UKwoon

- Ez hatalmas volt- nevettem, amikor véget ért a felvétel. Némiképp megbotránkoztatott, hogy mennyire szörnyű a hangom, de végül megvontam rá a vállam, és a pulthoz lépve nekiláttam reggelit készíteni. A fiúk már be sem próbálkoztak azzal, hogy nekik is csináljak, rájöttek végre, hogy úgysem fogok. Összevagdostam néhány gyümölcsöt egy tálkába, és villával kezdtem eszegetni.

- Én is kapok?- ölelt át hátulról JiHo.

- Tessék-, nyújtottam felé mosolyogva egy falatot.

- Nem rossz, de így finomabb- fordított maga felé, és óvatosan megcsókolt.

- Mondtam, hogy nyálazzatok máshol- jelent meg közöttünk Jihoon, és kettéválasztott minket. Közben észrevétlenül elcsórt tőlem egy banán darabkát, amit nehezményeztem.

- Add vissza- kaptam ki a kezéből a gyümölcsöt. – Enyém!

- Ajj- biggyesztette le a száját édesen, mire kuncogva visszaadtam neki. – Kösziii- csillant fel a szeme, majd eltűnt a nappaliban.

Szem forgatva folytattam a reggelim, a pultnak támaszkodva. Zico mellém támaszkodott, és végig engem nézett.

- Mit csinálsz ma? Úgy tudom, szabadnapod van…

- Jah, délelőtt UKwon-nal próbálunk, aztán… nem tudom. Valószínűleg döglök. Te?- rágcsáltam elmélyülten egy almát.

- Nem találkozunk délután? Elmehetnénk valahova- ölelt át, és szorosan hozzám simult. – Régen voltunk már kettesben…

Igaza volt. Az utóbbi időben annyira lefoglalt mindkettőnket a munka, hogy a reggeli és esti csókokon, puszikon kívül semmire nem maradt időnk. Esténként, az ágyban fekve egymás mellett, sutyorogva beszéltük meg, hogy kinek milyen napja volt, de előfordult az is, hogy mindketten belealudtunk.  

Elmosolyodtam.

- Benne vagyok, és támogatom az ötletet. Hova terveztél menni?

- Nekem teljesen mindegy. A lényeg, hogy veled lehessek kettesben- jelent meg angyali mosoly az arcán, amitől olvadozni kezdtem. Imádtam a mosolyát. Annyira gyönyörű volt… Vagy inkább szívdöglesztő…

- Akár hozzád is elmehetünk, és akkor reggel eldoblak dolgozni. Szükségem van arra, hogy veled töltsek egy napot- nyomott csókot a homlokomra.

- Továbbra is egyetértek- kuncogtam. – Oké. Akkor próba után értem jössz?

- Természetesen. Addig is Kwoonie majd vigyáz rád- kacsintott.

- Mindenképpen- dobtam be a mosogatóba a tálkát, és átkaroltam a nyakát. – De te meg vigyázz magadra, ha már Hyuna-t nem tudom melléd állítani… Sőt… Hello Kitty majd helyettem is őriz téged- cukkoltam elfojtva a nevetésem.

- Naaa, mondtam már, hogy szakítottunk- durcizott be. – Inkább vigyázok én magamra.

Aha, aha, tuti a kocsiban lesz a plüsscica… Ismerem már annyira. Mindenesetre megjegyzés nélkül hagytam a dolgot, és elvonultam a fürdőbe, hogy elkészüljek. Fogmosás, öltözés, aztán gooo!

- Sapka, cica- húzta a fejemre JiHo a sapkámat, amikor már a cipőmet kötöttem. – Nem szeretnélek megint betegen látni. Olyankor agresszív vagy és hisztis- nyomott gyors csókot a számra, hogy belém fojtsa a felháborodást.

- Nem is- motyogtam ajkai közé lehunyt szemekkel.

- Dehogynem- mosolyodott el, és elhúzódva tőlem összetámasztotta a homlokunkat. Pillantását az enyémbe fúrta, én pedig elvesztem gyönyörű szemeiben. Hogy bírtam az elején utálni Őt…? Mikor az egyik legmelegszívűbb ember, akit ismerek…

- Imádom a szemeidet- érintettem mutatóujjamat tökéletes arcához, és végighúztam a bőrén. Körberajzoltam a szeme alatti karikákat, majd tovább haladtam az orrára és az ajkaira. Amikor a szájánál jártam, lágy puszit nyomott az ujjbegyemre. Ismét a pillantásába merültem. Imádtam a nevetőráncait a szeme sarkában, amikor mosolygott… Jajj, de szerelmes vagyok… És milyen nyálas!

- Én mindenedet- nevetett halkan, majd szorosabbra húzta a rajtam a pulóverem. – Kabát?

- Máris apuci- nyújtottam nyelvet, felkapva az említett ruhadarabot. Behúztam a cipzárt, és bekiabáltam a nappaliba. – Ukwooooon gyere már!  

- Máris hölgyem- jelent meg sportpulóverben és sapkában, a vállán zsákkal. – Mehetünk?

- Igen, ideje lenne…

- Elfáradtam- nyöszörögtem kimerülten, és hanyatt dőltem a parkettán.

- Nem vagy egyedül- dőlt ki mellém Kwoonie is, és oldalra fordítva a fejét rám nézett. – Jól összeraktad. Szerintem nagyon jó lett- mosolygott rám.

- Köszi-, nevettem el magam, és lehunytam a szemeim.

Azon kezdtem gondolkozni, hogy milyen összhangban vagyunk. Hogy mennyire kiegészítjük egymás mozdulatait, egy rugóra jár az agyunk meg minden…

- Cho-min, nyisd ki a szemed- suttogta UKwoon.

Meglepetten teljesítettem a kérését, és egy pillanatra ledermedtem. Fölöttem támaszkodott, az arca hihetetlenül közel volt az enyémhez. Elkerekedett szemekkel fürkésztem a szemeit. Mi a…?

- Szeretlek hugica- hajolt le hozzám, és egy hatalmas puszit nyomott az arcomra.

Valóságos szikla esett le a mellkasomról, és megkönnyebbülten felnevettem.

- Bolond! A frászt hoztad rám- boxoltam a mellkasába, mire elvigyorodott, és ellökte magát a földtől. Törökülésben elhelyezkedett mellettem, majd beletúrt a hajába.

- Tudom. Az volt a célom- vigyorgott. – De figyelj csak… beszélni akartam veled egyébként is.

- Miről?- könyököltem fel.

- Minden oké Zico-val?- kérdezte óvatosan.

- Persze-, ráncoltam a szemöldököm. – Mert? Mondott neked valamit, vagy…?

- Ja, nem, dehogy, csak tegnap… eléggé kellemetlenül éreztem magam… Nagyon szúrósan méregetett.

- Azt lerendeztük- mosolyodtam el, elkalandozva a leaderemmel töltendő délutánomra gondolva.

- Ennek örülök- borzolta össze a hajam nevetve. – Szereted?

- Mindennél jobban- mondtam őszintén.

- Én megmondtam…- mormolta alig hallhatóan, mire ráugrottam, és leterítettem a földre.

- Te jós… bátyó- nevettem, és utánozva őt, puszit nyomtam az arcára. – Imádlak te gyökér- ugrottam talpra, és őt is felhúztam.