Hét fiú- egy gond

Borzalmas éjszakám volt. Egész éjjel forgolódtam, és próbáltam bebeszélni magamnak, hogy Minhyuk csak hülyéskedett. Kizárt, hogy ő valami hű de híres ember lenne! Nem úgy nézett ki...
Aztán négy óra fele végre elaludtam. De nem sokáig...
Egy kéz végigsimított az arcomon, kedvesen, lágyan. Mi a...? Álmodom? Megfordultam az ágyban, hátha csak álmodom. Ugyan már! Ez hülyeség...De amikor a kéz már másodszorra simított meg és kuncogást is hallottam, kipattant a szemem, és villám gyorsan ültem fel.
- Mi? Hol? Ki? Te meg mit keresel itt?!- förmedtem rá a vigyorgó Minhyukra. - Hogy jöttél be?!
- Tegnap elcsórtam a kulcsod- nevetett. - Gyere már, a többiek rád várnak.
- Hol? És kik?- értetlenkedtem.
- Lenn a nappaliban, és majd meglátod- állt fel, és kiment.
- Hülye- morogtam. Eszem ágában sem volt felkelni! A fejemre húztam a takarót, majd elvackoltam magam. Hagyjon engem békén a hülyeségeivel! Már éppen éreztem, hogy újra elalszom.
- Kelj már fel! El fogok késni!- rontott be a szobába valaki. Valaki, akinek borzalmasan ismerős hangja volt...Kikukucskáltam a paplan alól, de nem volt túl jó ötlet, ugyanis közvetlen közelről visszanézett.
- Jesszus- motyogtam. - Tarthatnál távolságot!- ültem fel. - TE mit keresel itt?!- háborogtam. - Kifelé! Sipirc!
- Nem hiszem el, hogy képtelen vagy végre megmozdulni! El fogunk késni miattad! Öltözz aztán megyünk- dirigált.
- Na te csak ne osszad nekem itt az észt!- puffogtam. - A saját lakásomban!
- Ami szép nagy- kukucskált be egy másik srác.
- Jaehyo, ne most- mordult rá a szőke, mire az említett eltűnt.
- Hányan vagytok máár?- nyafogtam. Kikászálódtam a takaró alól, és lebattyogtam a konyhába. Azt hittem elájulok. Hat srác üldögélt szétszórva a házban, a hetedik mögöttem jött le a lépcsőn. Úristen! És mind engem bámult!!!
- Mi van itt? Valami gyülekezőre készültök?- néztem végig a ruhájukon.
- Ja, és miattad késünk el!
- Zico, nyugodj már meg- mondta lezserül az egyik srác, aki a kanapén nyúlt el. Annyira idegesített, hogy nem tudom a nevüket!
Beslattyogtam a konyhába, és nekiálltam kávét főzni. Kitöltöttem magamnak egy pohárba az egészet, öntöttem rá tejet, és kész is volt.
- Taeiiiiiiiil, add ide azt a párnát plíz! Mindjárt elalszom...Jiho hyung, miért kellett olyan korán keltened?- nyafizott az egyik.
- Hogy időben odaérjünk, de tizenöt percünk maradt már csak...- puffogott a szőkeség.
Aha- gondoltam-, szóval ő Jiho. Vagy Zico. Vagy mittudomén ki. Mondjuk nem is érdekel...Komótosan kortyolgatni kezdtem a kávém, és a konyhapultnak támaszkodtam. Közben az asztalon lévő könyvemért nyúltam. Belemélyedtem az olvasásba teljesen.

- Te meg mit csinálsz?!- replikázott Zico. Kivette a kezemből a bögrét, és becsapta a könyvem.
- Hééé! Most lett volna a csók!- tiltakoztam.
- Nem érdekel a csók, menj már öltözni! Ne akard, hogy én öltöztesselek fel- fenyegetőzött, mire UKwoon- valamiért beugrott a neve- felnyerített a kanapén.
- Hyung, ha perverz kedvedben vagy elég ha szólsz, mi már itt sem vagyunk- jegyezte meg aki az előbb álmosnak mondta magát.
- Mi?!- csattantam fel. - Ki mondta neked, hogy én egyáltalán veletek megyek?- replikáztam ahogy a fürdő felé tolt. - Én egy szóval nem mondtam ilyet!
- Minhyuk- verte a falba a fejét Kyung. - Azt mondtad benne van!
- Jó, lehet hogy kicsit túloztam...de nemet sem mondott!- védekezett a srác.
- Eressz már el- toltam el Jiho-t. - Van lábam, tudok egyedül is mozogni- puffogtam. Elvonultam zuhanyozni, és felöltöztem. A kedvenc szerelésem vettem fel- egy szürke bővebb nadrágot, ami bokánál összeszűkül, egy zöld toppot és a kedvenc zöld cipőm. Hajamat lófarokba fogtam, és morogva a többiekre néztem.
- Mehetünk...
- Halleluja!- morgott Zico, és már rohant is előre.