Nilliliya Mambo~

Sikítva, levegő után kapkodva ültem fel az ágyban. A testemről csorgott a sós verejték, szerintem még a lepedő is ragadt miattam. A szemem hatalmasra tágult, valósággal ziháltam, hogy levegőhöz jussak.

- Cho-min! Uram isten, jól vagy?- rohant be JiHo a szobába.

Az álom hatására megijesztett hirtelen mozdulataival, és halkan nyöszörögve eltűntem a takaró alatt. Minden porcikámat rázta a remegés.

- Minnie… Mi történt? Miért sikítottál?- besüppedt mellettem az ágy, ahogy Zico ránehezedett. Tenyerével óvatosan végigsimított a hátamon, és lassan lehúzta a fejemről a paplant. – Mi a baj, hercegnőm?

Zokogva vetettem magam a nyakába, és nagyon nem tudott érdekelni, hogy sós könnyeim tönkreteszik a pólóját. Továbbra is reszketve a félelemtől bújtam hozzá. Testem szorosan az övéhez préselődött, és úgy csimpaszkodtam a felsőjébe, mintha az életem múlna rajta.

Úgy is éreztem, mintha az lenne a tétje.

- Cs-csak rosszat á-álmodtam- próbáltam csillapítani a szívem kalapálását. – M-mi történt?

- Elaludtál a kanapén, én meg behoztalak. Mikor kimentem hozzád, már javában hortyogtál- hallatszott a hangján, hogy mosolyog.

- Akkor… a fiúk nem is jöttek haza? Az egészet csak… álmodtam?

- Nem jöttek haza. Tudtommal táncolni mentek. Mármint… ők annak nevezik, vagyis valahol valószínűleg pizzát zabálnak…

Elcsukló hangon felnevettem, és belélegeztem Jiho megnyugtató illatát. A szívverésem némiképp lelassult, és kezdtem jobban érezni magam.

- Mit álmodtál?- tolt el magától enyhén, és kisimította nedvesen összetapadó tincseimet az arcomból.

- Valami ijesztőt- sütöttem le a szemem. – Az elején nem volt semmi- kezdtem bele. – Csak te meg én voltunk itthon, és…- elöntötte az arcomat a pír. Hát igen. Azért volt ennek az álomnak szép része is.

- És?- vonta fel a szemöldökét kíváncsian Zico, majd halványan elmosolyodott. – Csak nem csókolóztunk?- vigyorgott szemtelenül.

- Ya-, boxoltam a vállába elvörösödve. – De igen… De most nem az a lényeg! És ne vágj ilyen elégedett arcot- duzzogtam be.

- Bocsánat- kuncogott. – Folytasd.

- Aztán… hazajöttek a többiek, és elkezdtek vitatkozni, én meg elájultam. És mikor felkeltem, senki nem volt a lakásban, és sötétség volt, meg áramszünet meg minden, és akkor jött valami csuklyás alak, és…- a hangom kegyetlenül elcsuklott. Éreztem, hogy a szemem ismét megtelik könnyekkel, és nagyon nehezemre esett uralkodni az arcvonásaimon.

- Sss, Minnie, ne sírj- ölelt magához JiHo gyengéden ringatva. – Nincs semmi baj, csak egy buta álom volt. Hé! Hallod? Ne sírj…

- Jó- hüppögtem.

- Menj szépen, szedd rendbe magad, nyugodj meg, én itt megvárlak. Oké?

Bólintottam.

Valahogyan eltámolyogtam a fürdőszobáig, hogy kicsit megmosakodjak, és kitisztítsam a fejem. A tükörben kisebb szívinfarktust okozó látvánnyal kellett szembesülnöm- sápadt arc, kisírt szem, kócos haj, zilált fej. Bah. Remek. Gyorsan megszabadultam átizzadt ruháimtól, és beugrottam a kádba. A zuhany valóságos áldásként hatott. Ellazította görcsös izmaimat, és segített lecsillapítani a még mindig magas pulzusom. Átöltöztem, megfésülködtem, és megtöröltem a szemem. Némileg jobb színben tértem vissza szoborként ücsörgő szerelmemhez.

- Jobb?- küldött felém tökéletes mosolyt.

- Jobb- mosolyodtam el én is.

- Látod, ezt már szeretem- hajolt közelebb hozzám. Leültem elé, a sarkamra, és elmélyültem gyönyörű, barna szemeiben. Imádtam a szemeit! Olyan tiszta volt a tekintete, olyan tökéletes és annyira… szívmelengető.

- Szeretem, amikor mosolyogsz- folytatta még közelebb hajolva, hogy eltűntesse a közöttünk maradt, aprócska távolságot is.

Puha ajkai találkoztak az én ajkaimmal. Egyszerűen nem tudom leírni, szavakba önteni, hogy milyen érzés, mikor megcsókolnak. Nincsenek rá elégséges írói eszközeim. Persze, váltig állítom, hogy csak akkor jó, ha szereted a partnered. És az én esetemben ez megkérdőjelezhetetlen volt. Nemcsak szerettem, egyenesen imádtam. Már ha szabad ilyet mondanom.

Ujjai végigszaladtak a gerincem mentén, úgy húzott magához közelebb, én pedig a hajába túrtam. Karjaim a nyaka köré kulcsolódtak, és egy pillanatra elemelkedtem a matracról, amíg meg nem tartott a combjaimnál, és az ölébe nem húzott. Érdekes, hogy lehunyt szemhéjaim mögött végig valami izzó fényt láttam, és az egész testemet elöntötte a forróság. Nem az a fajta forróság, amit akkor érez az ember, amikor zavarban van. Nem. Valami… egészen más. Valami különleges bizsergés és zsibbadás, mert csak egyetlen dologra tudsz koncentrálni.

A másikra.

Zico szép lassan hátradőlt, és engedte, hogy fölé másszak. Egyáltalán nem zavartatta magát, mint ahogyan én sem. Teljes súlyommal fölé nehezedtem, és megtámasztottam magam a karjaimmal. Hajam az arcába hullott, ezért fél kezével beletúrt a sörényembe, és hátrafésülte.

Mosolygott.

- Szeretem, amikor mosolyogsz- ismételtem csillogó tekintettel, hogy aztán újra lehajolhassak hozzá, és ismételten megcsókoljam.

Meglepő módon nem ellenkezett. Kezei végigsimítottak az oldalamon, le a csípőmön, a fenekemen és a combjaimon, majd vissza, és megtámasztott a csípőmnél. Átfordultunk.

- Csak azt akartam kérdezni- motyogta-, hogy nem akarsz e segíteni nekem a dalszövegírásban. El vagyok csúszva.

- Hmm… nos, ha ilyen szépen kérsz- karoltam át a nyakát. – Ha kapok egy puszit.

- Kettőt is, ha csak ilyen olcsón adod szolgálataid- vigyorodott el.

- Chh- zsörtölődtem. – Akkor hármat.

- Négy?- alkudozott.

- Nem hittem volna, hogy ennyire meg akarsz szabadulni a vagyonodtól- csóváltam a fejem. – De legyen.

- Megújuló energiaforrás vagyok, nem tudtad?- nevetett fel halkan, aztán megkaptam az előre hozott fizetésem.

- Csak eddig van meg?- meredtem a papírra csalódottan. – Hát ez nem sok.

- Hát nem- ismerte be ő is. – De azóta egyszerűen nem volt ihlet. Akkor volt egy pici, leírtam addig, hooogy… ööö…- hajolt a lap fölé, böngészte a sorokat. – Ja, igen. Megírtam addig, hogy boom chika, ritmus ah! És… hát ja. Kábé eddig volt ötletem.

Elgondolkozva meredtem a papírra, majd elvigyorodtam.

- Ringatózunk a zenére, zenére, ez a dal klassz, klassz, Az auránk egy szempillantás alatt elkezd vibrálni, baby, Hablatyol  az unalmas ütemre, bow wow, eh, hey, Mozgás azonnal, emelhetnénk a színvonalat? Készen állsz arra, hogy egy kis zajt csapjunk?

JiHo arca azt hiszem, igazán megnyúlt. Soha ilyen döbbentnek még nem láttam, és mintha enyhe csodálatot véltem volna fölfedezni a szemében. Kinyitotta a száját, majd becsukta. Szemmel láthatóan szavakat keresett.

Lesütöttem a szemem, és elpirultam.

- Ez… ez… wow- fejezte ki tömören a véleményét.

- Ez Jihoon mély hangján még jól is hangzana. Aztán… Jaehyo, mondjuk.

- Igen, ez így jól hangzik- bólintott JiHo felspanolva, és villámgyorsan írni kezdett. A keze száguldott a papíron, és mint rendesen, egy szót sem tudtam elolvasni belőle. Hm. Minden bizonnyal azt írta, amit én mondtam.

Mielőtt bárkiben is felmerülne a kérdés, hogy honnan jött a szöveg, fogalmam sincs. Kicsúszott a számon. Csak úgy. Spontán.

- Utána mondjuk… lehetne az… hogy… Oh yeah, mindenki meglepődött és megfélemlített, Mindenki ébredjen fel! Legyetek eszeveszettek, ahelyett, hogy nyugodtak lennétek, Minden oké zsoké, ne tartsátok bent, csak engedjétek, engedjétek ki, yeah, Hozzatok, akit akartok, és menjen a rock ’n’ roll (Menjünk!) Nillili Lalala Nilliliya Mambo! Háromszor, mondjuk.

Hát, ha neki leesett az álla, akkor én meg sem szólalok, gondoltam elképedve. Megint olyan rappet ledarált, és olyan természetes, mintha egy szöveget kellett volna felolvasnia. Nem jutottam szóhoz. Mi ez, kérem?!

- Minnie, vegyél levegőt- figyelmeztetett a papír fölé görnyedve, lázasan jegyzetelve.

- Hogy csinálod?- szakadt ki belőlem döbbenten.

- Mit?- nézett fel érdeklődve, majd angyalian elmosolyodott. – Mire gondolsz?

- Hát… hogy csak így… Rappelsz!- hüledeztem.

- Ez a munkám- kuncogott. – Egyébként pedig ugyan úgy, ahogyan te- nyomott gyors puszit az arcomra.

Megráztam a fejem, és az órára pillantottam. Már fél hat! Jesszus! És én még nem csináltam vacsorát!

- Éhes vagy?- kérdeztem csendesen.

- Aha- válaszolta fel sem fogva a kérdést.

Szem forgatva felemelkedtem a székből, és kivonultam a konyhába, hogy összedobjak valami vacsora félét, mire a srácok hazaérnek. Ha jobban belegondolok, nem is ettünk mást-, én semmit-, csak azt a tésztának nevezett penészes VALAMIT. Fúj. Még mindig kirázott a hideg, ha rá gondoltam.

Kinyitottam a hűtőt, ami valósággal kongott az ürességtől. Vajon hogy bírták ki évekig úgy, hogy egyiküknek sem jutott eszébe vásárolni? Vagy lehet, hogy akkor szoktak rá a gyorskajára? Esetleg csak most gondolják így, hogy nő is van a háznál? Sóhajtva csuktam be a használhatatlan fridzsidert, és a telefonomért nyúltam. Akkor ma gyrost fogunk enni, merthogy én ki nem dugom az orrom itthonról, az is biztos.

Megrendeltem hét extra adagot, és egy kicsit- természetesen magamnak. Ki másnak?

Végezetül a mobilt az asztalra hajítottam, és a pultra támaszkodva a tenyerembe temettem az arcom. Mi volt ez az álom? Még mindig libabőrös lettem a gondolatától is. És ami a legfontosabb- miért viselt meg ennyire?

A töprengésből egy apró érintés zökkentett ki a derekamon. A két tenyér finoman maga felé fordított, és Zico lágy pillantásával találtam szembe magam.

- Minden oké?

- Persze-, erőltettem az arcomra mosolyt. – Rendeltem kaját.

- Jó hogy mondod, kilyukad a gyomrom- panaszolta. – Azon a moszaton kívül nem ettem ma semmit. És lássuk be, nem volt egy ötcsillagos fogás- húzta a száját.

- Hát nem- ismertem el.

- Te bezzeg meg sem kóstoltad- grimaszolt édesen. Erős késztetést éreztem, hogy két tenyerem közé fogjam az arcát, és meggyömöszöljem, de elnyomtam ezt az érzést. Nem hinném, hogy ő élvezné…

- Hol a kajáááááám?!- ordított elefántot megszégyenítő hangerővel UKwoon, és dömperként megérkezett a szobába. – Amúgy csövi- integetett hülye vigyorral a fején.