Srácok~

Szórakozottan, elveszve a gondolataimban csatlakoztam a többiekhez, akik jókedvűen, nagyokat röhögve ettek. Leültem UKwoon és Minhyuk közé. A könyökömre támaszkodva, halvány mosollyal néztem, ahogy szórakoznak. Alig egy hete vagyok náluk, és máris ennyire a szívemhez nőttek. Igazán nehezemre esne elveszíteni őket. Nagyon megszerettem ez alatt mindannyiukat, még Zicot is, pedig ő aztán… Pff. Tömören ennyi lenne a véleményem. És akkor mindent elmondtam.

- Minnie, sírtál?- bökött meg Hyukkie kíváncsian.

A szemem akaratlanul is P.O-ra villant, aki némán eszegetett. Még csak rám sem nézett.

- Ööö… kicsit. De nem vészes- legyintettem.

- Miért sírtál?!- támadott le Kyung, szájában egy szivaccsal (?). Már rég feladtam, hogy megértsem, mit miért csinál.

- Csak úgy…

- Biztosan az exe miatt- vonta meg a vállát Taeil szórakozottan. – Igazán nem érdemes miatta egyetlen könnycseppet is ejtened- mosolygott rám kedvesen. – Csak egy szépfiú.

- Jah, hol vagyunk mi tőle?- bokszolt Kwoonie a vállamba vigyorogva. Mit ne mondjak. Lezsibbasztotta a karom. Lehet, hogy amputálni kellene? Hm. Nem ártana.

- Te mit izélsz, nem is láttad a fotót!- hőbörgött az előbbi felszólaló. – Én meg igen! Itt van, ni!- mutatta lelkesen.

- Te lenyúltad a képemet?!- figyeltem fel a körbejáró darabra. – Taeil!- ráncoltam a szemöldököm szemrehányóan.

- Pfúúú, de Barbie-képű- röhögte ki Jaehyo kíméletlenül.

Én elhiszem, hogy csak vigasztalni akartak, de nem igazán sikerült. Egyre rosszabbul éreztem magam. Fájt, hogy bántják HeeJunt, holott én szeretem. Minhyuk szó nélkül odébb tolta, UKwoon a vállát vonogatta rá, Taeil már látta. Kyungot meg abszolút nem érdekelte. Végül Jihoon előtt landolt a fotó. Egyetlen pillantást vetett rá. Jó hosszút. Elidőzött a tekintete a gyönyörű szemeken, a sápadt bőrön, az egész emberen. Végül nem reagált rá semmit, evett tovább. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.

- Társasozunk?- vetette fel hirtelen Kyung.

Az este további része fergetegesre sikerült. A srácok előszedtek valahonnan egy igen poros Monopoly-t, aminek a tetején évezredes szutyok ült. Már attól elkezdtem röhögni, hogy Minhyuk véletlenül Jaehyo arcába fújta az egészet, amit kisebb vita követett. UKwoon a földön fetrengett, hangosan nyerítve a röhögéstől. Persze mindenki más is elkezdett nevetni. Rajta. Haha.

Szóval játszottunk pár partit, bár a tízedik után már kezdett kissé nevetségessé válni a sok kis hülye bábú. A legvégén már azon is nevettünk, hogy zöld.

- Kék- vihogta Kyung, majd hanyatt vágta magát.

- Ne, kérlek, fáj a hasam, kegyelem- gurguláztam.

- Hippilila- csillantak fel Jihoon szemei.

- Az hupilila, te nagyon sötét- vigyorodott el UKwoon.

- Kééééérlek- dőltem el. – Nagyon fááááj- kacagtam tovább. – Már nem bírom! Nem tehetitek ezt velem!

- Dehogynem! Sőt- jelent meg egy gonosz vigyor Minhyuk arcán. Galád módon közeledett. Pontosan tudtam, mire készül, de annyira röhögtem már előre, hogy képtelen voltam megmozdulni. Visítva tűrtem, hogy megcsikizzen. Csak vonaglottam végig a földön, és azon gondolkoztam, hogy bele lehet e halni hasizom-rángásba. Közel járhattam hozzá.

- Ez vicces volt- állapította meg Taeil a fotelből. Ők már rég a videojátéknál tartottak. Gyors a váltás…

- Nagyon- fújtam ki a hajam a szememből. – Halálra kínoztok itt engem- forgattam a szemeim, és feltápászkodtam a földről. – Megyek zuhanyozni.

- Oké.

Magamra zárva a fürdőszoba ajtót, kicsit ellazultam. Lehúztam magam a fal mellé, és vettem egy mély levegőt. Hihetetlen. Hat, csupa szív fiú vigyáz rám, és próbálnak jókedvre deríteni, mert nem akarnak sírni látni. Elmondhatatlanul jól esett. Még annak ellenére is, hogy majdnem kiszakadt a rekeszizmom a helyéről. Teljesen megérte.

A meleg víz még jobban rásegített a lazulásra. Hagytam, hogy végigcsorogjon az arcomon, a hajamon, az egész testemen, és ellazítsa az izmaimat. Lehet, hogy nem kéne ennyit gondolkoznom Jiho-n. De egyszerűen már az eleje óta nem tudom kiverni a fejemből. Vagy azért, mert állandóan ott van, és bosszant valamivel, vagy pedig azért, mert nincs velem. És mert állítólag „tetszik nekem”. Haha, röhögnöm kell. Illetve nem. Valahogy nem megy. Még arra sem méltó, hogy kiröhögjem. Tulajdonképpen, ha belegondolok, fogalmam sincs, miért utálom ennyire. Azon kívül, hogy kölcsönösen piszkáljuk a másikat, semmit nem ártott nekem. Beszólásokat pedig mástól is kaptam már. Érdekes, azokra nem reagáltam ennyire hevesen.

Magamra csavartam a törölközőm, és elvonultam a szobába átöltözni. A pizsamámba bújva elöntött az a kellemes érzés. Annyira jó, amikor a puha, selymes anyag a bőrödre simul, és egyből olyan érzésed támad, mintha hívogatna az ágy. Kiszökdécseltem a srácokhoz.

- Jó éjt- léptem oda mindegyikükhöz, és adtam nekik egy-egy puszit. Meglepődtek, de viszonozták a kis kirohanásomat.

- Aludj jól- ölelt magához P.O, és megsimogatta a nedves hajam. – És szárítsd meg a loboncod, mert még nem gyógyultál meg!

- Értettem- bólogattam. Visszasiettem a szobába, és bedőltem az ágyba. Úgy, ahogy voltam. Vizes hajjal. Betegen. Boldogan. És fájdalommal teli. Egyszerre. Alig vannak ambivalens érzéseim…