Felülések

- Most csak blöffölsz- húzta össze a szemét, de láttam, hogy elsápad. Egy végtelennek tűnő percig csak álltunk egymással szemben, és póker arccal figyeltük a másikat. Végül elvigyorodtam.

- Idióta kérdésre idióta válasz- vontam meg a vállam, és felé nyújtottam a kezem. – Megijedtél! Valld be! Ne is tagadd!

- Igen, megijedtem, most boldog vagy?- fintorgott. – Sikerült rám hoznod a frászt! Naná, hogy megijedtem! Még hogy nem… Pff. Egy ilyen csók után…

Képtelenség volt levakarni a vigyort az arcáról. Olyan elégedetten nézett körbe, hogy kénytelen voltam elnevetni magam. Elfogadta a felé nyújtott tenyerem, és ujjaink egy pillanat alatt összefonódtak. Ettől a rövid mozdulattól is alaposan elpirultam, pedig nem lett volna szabad.

- Ajj, lohaszd már le ezt a mosolyt, mert még jobban zavarba jövök- vágódtam be hátulra a limuzinba. Jiho szorosan mellém csúszott, és az egyik karjával átölelte a vállam. A fejem a mellkasára hajtottam. Hallottam, hogy milyen gyorsan ver a szíve, mire automatikusan felfelé görbültek az ajkaim. Hihetetlen, hogy milyen hamar el tudod felejteni az előző szerelmed, ha egy új jön be a képbe. Hihi.

- Eszem ágában sincs- rötyögött. – Vicces, amikor elpirulsz.

- Kösz- húztam el a szám.

Csöndben utaztunk tovább, mindkettőnk gondolatait teljesen lekötötte az elmúlt tíz-húsz perc. Ez annyira hihetetlen! Egyszerre undorítóan nyálas és leírhatatlanul tökéletes. Valahogy értelmet kaptak a csipkelődő megjegyzések és gúnyolódások. Lehetséges, hogy tudat alatt végig szerettük egymást? Az első pillanattól fogva? Persze, tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy ez még csak a nagyon kezdeti stádium. Bár, mivel együtt lakunk… Ettől függetlenül nagyon sok mindent kell még tanulnunk a másikról. Kicsit szokatlan módon jöttünk össze… Mások előbb ismerkednek, utána költöznek. Mi fordítva. Hiába, ez az egész egy fan-fiction. 

Ezer lány lett volna a helyemben. És pár nappal ezelőtt boldogan cseréltem volna velük.

De az milyen már, hogy megszoksz valamit, beleszoksz egy új helyzetbe, aztán hirtelen visszakapod a kopott, unalmas kis életed? Jelenleg senkinek sem adnám oda az új családom.

- Megérkeztünk- zökkentett vissza JaeHyung a jelenbe.

- Köszi a fuvart- mosolyogtam rá kedvesen, és Zico után másztam, aki már ki is szállt. Zsebre vágta a kezeit, én pedig vidáman szökdécselve haladtam mellette. - Mit mondunk a többieknek?- kíváncsiskodtam.

- Gondolom az igazságot. Hülyén venné ki magát, ha egyszer csak „véletlenül” megcsókolnálak- vigyorodott el.

Nem. Határozottan idegesít ez a viselkedés. Milyen szívesen elvenném tőle a kedvét!

- Fejezd már be a vigyorgást- förmedtem rá nem valami kedvesen.

- Fejezd már be a duzzogást- vonta meg a vállát.

- Pff- fejeztem ki tömören a véleményem.

- Egyetértünk- bólintott komolyan.

A terembe lépve önkéntelenül is elmosolyodtam. A srácok közül UKwoon táncolt egyedül, ő elmélyülten próbálkozott egy lépéssel, ami nem sikerült neki. Taeil és Jaehyo vicceket meséltek egymásnak- szakadtak a röhögéstől, még a poénig sem jutottak el, de már leestek a padról-, Minhyuk a telefonján lógott, Kyung meg mellette ült, és valamit duruzsolt a fülébe. Jihoon pedig a haját igazgatta a tükörben.

- Sziasztok-, integettem úgy általánosságban mindenkinek, aztán az öltöző felé vettem az irányt.

A zsákomból előrángattam a fekete cicanadrágom- miért pont ezt raktam be?-, és egy számomra hatalmas fehér pólót. Komolyan, a combomig ért! Jesszus… Honnan vannak nekem ilyen cuccaim? Belebújtam a cipőmbe, és bekötöttem a fűzőmet. A hajamat egyszerű lófarokba kötöttem, és elégedetten szemléltem magam a tükörben.

- Cho-min, jössz már?- kiabált be Jaehyo.

- Aha.

Kiszökdécseltem a többiekhez. Egy véletlenül jött ötlettől vezérelve cigánykerekeztem egyet. Ijj. Nem volt túl jó ötlet befáslizott karral. A tenyerem megcsúszott, és a parketta vészesen közeledni kezdett. Nem azért jártam évekig gimnasztikára meg akrobatikára, hogy holmi ilyesmi kiakasszon. Egyszerűen csak elemeltem azt a kezem a földtől, és a másikkal fellöktem magam. Csodálatos talpra érkezés lett a vége.

- Azt hittem fejre fogsz esni- eszmélt fel először Kyung a döbbenetéből. – Ügyi- vigyorgott.

- Köszi-, nevettem el magam. – Na, egy-kettő, nyújtás! Nem fogok megállni csak azért, mert valakinek begörcsölt valamije! Lábakat, vádlikat, karokat tessék megnyújtani rendesen- mentem le kecsesen spárgába.

Hyukkie kiakadt.

- EZT nem várhatod el tőlem- rázta a fejét.

- Nem is várom. Azt várom, hogy nyújts. Nem állítok teljesíthetetlen követeléseket- vonogattam a vállam, miközben megfogtam a talpam.

Mindenki nyöszörögve leült a földre, és nyújtózkodni kezdett. Én már rég befejeztem, mikor ők még csak a lábujjukat próbálták elérni.

- Ne már, hogy nem értitek el a lábfejetek- vihogtam. – Pedig annyira könnyű!

- Mondod te, gimi nő- fújtatott Jaehyo, mire hozzávágtam a palackomat.

A megjegyzését oltári nagy röhögés követte.

- Gumi nő, a tudodkid- dühöngtem. – Na megálljatok, megkapjátok még ezért! Kétszáz felülés! Mehet!

- Hé! Most ebédeltem- panaszolta P.O, de kíméletlen voltam.

- Kezdhetitek!

- Kösz, Jaehyo- rúgta meg Minhyuk mérgesen, de a következő pillanatban már röhögött.

- Nem vigyorog, csinálja!

Ekkor jutott eszembe, hogy én nem is ebédeltem. Sőt. Reggelit ettem utoljára. Oó. Ciki. Remélem, nem fogok összeesni. Nem igazán jellemző rám, de sosem lehet tudni. Amíg ők szenvedtek, kifújtam az orrom. Mire visszamentem, érdekes módon már mind ücsörögtek, és jó kisfiúkhoz híven ártatlan arccal nézelődtek. Hah. Régi trükk. Mellesleg ócska is.

- Kyung, ha jól számoltam neked még hátravan hetvenhét, Jaehyo, te komoly ötvenet csináltál rendesen, Minhyuk oké, Jihoon nem has ülést kértem, hanem felülést! UKwoon, már megint eszel?! Edzés közben nem zabálunk! Taeil mindjárt végez! JiHo- förmedtem rá.

Rám emelte azokat a hatalmas, barna szemeit, és mint a ma született bárány felvonta a szemöldökét.

- Igen, cuncimókuskám?

Azt hittem lecsapom. Mi??????!!!! Cuncimókuskám?! CUNCIMÓKUSKÁM?! Minden esetre sikerült magamba fojtanom a dühkitörésem, sőt, még azt a lányos, visítozós részt is. Gondolatban persze megállapítottam, hogy ez visszavágást érdemel. Méghozzá kőkeményen.

- Plusz ötven, tündérbogyesz- mosolyogtam aranyosan, és a korlátnak támaszkodtam.

Zico ajka lefelé görbült. Naivitás? Á, alig.