Váratlan

- És ezt ismered?- nyomta be újra a magnót.

Figyelmesen hallgattam a dallamot. Nagyon jó üteme volt, és a hangzása is… annyira… megfogott. Először csak a fejem mozgott automatikusan, majd a lábaim végül pedig az egész testem.

- Ez nagyon jó- mosolyogtam JiHo-ra a tükörből. – I’m still fly? Ezt mi ihlette?

- Csak úgy- vont vállat szórakozottan. – Örülök, hogy tetszik- nevetett.

- Még szép. Nem tudom, mennyire számít cikinek, hogy alig ismerek tőletek számokat- vigyorogtam rá a tükörből.

- Hmm, nagyon?- vigyorgott vissza.

- Szörnyen gáz- bólogattam. – Nem is értem, hogy bírsz rám nézni!- csóváltam a fejem.

JiHo odalépett hozzám, átkarolta a derekam, és a tükör felé fordított. Megfogta a fejem, és mintha bólintanék, úgy mozgatta.

- Látod ezt itt?

- Á, csak naponta egymilliószor. Ugyan kérlek, az meg se kottyan.

Nem hagyta, hogy kizökkentsem. Elém lépett, és nagyon szorosan ölelt magához.

- Ezt szeretem. Az egész lényedet. A hirtelen természetedet, azt, hogy olyan kis sértődős vagy, hogy teljes odaadással tudsz szeretni, hogy nem mutatod az érzelmeidet…

- Ez sértő volt- húztam fel az orrom.

- Nem. Őszinte volt, és ezt te is tudod- nyomott puszit a számra. Nos, ahogy az lenni szokott, a pusziból csók lett, a csókból csókolózás…

Az elkövetkező egy hét úgy húzott el mellettünk, hogy észre sem vettem. Mire észbe kaphattam volna, már szombat este volt, és én szokásomhoz híven hullaként dőltem be az ágyba. Ennek a hétnek a végeztével pedig hivatalosan is beállt a december. Vagyis még nagyobb hideg, hó, locspocs, satöbbi, amiket imádok, csak nagyobb a balesetveszély…

Vasárnap reggel kómásan botladoztam ki a konyhába, és hatalmasat ásítva kortyoltam a reggeli teámba. Zico egyik pulcsija volt rajtam egy melegítővel, a hajam kócosan lengte körül a fejem, és úgy néztem ki, mint egy zombi. Fehér bőr, karikák, bamba tekintet. Csodás.

Este még próbálkoztam a koreográfiával, mert JiHo-val nagyjából sikerült összeraknunk a Nillili Mambo-t. Szerintem tökéletes lett… Már a dallamot is sikerült kitalálnunk, bár annyit röhögtünk a próbálkozásokon, hogy néha szerintem a pokolba kívántak a szomszédok. Csütörtökön (?) a srácoknak is megmutattuk a szöveget, és mivel ők is dobtak rá egy hatalmas piros pontot, nekiállhattam a táncnak. Éjjel-nappal ezen törtem a fejem, de semmi olyasmi nem jutott eszembe, ami illett volna rá.

Fáradtan megráztam a fejem, hogy visszazökkenjek a jelenbe. Nem muszáj vasárnap reggel hatkor a munkán töprengeni. Ráérek…

- Jó reggelt- csoszogott ki a Jihoon ásítozva, és a második bögréért nyúlt. Odahajolt, hogy adjon egy puszit, amit örömmel viszonoztam.

- Szia-, ásítottam újabbat.

- Mikor feküdtél le?

- Olyan… három körül? Miért?

- Szörnyen nyúzottnak tűnsz…

- Az is vagyok. Mint akit kimostak- közöltem bambán.

Általános morgolódások hallatszottak a szobából, ahogy a srácok ébredeztek. Amennyit hallottam, abból az jött le, hogy UKwoon kifelé jövet átgyalogolt Minhyuk-on, aki ezt nem igazán nézte jó szemmel, ezért odacsapott, de véletlenül arcon találta Taeilt, aki felpattanva beverte a fejét a fölötte alvó Jaehyo ágyába. A káromkodásra Kyung is megébredt, és szép hosszú- és mellesleg érthetetlen- monológba kezdve taglalta a reggeli alvás iránti vágyát. Hát, ami nincs…

Csöngettek.

- Ki az ilyenkor?- kaptam fel a fejem érdeklődve.

- Őszintén? Passz- vont vállat P.O, és elsietett ajtót nyitni. Én szemöldök ráncolva bámultam a csupasz lábujjaim, és azon gondolkoztam, hogy ki lehet olyan bunkó, hogy vasárnap reggel negyed hétkor beállítson. Hm.

Nem akartam hinni a fülemnek, amikor magas, női hangot hallottam az előszobából, és Jihoon zavart nevetését. Gyorsan megittam a maradék teám, és elsiettem a fürdőbe átöltözni. Magamra vettem a melegebb futóruhám, és feltéve a kapucnimat én is az előszobába siettem.

Csodák csodájára, hát nem a mi drága Hyuna-nk álldogált ott, kezében egy Hello Kitty-vel? Állj. Hello Kitty? Mit keres ez nála?

- Szia-, pislogott rám hatalmas szemeivel.

Láttam már őt, még sminkeltem is nem olyan régen, de így másnak tűnt. Civilebbnek. És egyáltalán nem volt annyira szép smink nélkül, sőt, kifejezetten átlagosan nézett ki. Persze, még így is gyönyörű pofija volt, amitől majdnem megpukkadtam mérgemben, de…

- Szia-, mosolyogtam rá. – Hát te?

- Öhhhm…- hajtotta le a fejét aranyosan.

Ő is végtelenül nyúzottnak és kimerültnek tűnt. Az idolok életében tényleg nem a december a legjobb időszak, ugyanis jön a karácsony, sokkal cukibbnak kell lenni. Főleg, ha valakinek annyi gyűlölője van, mint neki.

- JiHo itthon van?- kérdezte végül zavartan.

- Persze, szerintem döglik az ágyban- vontam vállat belebújva az edzőcipőmbe. – Menj nyugodtan, keltsd fel.

Hyuna hálásan bólintott egy aprót, és eltűnt a hálóban. Jihoon megdöbbenve nézett rám, majdnem kiestek a szemei.

- Te jól vagy?- hitetlenkedett.

- Persze, miért ne lennék jól?- nevettem, és belebújtam a kesztyűmbe.

- Nem azt mondtad, hogy utálod?

- Irritál. Az nem ugyan az. És csak az irritál, akit mutat magából a színpadon. A „vonaglok Hyunseunggal a porondon” nem az én stílusom. De egyébként mivel nem ismerem, nem is ítélem el. Csak JiHo-ra ne másszon rá- mosolyogtam angyalian, és kisétáltam az ajtón.