Csöndesen...

- Együtt sírtunk- tettem még hozzá.

- Sírtatok?- hökkent meg. – Minek?

- Hát, ő sírt, mert meghatódott, én meg sírtam, mert meghatódtam, és mert lelkiismeret furdalásom volt.

Zico a szemöldökét ráncolva nézett rám.

- Elmagyaráznád? Nem értem.

- Melyik részét?

- A te részedet.

- Hát… először azért bőgtem, mert igazságtalanul megbántottalak, utána meg faképnél hagytalak, és ezért lelkiismeret furdalásom volt, hogy gonosz és szívtelen dög vagyok, aztán mondtam JoungRa-nak, hogy köszönöm, hogy van nekem, aztán azért sírtunk.

- Aha.

- Nem érted, igaz?

- Nem.

- Eh-, legyintettem bosszúsan.

- De azt értem, hogy először miért sírtál- mosolyodott el féloldalasan, szemtelenül szépen, és óvatosan megcsókolt. Aprócska dühöt sem éreztem a csókjában, leginkább… Olyan volt, mintha egy éve nem láttuk volna egymást, nem pedig pár órája. Mohón, követelőzve csókolt, olyan… vágyakozva. Én pedig viszonoztam.

Karjaimmal átfontam a nyakát, hogy még közelebb húzhassam magamhoz, és a hajába túrtam. Annyira puha volt a haja, és az illata… Még mindig az a parfümillat azzal a tusfürdővel, amitől tiszta libabőr lettem, és elöntött valamiféle melegség. Olyan kellemes melegség. A szeretet melegsége. Nagyon szerettem Őt. Mindennél jobban, azt hiszem. A viselkedésem ellenére is.

Erősebben harapott rá az alsó ajkamra, és fölém tornyosult, amitől kibillentem az egyensúlyomból, és nekitántorodtam a falnak. Követett. Egyetlen pillanatra sem megszítva a csókunkat. Kezei a derekamról átcsúsztak a nyakamra, és az arcomra. Két tenyere közé fogta az arcom, majd egy picit eltolt magától.

- Azt mondják, a békülős szexnél nincs jobb. Mi a véleményed?

- Hülye- nevettem el magam, mire magához húzott. Éreztem, hogy ő is mosolyog. – De tény, hogy ez volt az egyik legjobb csókod- bólogattam.

- Miért? Melyik volt a másik legjobb?

- Az első- vágtam rá.

- Azóta sok idő telt el- nosztalgiázott.

- Annyira nem- kuncogtam, és lábujjhegyre állva nyomtam egy puszit a szájára. – Szeretlek. És ne haragudj.

- Nem haragszom- mosolygott kedvesen. – Rád nem lehet, főleg, mikor bocsánatot kérsz.

- Bocsánat- vigyorogtam.

- Megbocsájtok. De, csak mert ennyire szépen kérted- kapott fel az ölébe, és elindult velem valamerre. – Irányítanál? Nem igazodok ki a lakásodban.

Áldottam magam, amiért rendet raktam még régebben, és nem is volt olyan nagy kosz. Átkarolva a nyakát csak vigyorogtam.

- Merre akarsz menni?

- Hát, például nem bánnám, ha adnál valami ruhát. Aztán örülnék az ágyadnak is- nézett rám laposakat pislogva.

- Ezt sunyi nézésnek szántad?- érdeklődtem ártatlanul.

- Én?- ciccegett. – Ugyan kérlek. Nem szokásom ártatlan lányokat levadászni- csóválta a fejét. – Főleg nem ártatlan, nagyon dögös, védtelen lányokat…

- Persze-, ugrottam le az öléből a hálóba lépve, és a szekrényt kezdtem feltúrni. Nagy nehezen találtam egy hatalmas férfipólót, amiről fogalmam sem volt, hogyan került hozzám, és egy alsógatyát. A kezébe nyomtam őket.

- Tessék.

- Az elődöm hozományai?

- Honnan tudjam- túrtam a hajamba vállat vonva. – HeeJunnak nem voltak ilyen cuccai. Szerintem a tesómé.

JiHo nem válaszolt semmit, csak elvonult zuhanyozni. Az ajtóból még visszafordult.

- Nem jössz?- vigyorgott.

- Szeretnéd, mi?- vigyorogtam vissza.

- Ha már így rákérdeztél, igen.