Este

Kinyújtotta felém a karjait, mire átmásztam a sebváltón, és az ölébe fészkeltem magam. A fejem a vállába fúrtam, és belélegeztem a parfümjének illatát. Olyan jól esett, hogy a karjaiba zárt, és csak ott ültünk a csöndben. JiHo néha nyomott egy-egy puszit a fejemre vagy az arcomra, esetleg a hajamba fúrta az arcát, de egyébként nem szólt semmit.

- Nagyon leszívott a csaj?

- Kicsit. De nagyobb bajom is van ennél- legyintettem. – A végén már nevetett. Túléli.

- Mi a baj?- kérdezte egyből aggódva. Aha. Jó, hogy neki az én részeim maradnak meg. Végre kicsit panaszkodhattam, így keservesen kezdtem bele.

- Reggel óta egyetlen falatot sem ettem, inni sem igazán volt időm, úgyhogy mindjárt meghalok. Fáradt vagyok, és még mindig nem tudom felfogni, hogy van egy barátom, és ez olyan, mint egy álom, de hiába csipkedem magam, csak fáj, és ajjmáááááár!- hadartam egy szuszra.

Zico elmosolyodott.

- Pedig tényleg nem álmodsz. Kaját meg rendeltünk. Úgyhogy szerintem lehet segíteni a problémáidon- borzolta össze a hajam fél kézzel.

- És hogy győzöl meg arról, hogy nem álmodom?- fintorogtam.

- Hmm… szerintem megvannak az eszközeim- hajolt közelebb hozzám, és ráérősen megcsókolt. Végre nem állt ott senki, hogy belerondítson a pillanat varázsába. Nyugodtan csókolózhattunk, nem kellett attól tartanunk, hogy Kyung nyávog, UKwoon fújol, P.O kameráz, Jaehyo kiscicát akar, Taeil felénk dob valamit, vagy, hogy Minhyuk belevihog a képbe. Csak mi ketten voltunk. Ő és én. Fogalmam sincs, mennyi ideg voltunk elfoglalva egymással, de egy biztos. Tényleg meggyőzött arról, hogy ez a valóság.

Mikor elhúzódtunk egymástól, zavartan lesütöttem a szemem.

- Ez a harmadik csókunk, és még mindig zavarba jövök. Milyen dolog ez!

- Vicces.

- Szerinted.

- Nem csak szerintem.

- Persze-, forgattam a szemem. Az idilli pillanatot a gyomrom hihetetlenül hangos korgása szakította félbe. Fájdalmasan nyöszörögve állapítottam meg, hogy ha fél percen belül nem jutok kajához, visítok. JiHo felnevetett, majd kinyitotta nekem az ajtót.

Alig nyitottunk be a lakásba, én ledobtam a cipőmet, és a konyha felé vetődtem. Kezdem érteni, mit érezhet minden egyes alkalommal Kwoonie. Bár, aki minden percben nasizik valamit, hogy lehet állandóan éhes? Az asztalon egy pizzás doboz állt, és ott ragyogott benne egy EGÉSZ pizza! Ááááá! A Menny-be kerültem! Szerintem úgy vetettem rá magam a védtelen prédára, mint aki életében nem evett még. Zico az ajtónak támaszkodva, mosolyogva nézett.

- Hé! Megeszed a vacsim!- sopánkodott UKwoon. – Nekem is hagyj!

- Te állandóan eszel- gyűrtem befelé a harmadik (?) szeletet. – Én ma egész nap egyedül reggelit ettem! Úgyhogy ez az enyém!

- De…

- Szerintem jobb, ha nem állsz le vele vitatkozni- röhögött fel Jiho. Leült mellém.

- Ajjmár, olyanok vagytok- duzzogott a zabagép, és eltűnt a nappaliban. Amíg én eltűntettem az egész pizzát (XXL-es méret volt), addig a társaságom a telefonját piszkálta. Volt otthon egy pohár kóla is, szívószállal, mert az úgy buli. Úgy döntöttem, hogy az nekem márpedig jár. Kíváncsian hajoltam közelebb JiHo mobiljához. Valami nő nézett vissza rám.

- Szép a csaj- rágcsáltam a szívószálam.

- Aha. Ő a másik barátnőm- mondta fel sem nézve.

- Szerencsés lány- értettem egyet. Zico felnevetett, és nyomott egy puszit az arcomra.

- Hogy van a pocid?

- Remekül! Azt hiszem, megbékültünk- pislogtam laposakat.

- Álmos vagy?

- Az nem kifejezés…

- Akkor nyomás az ágyba.

- Jó ötlet- fojtottam el egy hatalmas ásítást.

Elvonszoltam magam a fürdőbe, lezuhanyoztam, és belebújtam a pizsamámba. Úgy éreztem, hogy leragad a szemem a fáradtságtól. A csuklóm sajgott, nyűgös voltam és eszméletlenül kimerült. Pedig nem erőltettem agyon magam. Na jó, lehet. Egy kicsit. Talán…

Bezuhantam az ágyba, JiHo pedig mellém mászott, és átölelte a derekam. Automatikusan közelebb csúsztam hozzá, fejem a mellkasába fúrtam. A többiek még kinn maradtak tévézni a nappaliban, csak mi ketten voltunk a szobában. Lehunytam a szemem, de aludni még nem tudtam. Viszont ha nem csukom be, elkezdek könnyezni.

- Hogy hívják a barátnődet?- suttogta Zico halkan.

- JoungRa- motyogtam.

- És mi volt ma ez az egész?

- A pasija megcsalta- ásítottam. – És elmondta neki, hogy párhuzamosan kavart vele meg egy másik ribanccal. És ő meg kibukott. Tömören ennyi.

- Értem.

- Nem. Nem érted. És ezt mindketten tudjuk- mosolyodtam el halványan. A fejemet még inkább a pólójába fúrtam, és belélegeztem az illatát. Edzés után tuti zuhanyozott, ugyanis valami különleges férfi tusfürdő illata áradt belőle. Majd kinyomozom, hogy milyet használ.

- Cho-min- súgta a fülembe szinte némán.

- Hm?

- Holnap délután elvihetlek valahova?

- Idióta kérdésre…- kezdtem, de közbevágott.

- Idióta válasz- nevetett halkan, majd nyomott egy puszit a fejem búbjára. – Értem én. Nem akarsz aludni? Késő van. Reggel nem fogsz tudni fölkelni.

- Én szeretnék, de látod, hogy nem megy.

- Befogjam?

- Ne. Szeretem hallgatni a hangod. Olyan jó mély meg rekedtes. És ez olyan… cuki.

- Cuki?- háborodott fel. – Nem vagyok cuki!

- Jó, akkor te vagy az igazi férfi- mordultam rá, mire némán megrázkódott. Valószínűleg nevetett. Nyomtam egy puszit a mellkasára, mire kaptam egyet a fejemre. Ez így fair, nem igaz? Ettől kezdve egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz. Ő simogatta a hátam, halkan dúdolgatott, én pedig hagytam, hogy elnehezüljön a tudatom. Lassan magával ragadott az álom. Talán HeeJun távozása óta először aludtam el mosolyogva. Boldogan. Felhőtlenül. Ahogy tetszik. És még előttem van az egész élet…