Az este további része viszonylag nyugodtan telt. UKwoon
visszajött az eperrel, aminek borzasztóan örültem, és jó nagy adag
tejszínhabbal nyakon öntve megettem egy egész dobozzal. Utána elmentem fogat
mosni, és bedőltem az ágyba. Zico követte a példámat.
- Jól vagy?- bújt hozzám a sötétben. A hangja fáradtan
csengett, és hallottam, ahogyan elnyom egy hatalmas ásítást.
- Persze-, motyogtam én is félálomban, miközben átöleltem a
nyakát.
Belélegeztem az illatát. Olyan jellegzetes tusfürdőt
használ, ezer közül is megismerném. Mosolyogva nyomtam egy puszit a nyakára,
amit fáradt kuncogással viszonzott.
- Aludj jól, Cho-min- fúrta arcát a hajamba, és a következő
pillanatban már mindketten aludtunk.
Vasárnap reggel erősen fontolóra vettem, hogy felkeljek e
egyáltalán. Egyrészt kegyetlenül fájt mindenem, másrészt pedig… a vasárnap az
pihenőnap. Mondjuk nekem nem, ezek szerint legalábbis. Jaehyo hatalmas reggeli
bődülésére ébredt mindenki, ami állítása szerint ásítás volt. P.O szerint
ordítás, Taeil azt motyogta, hogy miért bömböl, UKwoon felhördült- Mi a fenéért
nem hagyod már az embert aludni? Menjél, játsszál medvét máshol!-, Kyung
morogva közölte, hogy hasmenés esetén a vécé szobán kívül van, és ne felejtse
el lehúzni, Zico pedig… Nem tudom reagált e valamit rá, ugyanis visszaaludtam. Két
percre, körülbelül.
- Minnie, nem akarsz nekünk reggelit csinálni?- kérdezte
Jaehyo bolhának képzelve magát az ágy tetején. – Áú!- ordított fel hirtelen,
mert Jihoon megdobta a papucsával.
- Ne üvölts már, az ember vasárnap aludni akarna, ha
hagynád!- förmedt rá gorombán a maknae.
- Jól van már- duzzogott. – Cho?
Nyögtem egy halkat, és a fél kezemmel magam mellett kezdtem
tapogatni az ágyat. Sikeresen megtaláltam Jiho lapockáját. A tenyeremmel
végigsimítottam a hátán, egészen fel a nyakáig, aztán beletúrtam a hajába, és
finoman megböktem az arcát.
- He?- könyökölt fel laposakat pislogva.
Aha. Szóval ő volt olyan szerencsés, hogy aludni tudjon.
- Hogy bírod ezt?- motyogtam artikulálatlanul.
- Tessék?- kérdezett vissza ásítozva. – Hány óra?
- Hat- jajdult fájdalmasan Kyung. Taeil visszaaludt. UKwoon
is. Sőt, nagyjából mindenki. Még Jaehyo is halkabbra vette a hangját.
- Hogy bírod?- könyököltem fel megpróbálva szétnyitni a
szemeimet. Olyan volt, mintha valaki pillanatragasztóval összekente volna őket.
Végül nagy nehezen eljutottam odáig, hogy kivegyem a tárgyak és fejek
körvonalát.
Zico a párnájába fejelve horkantott egyet. Szép formája a
véleménynyilvánításnak.
- Megszoktam. Aludjunk még- nyújtotta a karját, amit örömmel
fogadtam el.
- ZíÁjSzíÓ, remélem, tudod, hogy mit ígértél tegnap- kiabált
át a szobán a táncosunk.
- Mit?
- Hogy elmész helyettem futni…
A leader halkan elkáromkodta magát, amitől égnek állt a
hajam.
- Hé! Vigyázz a szádra!- mordultam fel.
- Bocs…
Álmosan felültem az ágyban, átmásztam a mellettem fekvőn, és
a konyha felé vettem az irányt. Minden egyes porcikám sajgott, és úgy éreztem,
hogy nem bírok járni se. Egy élmény lesz ma reggel futni…
A hűtőből elővettem a régebben vásárolt gyümölcsöket, és
gyümölcssalátát készítettem reggelire. Amíg én eszegettem, JiHo is
kikászálódott az ágyból, és megvakargatta a fejét.
- Adsz nekem is?- ölelte át a derekam szemtelenül szép
mosollyal.
- Tessék-, nyújtottam felé mosolyogva egy almát. Bekapta, és
nyomott egy puszit az arcomra.
- Sokat futunk?- kérdezte fájdalmasan grimaszolva.
- Igen. Én biztos- dobtam a mosogatóba a tálat, és a
ruhámért nyúltam.
Hihetetlen, hogy ennyi energiám akadt már korán reggel.
Sajgó végtagokkal belebújtam a nadrágomba meg a pólómba, és lófarokba kötöttem
a hajam. Mire kiértem a nappaliba, már Zico is nagyjából felöltözött. Éppen a
cipőjét kereste.
- A polcon van- tájékoztattam a sajátomat bekötve.
- Oh, köszi.
Szótlanul sétáltunk egymás mellett a lépcsőn. Nem tudom ő
miért nem beszélt, de nekem személy szerint majdnem leragadtak a szemeim.
Komoly erőfeszítésbe tellett nyitva tartani őket. Kinyitotta nekem az ajtót,
előre engedett. Biccentéssel köszöntem meg. A park felé gyalogolva elkezdtem
megnyújtani a karom, és bemelegítésképpen kicsit kocogtam is helyben.
- Ezt minek?- nézett rám Jiho értetlenül.
- Mert ha nem csinálom, begörcsölhet a vádlim, ahhoz pedig
semmi kedvem. Ajánlanám neked is, ha tudnám, hogy megcsinálod- vigyorodtam el.
- Jogos.
A kis liget teljesen kihalt volt. Még máskor legalább
egy-két futót lehetett látni, azon a reggelen senki nem volt. Kezdtem úgy
érezni, hogy alulöltöztem, mert a rengeteg melegítés ellenére tiszta libabőr
lettem.
- Miért nem figyelsz erre soha?- forgatta a szemeit Zico,
miközben a vállamra terítette a pulóverét. – Vigyázhatnál magadra. Mi lesz
velem nélküled?- simított ki néhány kósza tincset a szememből, és lágyan
megcsókolt.
Én nem tudom, hogy korán reggel hogy képes ilyen
szenvedélyesen csókolózni, de… A lábaim megremegtek, amit én a galád izomláznak
tulajdonítottam. Nehogy már növeljem az egóját… Mindenesetre átkaroltam a
nyakát, és lábujjhegyre állva élvezkedtem.
- Nem úszod meg a futást- toltam el magamtól egy idő után. –
És köszönöm a pulcsit, de így meg te fázol meg. Lássuk be, fontosabb a te
egészséged, mint az enyém- adtam neki vissza, és elindultam a kijelölt
útvonalon.
- Hé! Várj meg!
- Érj utol!- kiabáltam vissza nevetve.
Tényleg nem tudom, hogy honnan szerzek ennyi energiát ilyen
napokon, de úgy éreztem felrobbanok, mint egy rakéta. Szívem szerint
végigszáguldottam volna az egész földön. Hosszú, ruganyos léptekkel haladtam,
végre nem kellett UKwoon-t noszogatni. Zico nem volt rákényszerítve a futásra,
úgyhogy haladhattam a saját tempómban. Pár kör után kezdtem érezni a combomban
azt az ismerős szorítást, amit annyira utáltam, de eszem ágában sem volt
megállni. A hátamon csorgott a veríték, és a hajam is nedvesen tapadt a
homlokomra. Otthon gyorsan beállok a zuhany alá, hogy ne fázzak meg. És
legközelebb hozok magammal pulcsit.
Megszámoltam- tizenöt kört futottam. És ez még egyáltalán
nem számított soknak! A tizenötödik végén a térdemre támaszkodva álltam meg,
hogy normalizáljam a légzésem.
- Megvagy!- kapta el a derekam JiHo.
Ő is alaposan kipirult, és a nyakán cseppekben jelent meg az
izzadtság. A szemei csillogtak, miközben felkapott az ölébe, és megpörgetett.
- Nem fáradtál el eléggé?- kuncogtam átölelve a nyakát.
- Kit érdekel?- ültetett le az egyik padra, aztán mellém
huppant. – Tele vagyok energiával- csókolt meg ismét, váratlanul. – Imádom,
amikor így nézel ki- motyogta a számba.
- Hogy?- vihogtam fel cérnavékony hangon. A lélegzete
csiklandozta a nyakam, ahogy eldőltünk a padon, és fölém mászott. – Nee, ez
csikis- visongtam.
- Ilyen eszméletlenül jól- fogalmazott virágnyelven, és
vigyorogva visszatért a számhoz. Egy idő után kezdte nyomni a hátam a pad, meg
fáztam is, ezért megpróbáltam eltolni magamtól, de sajnos nem vette az adást.
- Na, szállj le rólam, hallod?- nevettem.
Ekkor láttam meg. Egy idős néni sétált felénk, és rémisztően
sápadtnak tűnt.
- Hé! Maga, fiatalember- bökte meg a botjával JiHo-t, aki döbbenten
nézett rá. Ezt várta a nénike, mert a kis szatyrával hatalmasat sózott a
fejére. – Mit képzel maga?! Fényes nappal bántalmazni ezt a szép kislányt!
Beharaptam az ajkaim, hogy ne röhögjek fel hangosan.
- Gyere angyalkám- ölelte át a vállam. – És még a pulóvered
is elvette- csapott újabbat Zico-ra.
- Elnézést, félre tetszik érteni…- hebegte a leaderem, mire
még jobban röhöghetnékem támadt. Alig bírtam befogni.
- Mit lehet ezen félreérteni?!- förmedt rá az apró nő
gorombán. – Fényes nappal úgy csókolta ezt a királylányt, mint aki ezer éve nem
evett- rikácsolta magas hangon. – Ne merészeljen közeledni hozzá többet! Gyere
hercegnő- kísért odébb. Megigazította a hajam, és megsimította a karom. – Jól vagy,
angyalkám?- kérdezte aggódva.
- Igen, köszönöm szépen- hajoltam meg elfojtva egy mosolyt. –
Nagyon sokat tett értem.
- Hihetetlen mikre nem képesek ezek a mai férfiak-
legyintett. – No, menj szépen haza, és vigyázz magadra!
- Köszönöm- köszöntem meg újra.
Megvártam, amíg látótávolságon kívülre kerül, és pukkadozva
mentem vissza az enyhén sokkos páromhoz.
- Szóval ezer éve nem ettél- röhögtem bele a mondat végébe.
- Teee- húzott magához ő is nevetve. – Élvezted, hercegnőm?-
nyújtott nyelvet, miközben a pulcsijába bugyolált.
- Ó, igazán nagyszerű volt- kuncogtam.
Ez nagyon jó lett. *-*
VálaszTörlésKövi részt.:3
Imádom a blogodat<3
köszönööööm^^ <3 sietek :D <3
VálaszTörlés