát még egy darabig tuti nem- harapta be a száját JiHwan. - Szerintem ketten felmondtak, a harmadik nem jön vissza...mi maradtunk- húzta a száját.
- Ne már! Ezt nem is mondtad! Ahh, akkor minden nap ketten csinálunk mindent?
- Aha..de te nagyon ügyes vagy, kétszer annyit csinálsz meg mint én, ugyan annyi idő alatt- jegyezte meg.
- Szerintem meg nem- vontam vállat, mikor nyílt az ajtó, és beléptek a srácok.
Hamar összebarátkoztunk velük, nagyon jó fejek és viccesek voltak, komolyan, teljesen a szívembe zártam őket. Én megkaptam YongGuk-ot, Himchant és JongUp-ot, GiGi sminkelte Zelot, YoungJaet és DaeHyunt. Hamar végeztünk, bár a végére már fájt a szám a sok nevetéstől. A leader ugyanis végig poénkodott amíg kenceficéztem, meg vicceket mesélt, úgyhogy nem unatkoztunk. JiHwan Zeloval járt így. Mondjuk a többiek is karattyoltak meg röhögtek. A végén sok sikert kívántunk nekik, és integetve elbúcsúztunk.
- Istenem...YongGuk meg a hülye poénjai- nevettem fel.
- És Zelo? Basszus, úgy megcsikizett, hogy azt hittem meghalok- kuncogott GiGi.
Az órámra pislantottam.
- Hmm...az edzésig még van időm, nem megyünk el enni valahova?
- Ijj, bocsi, de nekem most nem jó- mondta elszontyolodva. - Találkozóm van.
- Ohh...semmi baj, menj csak. Addig elmegyek egyet sétálni- ásítottam.
Megöleltük egymást, mindketten mentünk a saját dolgunkra. Zsebre tett kezekkel kóvályogtam a városban. Fogalmam sem volt róla, hogy mit akarok csinálni. Végre volt egy kis időm egyedül. Végiggondolhattam HeeJunt. Elment...az utolsó esti veszekedés kétségtelenül kettőnk hibája volt. Nem kellett volna olyan durván végződnie.
Elment.
Amerikába.
Nem is az fájt, hogy szétmentünk, mert megértettem. Hanem ahogy elment. Amiket a fejemhez vágott. Fájt. Bevallom, fájt. Nemhiába sírtam órákon keresztül, és nem hiába nem nyitottam ajtót, nem vettem fel a telefont napokig. Pedig tudom, hogy Ő hívott. És mi a helyzet a srácokkal? Nagyon kedvesek, imádom őket. Szerencsére egyikük se mutat érdeklődést irántam ÚGY. Aminek nagyon örülök, főleg azért, mert képtelen lennék most bárkivel is összejönni. Még nem hevertem ki azt a borzalmat. Szeretem HeeJun-t még mindig, talán jobban is, mint kellene. De remélem, hogy megtalálja azt a lányt, aki annyit jelent majd neki, amennyit ő jelentett nekem. Lehajtottam a fejem. Máris nem voltam éhes. Összekucorodtam az egyik padon, az utcát néztem. Az embereket. Mindenki kabátban mászkált meg sapkában, nekem ezek a táskámban voltak. Pedig fáztam. Talán fel kellene öltöznöm...
Elképzeltem, hogy lebetegszem, és a srácok próbálnak meg gondolkodni rólam. Elkapott a nevetés. A szám elé kellett tennem a kezem, hogy ne nézzenek teljesen hülyének. Mikor kinevetgéltem magam, sóhajtva hajtottam a fejem a térdemre. A táskám magamhoz öleltem, és bealudtam...

- Kelj má’ fel! Nem hallod?
- Finomabban már te bunkó! Alszik! Hulla fáradt! Bezzeg ő egy szó nélkül becipelt téged a szobába aludni, te meg így ébreszted...

- Keltsed akkor te!
- Mi? Miért pont én?
- Csak! Na, gyerünk!
Micsoda kedves fogadtatás- mormoltam magamban, és ásítva kinyitottam a szemem. Ahogy gondoltam, Zico és Jaehyo álltak előttem veszekedve. A kocsi ajtaja nyitva volt, az út szélén parkolt, a többiek pedig unottan bámészkodtak. Felálltam. Tökjó, hogy észre se vettek csak vitatkoztak tovább.
- Nektek is szia- kerültem meg őket, és a meleg autó felé csoszogtam. Szééétfagytaaaaam! A karjaim jég hidegek, ömlött az orrom és vacogtam. Kétségtelenül megfáztam...
- Szia szunyakirálylány- ölelt magához P.O ahogy beültem a meleg limóba. Szorosan hozzábújtam, és átöleltem. - Jesszus, de hideg a kezed! Miért nem hordasz magadnál kabátot?! November van!
- Bocsi- motyogtam.
Zico és Jaehyo beültek, és elindultunk.
- Elkéstem?- pislogtam a leaderre bocsánatkérően.
- Mi? Nem, dehogyis- rázta a fejét. - Erre jöttünk, és megláttunk hogy ott ülsz. Gondoltam felszedünk, hogy ne gyalogolj, de bealudtál- világosított fel.
- Oh..érte...- és itt egy bazi nagyot tüsszentettem bele a mondat közepébe. Szerencsére a szám elé tudtam tenni a kezem, de a nagy lendülettől előrebukfenceztem, és leestem az ülések közé. A fiúk elkerekedett szemekkel néztek rám, Jihoon döbbenten nézett a karjára, ami még mindig ugyan úgy volt, mint az előbb, Kwoonie kiröhögött, Kyung vigyorgott, Jaehyo a kezem után kapott, hogy felhúzzon, Taeil fetrengett, Minhyuk és Zico pedig tovább bámultak döbbenten.
- Bocsánat- fújtam ki az orrom, és visszaültem a helyemre. P.O átkarolt, hogy ne essek le újra, én pedig az további utat végigtrombitáltam. Aztán ki kellett szállni...
- Ne rángatózz már, hülyén nézel ki- jegyezte meg Kyung.
- N-nem r-ráng-gatózom, h-hanem f-fázom- koccantak össze a fogaim.
- Pont most betegszel le te is- sóhajtott Zico, és a kezembe nyomta a pulóverét. - Ez itt a pulcsi. Azért van, hogy ilyen időben felvedd!- magyarázta. - Érted?
- Nem vagyok hülye- förmedtem rá, és belebújtam a ruhába. Uhh...legalább még háromszor elfértem volna benne. - Köszi- motyogtam.
Megrázta a fejét, és otthagyott. Előre ment...

Reggel

Fáradtan estem haza- szó szerint, mert a küszöbben megbotlottam, és eltaknyoltam az ajtóban. Alig vártam már, hogy leülhessek, de előtte még lezuhanyoztam. P.O nagyon jó társaság tud ám lenni, egy szót se szólt végig, csak segített. Például amikor látta rajtam, hogy hisztériás rohamot fogok kapni, mert nem jön le a cipőm, leguggolt és egyszerűen lerántotta rólam. Hálásan pillantottam rá, majd gyakorlatilag beugrottam a kádba. Gyors zuhany, aztán kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, és bekapcsoltam a tv-t. Hah! Nincs itt Zico, nincsenek itt a srácok, csend van és nyugalom... Csak Jihoon és én.
- Jobban vagy?- ült le mellém.
- Aham...köszi- mosolyogtam rá. - Nem bánod, ha elfekszem?- néztem rá kiskutya szemekkel.
- Dehogy, nyugodtan- paskolta meg a combját, én pedig egyből rá hajtottam a fejem. Még így is, hogy ellazította a lábait, éreztem az izmait. Idő közben átöltözött egy kényelmesebb otthoni cuccba- vagyis 
póló és melegítő-, de még mindig elképesztően finom illat áradt belőle. Elmosolyodtam.
Valami idióta film ment a tv-ben, ami mindkettőnket idegesített, ezért kikapcsoltam. Minek nézzem? Eddig se ez volt a kedvenc elfoglaltságom, nem most fogom elkezdeni.
- Mit csináltál ma?- simogatta szórakozottan a hajam. A tincseimet piszkálgatta, az ujja möré csavarta, majd visszaengedte.
- Dolgoztam- vontam vállat. - JiHwannal kisminkeltük az interjúra érkező bandákat, a többi csajnak ma szabadnapja volt, szóval jó tempósan kellett dolgozni, főleg mert az egyik sofőr késett, és a lányok is késve estek be. Aztán edzésen voltam veletek- hunytam le a szemem. Hihetetlenül álmosnak éreztem magam.
- Uhh, nem lehetett kellemes napod- ásított ő is egyet. - Megértem, hogy ennyire elfáradtál...
- UKwoon máskor is szokott ilyeneket csinálni?- kérdeztem hirtelen. - Csak mert elég fura volt ma ez a...ööö...kergetőzős dolog- motyogtam.
- Fogalmam sincs mi üthetett belé, sosem viselkedett ilyen hülyén. Jó, voltak idióta megnyilvánulásai, például amikor a Match Up-ban felborította az asztalt, meg kiment pizsamában az utcára, de alapvetően normális szokott lenni.
Nem válaszoltam. Tulajdon képpen csak percek múlva jutott el az agyamig, amit mondott, aztán azzal a lendülettel be is aludtam. Ott az ölében.

Átfordultam egyik oldalamról a másikra, és elégedetten elmosolyodtam. Várjunk csak...nekem le kellett volna esnem Jihoon öléből! Óvatosan kinyitottam a szemem, de...hol vagyok?- ültem fel. Az ágyban...hány óra lehet? Körbenéztem. A körülöttem lévő ágyak mindegyikében szuszogott valaki, kivéve mellettem. Vagyis Zico még fenn van. Lemásztam a kényelmes, puha ágyikóból, és hangtalanul kiosontam. Becsuktam magam mögött az ajtót. Körbenéztem a nappaliban- üres. Hol van JiHo? Az óra hajnali hármat mutatott. Ajj, ez a hülye, megint nem fogja kialudni magát! Bekukucskáltam a fürdőbe is, de ott sem találtam. A konyha szintén kong az ürességtől. Már csak egy hely maradt...
Kalkan kinyitottam a dolgozóba vezető ajtót, és benéztem. Ahogy gondoltam, Zico elaludt a munkája felett. Feje a papírokra bicsaklott, körülötte szétszóródott kották és dalszövegek, még mindig a kezében szorongatta a ceruzáját.
- Gyere te dilis- suttogtam, és felráncigáltam a székről. Mormogott valamit, de túl fáradt volt ahhoz, hogy kinyissa a szemét. Magam sem tudom hogyan, de valahogy elvonszoltam az ágyáig, és lefektettem. Betakartam.
- Aludj jól- mosolyogtam el magam. Megsimogattam az arcát.
Akármennyire is szemét volt velem, akármennyire is ki nem állhatjuk egymást, úgy éreztem, hogy szeretem. Nagyon is. Tudtam, hogy jó ember, csak teszi az agyát és macsót játszik. Megráztam a fejem. Sóhajtva lekapcsoltam mindenhol a villanyt, és visszamásztam mellé, hogy újra elaludjak.

Reggel éktelen visításra ébredtem. Mi a frász?
- Kuss legyen- nyögött fel mellettem Zico, és magára húzta a takarót. Vagyis az én takarómat!
- Hééé!- tiltakoztam nyafogva, és megpróbáltam elvenni tőle, de nem adta. - Elvetted a takaróóóm- vernyogtam.
- Mert eltűnt az enyém! Inkább gyere ide, elférünk ketten is, de maradj csöndbe- emelte fel a felét. Gyorsan bemásztam mellé, mert fáztam.
- Jujj, de jó meleg van itt- feledkeztem meg magamról, és közelebb csúsztam hozzá.
- Jesszus, de hideg a kezed!- szisszent fel. - A hideglábúnak is melegebb a mancsa!- bújt ki a takaró alól, és körém csavarta.
- Két szerelmes páááár, mindig együtt jáááár- jelent meg UKwoon feje az ágy másik végében.
- Idióta- morogtam, és hozzávágtam a párnám.
- Minieeeeeeee, csinálsz reggelit?- nézett rám esedezve Minhyuk. - Kééérlek!
- Hogy voltatok el nélkülem?- hitetlenkedtem.
- Hát Taeil főztjén éltünk, bááár...a tied jobb. Bocsi hyung!- vigyorgott P.O.
- Anyád!
- Na, akkor csinálsz kaját?
- Alszom!- húztam a fejemre a takarót tiltakozva. - Oldjátok meg! Én se itthon reggelizek, ráadásul...- ásítottam. - ...nemsokára mennem kell. Kihasználom az alkalmat.
- Dehogy alszol vissza!- kapott ki valaki az ágyból, és cipelni kezdett.
- Tegyél leee!- visongtam. - Tegyél már le!
- Nyugi már, ne ficánkolj, mert elejtelek!
- Jaehyo, tegyél már le!

Kyung kiröhögött, amikor az asztalnál ülve meglátott. Konkrétan leesett a székéről, és a földön fetrengett tovább. Én meg ott rúgkapáltam az ölében, össze-vissza csapkodtam a kezemmel, és sikítoztam.
- Valakiii! Jihoon! Taeil! Minhyuk! Kyung, ne röhögj már, inkább segíts! Jihooo!- kalimpáltam tovább, mikor megláttam, hogy mind kivánszorognak a konyhába. Mintha egy csapat zombi venne körül! Jesszusom...
- Ha megígéred, hogy csinálsz reggelit, elengedlek- alkudozott Jaehyo.
- Oké, csak tegyél már le!
Duzzogva indultam a konyhába, összeütöttem nekik egy-egy rament, és a fürdőben összeszedtem magam. Felvettem a kedvenc csőfarmerom, egy fehér pólóval, hajam kibontva hagytam, minimális smink, karóra, és a hátamra kaptam a hátizsákom.
- Hova mész?- kérdezte Jihoon tele szájjal.
- Dolgozni- vacakoltam az edzőcipőmmel.
- elmegy a házi angyalunk!- jegyezte meg Kyung.
- Akkor majd a házi angyalsrácok rendet raknak! Mire hazaérek hulla fáradt leszek, egyetlen egy szétdobált cuccot nem akarok látni! Sziasztok- integettem.
- Siess próbára- kiabált utánam Zico. - Ne késs!

Próba

- Oké- vigyorgott rám.
Ekkor rontott be a terembe P.O, kezében két bögre gőzölgő innivalóval, és hangosan sipákolt, hogy “jajakezemjajakezem!”. Mögötte UKwoon jött pukkadozva, a többiek pedig azon röhögtek ahogy Kwoonie röhög. Ennyi hülyét egy rakáson- kuncogtam magamban. Jihoon lerogyott mellém a padra, és letette a poharakat a földre. Megkönnyebbülten felsóhajtott, majd legyezni kezdett a levegőben, mondván, hogy hűti a tenyerét.
- Olyan hülye vagy- rázta a fejét Jaehyo széles vigyorral az arcán.
- Most mér’? Leégett a bőröm!- panaszolta a kis maknae. - Nézd meg!- tolta az orrom alá kivörösödött kezét.

- Öööö- motyogtam. - Oké, látom, nem kell kiszúrnod a szemem- húzódtam hátrébb.
Kyung elterült a földön.
- Mit csinálsz, haver?- bökte meg a lábával Minhyuk. Semmi válasz. - Héé! Mit csinálsz?- bökdöste tovább, mire a srác elkapta a lábát, és lerántotta maga mellé a földre. - Neee! A hajaaaaam!- nyöszörgött Hyukkie kétségbeesetten.
- Jajj már! A divatlapjaidat nem félted?- morrant egyet Taeil, de a végébe belemosolygott.
Hátradöntöttem a fejem a falnak, és lehunytam a szemeim. Fáradtnak éreztem magam, pedig aludtam az este. És valamiért...hiányzott HeeJun. Igen. Mióta JoungRa kimondta a nevét, azóta állandóan ott mászkált a fejemben, még ha sunyiban is.
- Hé! Jól vagy?- csusszant mellém P.O, amíg a többiek a földön csikizték Minhyukot.
- Persze- fújtam ki a levegőt, és magamra erőltettem egy mosolyt.
- Nem úgy nézel ki- nyomta a kezembe kedvesen mosolyogva az egyik italt. Óvatosan beleszagoltam, majd belekortyoltam. Hmm...japán meggy tea.
- Köszönöm- pillantottam rá hálásan.
- Nincs mit...de most komolyan, mi a baj?
- Tényleg semmi- próbáltam ejteni a témát. - Táncoljunk!- pattantam fel hirtelen.
Mindenki nyögve feltápászkodott a padlóról, és beálltak. Én előre mentem, ledobtam magamról a pulcsim, és a tükörből figyeltem, hogy mindenkire kellően rálátok e. Aztán a magnóhoz perdültem, és bekapcsoltam. Az első szám meglepett.
ROMEO- Taste The Fever
- Oké, nyújtottatok, igaz?- állítottam meg a CD-t.
- Persze- bólogattak nagyokat.
- Jó, mert ha nem, akkor ti jártok rosszul- nyomtam meg a start gombot, és elkezdtük.

- Kegyeleeeeem!- könyörgött Jaehyo, és lerogyott a padra. Patakokban szakadt róluk a víz, és eléggé elfáradtak, pedig szinte semmit sem csináltunk! Na jó...három óra az lehet, hogy sok volt így elsőre, főleg velem, aki eléggé...khm...meghajtós típus... A többiek is elterültek a földön vagy az ablakhoz mentek szellőztetni a fejüket. Én bementem a másik terembe, és megláttam, hogy nem vagyok egyedül.
- Hé! UKwoon, azonnal gyere el onnan!- förmedtem rá, ahogy levette a pólóját, és a nyitott ablak elé állt. - Megőrültél? Hideg van! Meg fogsz fázni!- indultam el felé, hogy elrángassam onnan, de cseles volt. Fel volt készülve erre. Az izzadt, büdös pólójával megcélzott, és...
EGYENESEN POFÁN LŐTT VELE!

- Fúúj!- sikítoztam, majd menekülőre fogtam, mert most meg ő indult el utánam. Nyakamban a felsőjével futottam, ő meg utánam, hogy elkapjon.
- Állj már meg!- mondta olyan “hamegállszakkormegjárod” hangon.
- Hülye leszek- siettem volna tovább, de sajnos sarokba szorultam. Ajjajj....ennek nem lesz jó vége...
- Megvaaagy!- vigyorgott ádázul Kwoonie, és közeledett felém. Viszont megláttam Zico-t, aki pont akkor lépett be az ajtón, úgyhogy felé lendültem. UKwoon hiába nyúlt utánam, már nem tudott elkapni. Beiszkoltam JiHo mögé, aki zavartan fordult hátra.
- Mit csinálsz?- nézett rám, mint egy nemnormálisra.
- Vigyááázz!- visítottam, mert Kwoonie teljes erőből belénk rohant.
Nos igen...amikor Jaehyo is belépett, a következő kép fogadta: ott fekszem a földön, rajtam JiHo nyöszörög, legfelül, a kupac tetején pedig UKwoon kiterülve, közben meg rázkódik a válla a röhögéstől.
- Nagyon szép látvány, mit ne mondjak- csóválta a fejét. - Hármasban nyomjátok?
- Perverz!- sikkantottam, és felugrottam. Odaléptem a még mindig Zicon tehénkedő Kwoonie-hoz, és az arcába nyomtam a büdös pólót.
- Ez mire volt jó?- duzzogtam. Gyorsan felkaptam a táskám, és elviharzottam. Minnél előbb haza akartam menni. Fájt ahol ketten is rám estek...Az ajtóban Jihoon állt, kétségbeesetten nézett utánam, aztán éreztem, hogy mellém lép, és szó nélkül csak jön velem.