Mit mondtál?!

- Legyen- válaszoltam kegyesen, mire kaptam egy hálás, szenvedélyes csókot. Elmosolyodtam.

- Mire táncolunk?

- Hmm… Nem tudom. Mit szólnál valami forróbb ritmushoz?- érdeklődtem ártatlanul.

Zico bólintott. Előhúztam a táskámból a pörgősebb, izzasztóbb lemezemet, és bekapcsoltam a magnót. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy alaposan kifárasztottuk a másikat. Az elején nagyon nehéz volt megtalálni a közös hangot, a lépéseink egyáltalán nem egyeztek meg. Ha én jobbra mozdultam, ő tutira balra. El kellett telnie egy jó háromnegyed órának, mire teljesen egy húron pendültünk. Közelebb léptem hozzá, és megfogtam a vállát, ő pedig a derekamat. Csípőtekeréssel lejjebb ereszkedtem, JiHo végig ott tartotta a kezét. Aztán felemelt, és átpördített. Elengedett, mire én ellöktem magam a válláról, és jó két méterrel odébb értem földet. Addigra persze ár ő is alaposan átizzadta a pólóját, ezért semmi nem akadályozta meg abban, hogy egy tánclépésbe foglalva megszabaduljon tőle. Széles ívben hajította a ruhadarabot a padra.

Egy pillanatra kifejezetten elképedtem. Olyan kockái voltak, hogy leesett az állam. Csak lestem, mint Pupák Guszti a cirkuszban. Zavartan pislogtam párat, és önkéntelenül is pár lépéssel arrébb táncoltam. Zico pedig követett. Elkapta a kezem, visszahúzott, egészen közel magához. Éreztem a szíve heves kalapálását, a zihálását, minden egyes lélegzetvételét. Félve pillantottam az arcára- engem nézett. A tekintetünk összefonódott, és a csípőnk egyszerre mozdult. Egyszerre hullámoztunk, végig szorosan egymáshoz simulva, végig egymás szemébe nézve. A szám egy elnyújtott, szívszorítóan tökéletes akkorddal ért véget, mi pedig még hosszú ideig néztük a másikat, zihálva, kifulladva.

- Hm-, fejeztem ki tömören a véleményem, csakhogy mondjak valamit.

- Mit hm?- mosolyodott el.

- Hát… erre nem tudok mit mondani- nyújtózkodtam. Holnapra hatalmas izomlázam lesz. Ennyit egyhuzamban mozogni, te jó ég! Utoljára akkor csináltam ilyet, amikor a táncversenyemre készültem.

- Nem is kell. Felért egy…

- Ki ne mondd!- mutattam rá, jelezve, hogy vettem a célzást. – Kellően romantikus volt- forgattam a szemem vigyorogva.

- Most miért- röhögött fel, beletúrva a hajába.

- Minek vetted le a pólód?- puffogtam.

- Azért, amiért te melltartóban mászkáltál otthon… Azt a látványt igazán megtartottam volna magamnak. Nem kellett volna a többieknek is látniuk- húzta fel az orrát, mire felnevettem.

- Köszönöm- tűntem el a női öltözőben.

- Hé! Cho-min! Ne csináld már… még mindig haragszol?- futott utánam, elkapva a csuklóm. Szemöldök ráncolva, gondterhelten nézett rám, és a szemében ott csillogott némi megbánás is. – Sajnálom, ha úgy érezted, hogy szemtelen voltam, én csak…

- Hülye- nevettem fel, átkarolva a nyakát. – Nem haragudtam rád egy percig sem. Idióták vagytok mind, de ez tény, kérlek- nyomtam rövid csókot a szájára. – Viszont, zuhanyozni egyedül óhajtok, szóval sipirc kifelé!

- Ha kapok egy puszit, kimegyek- alkudozott aranyosan.

- Cöh. Hogy neked sosem elég! Ha az ember a tenyerét nyújtja, rögtön az egész karja kell- morogtam, de azért adtam egy puszit az arcára. Derűsen távozott. – Hogy én mennyire imádlak- húztam félmosolyra az ajkaim.

- Mi lesz az epremmel? Azt ígérted, kapok epret- siránkoztam keservesen.

Már hazaértünk, és én éppen a kanapén döglöttem. Tökéletes elfoglaltam az egészet, egy csepp hely sem maradt másnak. Véletlenül sem úgy tettem a lábam, hogy odaférjen esetleg más is, hanem terpeszben, elnyúlva. Mert ez nekem igenis jár.

- Honnan szerezzünk neked epret ősz közepén, cica?- horkant fel Kyung. – És igazán összehúzhatnád egy kicsit magad!

- Igen, itt kuporgunk a földön!- nyavajgott Jaehyo.

- Így jártatok. Nem ti táncoltatok ma hat órát, úgyhogy csönd legyen. Kérek epreeeet!

- Minhyuk, menjél és hozzál epret- vezényelt Jiho fáradtan a fotelből. Ugyanúgy szétterült, mint én, és látszólag esze ágában sem volt megmozdulni.

- Miért én? Miért nem Taeil?

- Mert én tévézek. Menjél te, téged kértek.

- De…

- Majd UKwoon! Úgyis ma még csak reggel volt futni- javasolta Jihoon gonoszkodva.

- Elmész te a tudodhova!- háborgott a táncos sértetten. – Nem megyek sehova!

- Ha hozol neki epret, elmegyek helyetted futni holnap- nyögött föl Zico, aki már nagyon unta a nyafogásom. Idő közben rájöhetett, hogy hiba volt nekem olyat ígérni, amit nem tud betartani. Minden esetre én kitűnően szórakoztam, ahogy vitatkoztak, hogy ki szerezzen nekem kaját. Végül a srácok közös rábeszéléssel rávették Kwoonie-t, hogy hozzon egy tál epret. Én boldog voltam, hogy kapok kaját, ők boldogok voltak, hogy csönd lesz, és tévézhetnek. UKwoon nem volt boldog, mert mennie kellett.

Amíg azzal szórakoztam, hogy a párnát a fejem alá próbáltam tuszkolni, elgondolkoztam. Újra meg újra belebegett elém az a pillanat, amikor Jiho meg én egyszerre hullámzunk. Meg amikor egymás szemébe nézve, zihálva állunk a néma csendben. Mint valami romantikus film. Ha ennek a napnak címet kéne adnom, a Dirty Dancing-et választanám. Találó.

Elmosolyodva pillantottam a leaderemre, aki gyakorlatilag már aludt. Szívesen odabújtam volna mellé, de lusta voltam megmozdulni.

- Kukk- ült le mellém Jihoon mosolyogva. Illetve a fejem mellé, a földre. Így teljesen egy vonalba kerültünk, és halkan sutyorogtunk, hogy ne zavarjuk a többieket.

- Szia-, mosolyogtam rá fáradtan.

- Jól vagy?

- Persze, csak…- nyomtam el egy ásítást. – Csak elfáradtam. Nagyon.

- Mit csináltatok?- jelent meg mindent tudó vigyor az arcán.

- Nem, nem azt- csóváltam a fejem. – Miért gondol mindenki erre?! Táncoltunk.

- Aha. Érdekes lehetett.

- Hé!- kuncogtam. Már ahhoz is túl kimerült voltam, hogy megsértődjek. – Tényleg! Jó, kicsit… khm… más volt, de tényleg táncoltunk.

- Értem- harapta be az ajkát, hogy ne röhögjön föl.

- Eh-, legyintettem morcosan. – Higgy, amit akarsz!

- Mit susmusoltok itt?- mászott oda négykézláb Taeil is.

- P.O azt állítja, hogy nem táncoltunk- mondtam vádlón pillantva az említettre. A maknae csücsörítve fixírozta a padlót. Ennek oka az lehetett, hogy röhögés közeli állapotba került.

- Miért, azt csináltátok?- nézett rám Taeil hatalmasra tágult szemekkel.

- Ilyen nincs!- háborogtam. – Mi olyan hihetetlen ebben?! Miért, Zico úgy ment el itthonról, hogy na, márpedig ő most akciózik, vagy mi?- könyököltem fel.

Ez volt az a pont, ahol mindkettejükből bombaként robbant ki a vihogás, de olyan hangosan, hogy Zico megrezdült, és laposakat pislogva nézett ránk. A többiek is hirtelen érdekesebbnek találtak minket, mint a tévét.

- Nem vicces!- háborogtam. – Mondjátok meg, most azonnal! Így volt? Igazam van?!

Taeil P.O hátát csapkodta, aki előre dőlve lefejelte a padlót, és nem bírták abbahagyni a nevetést.

- Akciózik- nyerített fel ismét a maknae, mire Taeil fájdalmasan felvisított. Megint. 

Éljenek az értelmes, normális IQ számmal megáldott felnőtt férfiak. Hurrá.

- Mi ennyire szórakoztató?- ásított Jiho. – Valami viccet meséltél?

- Elmondhatnád nekünk is, rám is rám férne a röhögés- nézett Kyung kíváncsian.

- Na jó, tisztázzunk valamit- kezdtem bele. – Az az ember ott- mutattam a páromra-, meg én TÁNCOLTUNK ma délután. Érthetően fogalmaztam?

- Ja, képzelem, de ez nem ok arra, hogy röhögjünk- legyintett Jaehyo. – Szóval? Hol a poén?

- Jiho hyung meg az akciózás- fogta a hasát Jihoon.

- Tessék?- ült fel az említett zavarodottan. – Milyen akciózás? Mi van?!

Taeil eldőlt, és már a padlót csapkodta.

- Mit mondtál nekik, mielőtt eljöttél, hogy azt hiszik, hogy lefeküdtünk?- néztem gyilkosan Zicora, aki értetlenül nézett vissza.

- Én? Semmit!

Olyan rondán néztem, ahogyan csak tőlem tellett. Jiho azonban állta a pillantásom, és őszintén értetlennek tűnt. Na jó. Most az egyszer megkegyelmezek.