Sikerült annyira kiütnöm magam, hogy az égvilágon semmit nem
álmodtam. Álomtalanul aludni talán az egyik legjobb. Mélyen. Mondjuk amennyire
jól esett szunyókálni, annyira fájt az ébredés.
Éles csörgésre keltem, ugyanis.
- Nyomjátok ki- nyöszörögtem halkan.
Senki sem mozdult.
- Ajjmár, légyszi- könyököltem fel laposakat pislogva.
Meglepetésemre az ágyak teljesen üresek voltak. Mi a fene, gondoltam
meglepetten, és kikászálódtam, hogy leüssem az ébresztőt. Kissé agresszív
voltam vele szemben, mert darabokra esett a padlón. Huppsz. Mindegy.
Visszacsoszogtam az ágyamig, és beledőltem. Még egy kicsit. Csak egy egészen
picikét… Hadd aludjak még… De dolgozom is kéne ma…
Nyöszörögve húztam a fejemre a párnát. Miért kegyetlen velem
a sors?
Nagy nehezen rávettem magam némi indokkal, hogy felkeljek,
és kivánszorogtam a konyhába. Odakinn senki. Rend volt (!) és tisztaság. Mintha
egyedül laknék. Az asztalon egy tálka, mellette egy darab papír a nevemmel.
Vélhetőleg. Mert elolvasni azt nem tudtam. A C betűt az elején még csak-csak,
de a többi. Örök homály fedi. Vajon ki írhatta? Töprengve ültem le a székre, és
megszagoltam a curry-nek tűnő ételt. Finom illata volt. Óvatosan belekóstoltam.
Hm! Nagyon finom lett. Még mindig ezen az egészen agyalva megreggeliztem, és
elmosogattam magam után. Mi lelte ezeket? És még kaját is csináltak nekem…
Szórakozottan fogat mostam, és a ruháimhoz léptem. Hmmm. Mit
vegyek fel? A fekete nadrágomat? Pink fölsővel? Á, nem. Az túl emós. A
világoskék farmeromra és egy fehér rövidujjasra esett a választásom. A hajam
kibontva hagytam, kicsit sminkeltem, és komótosan bekötöttem az edzőcipőm. A
fenébe. Késésben vagyok. És mindjárt lekoppan a szemem. Úgy tűnik, ha beteg az
ember, már hajnali négykor felébred.
Ellenben, ha munkáról van szó, aludna
tízig is. Ez csalás.
Lecaplattam a lépcsőn, és kiléptem a házból. A második
meglepetés a kapu előtt ért. JaeHyung- a limuzin sofőrje, ha valaki nem
emlékezne rá- várt ott, természetesen sofőrként. Elkerekedett szemekkel ültem
be hátra.
- Hát te?- mosolyogtam rá még mindig döbbenten.
- Szia-, nevetett. – Dolgozom- vont vállat, és kikanyarodott
az utcából.
- De… ki mondta, hogy…
- Titok- vigyorgott. – Megkért az illető, hogy hallgassak,
mint a sír. Hát én ezt teszem. Hogy aludtál?- terelte el a témát.
- Öhm…- hebegtem összezavarodva. – Jól?
Inkább hangzott kérdésnek, mint kijelentésnek, de végül is
válaszoltam. JaeHyung látta rajtam, hogy nem vagyok társalgásra alkalmas, ezért
csak csendben vezetett. A számomra húszperces utat öt alatt megtettük. Ez van.
Sznob lettem. Hivatalosan is.
- Köszönöm a fuvart- erőltettem magamra mosolyt.
- Igazán nincs mit. Ez a dolgom- kacsintott a
visszapillantóba a srác, és mikor kiszálltam, elhajtott.
Kábán léptem be a kis terembe, ahol GiGi az asztalon ücsörögve
olvasott. Amikor meglátott, visítva félrehajította a lapot, és a nyakamba
vetette magát.
- Szia-, öleltem meg nevetve.
- Minnieeeeee! Végre! Ma nagyon sokan jönnek, féltem, hogy
egyedül maradok- kuncogott. – Hogy vagy?
- Öh. Furán- vallottam be. Gyorsan beszámoltam neki az
egészről, ami ma reggel történt. JiHwan szemöldök ráncolva hallgatott.
- Fogalmam sincs, ki és miért csinálta ezt- ráztam a fejem.
- Olyan, mint egy rosszul megrendezett film- mosolyodott el.
– Az illető biztos látott már egy-két romantikusabb jelenetet…
- Jaj, ne már, csak azt ne mondd, hogy mindjárt megérkezik a
virágcsokrom a postással, és utána jövök csak rá, hogy ki volt az. Ez annyira
nyálas és nem mellesleg lehetetlen- röhögtem el magam kínosan.
- Biztos vagy benne?- biccentett óvatosan az ajtó felé.
Kíváncsian pillantottam oda.
Az ajkamra fagyott a mosoly.
Ez most komoly?! Vagy ez csak valami vicc? Kandi kamera?!
Nem. Tényleg a futárszolgálat egyik embere állt előttem,
kezében viszont csokor helyett egy papírt tartott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése