Szópárbaj

Amíg a forró víz alatt álltam, eszembe jutott, hogy nemsokára comeback van. Ideje lenne elgondolkoznom a koreográfián. Bár… ahhoz előbb hallanom kell a dalokat. Majd megkérdezem Zicot, hogy mi a helyzet velük. Mondjuk jelen helyzetben a gondolataimat teljesen lefoglalta a délután. Péntek van. Kettő, randim lesz! A szemem előtt szívecskék lebegtek, amikor belebújtam a farmeromba és a pólómba, majd rávettem egy csinosabb kabátot. Szerintem nem igazán lesz időm hazajönni… Bár ki tudja.

- Elmentem- integettem a srácoknak.

- Hé! És a puszim?- akadékoskodott JiHo.

Felnevettem.

- Gyere ide érte- nyújtottam nyelvet.

Szó nélkül felpattant, és valósággal rám ugrott. Majdnem hanyatt vágódtam, de elkapta a derekam, és jó hosszú búcsúcsókot kaptam.

- Nem egy hétre utazom el- motyogtam a szájába.

- Tudom. Akkor többet kapnál- vigyorodott el, és megint megcsókolt. Még egyszer. És még egyszer… Úgy éreztem magam, mint egy darab fagyi a napon.

- Tényleg mennem kell- toltam el magamtól kuncogva. Lábujjhegyre állva még nyomtam egy puszit a szájára, majd elindultam dolgozni. A mobilomat sikerült végre visszaszereznem. Éljen! Gyorsan küldtem JoungRa-nak egy „Hogy vagy?” SMS-t. Amíg a válaszra vártam, töprengve szórakoztam a hajammal. Kéne bele melírt festetnem. Vagy minimum elmennem fodrászhoz. Kicsit régen voltam. Addig is… Majd befonom. Mivel tegnap elég nehéz napom volt, úgy gondoltam kijár nekem mára a pihenés, vagyishogy kevesen lesznek. Aha. Álmodozni szabad. Gyakorlatilag fullon voltunk betáblázva erre a napra is. És mivel GiGi is meg én is elmerültünk a saját gondolatainkban, nem nagyon beszélgettünk. Barátnőm gondolom valahol SeungRi-vel volt lélekben, én pedig az elmúlt és az elkövetkező huszonnégy órát gondoltam végig. Legalább ezredszerre.  

Miután végeztünk a SHINee-val, a Beasttel, a Girls Generationnal és az After School-al, alig álltam a lábamon. A csuklóm jobban fájt, mint eddig bármikor, és egyszerűen muszáj volt leülnöm. JiHwan ugyan így érezhetett. Egyszerre sóhajtottunk fel, és egyszerre rogytunk le a fotelekbe.

- Van pasim- jelentette ki bambán.

- Nekem is- tettem hozzá ugyan olyan aktivitással.

- Kúl.

- Az. 

És jött a következő csapat, alias Teen Top.

- Sziasztok-, köszöntek kedvesen, belépve a terembe.

- Hali- intettem fejjel lefelé a fotelből. Idő közben valahogy megfordultam, így a fejem lelógott, a lábaimat meg felpolcoltam. A fiúk kicsit érdekesen méregettek. GiGi pedig a zsepijébe prüszkölt a röhögéstől.

- Igen, jó helyre jöttetek- vigyorogtam rájuk. Szegények, annyira megszeppentek. Nem csodálom. Őrült csaj, mint Szörnyella de Frász fogadja őket. Hihi.

- Öhm…

- Hamarabb érkeztetek?- pillantott JiHwan az órára. – Még szünetünk van. De nyugodtan üljetek csak le.

Szegények, annyira viccesen néztek ki, ahogy ott toporogtak az ajtóban, és meg sem mertek mozdulni. Nevethetnékem támadt. Fejjel lefelé nem volt jó ötlet… Az összes vér a fejembe tódult, és kezdtem homályosan látni. A fülem zúgását nem is említve…

- Cho-min, hozzád képest egy paradicsom semmi- jegyezte meg barátnőm.

Azon ritka alkalmak egyike volt, amikor nem a telefonját szorongatta fél kezével. Tegnap óta képtelenség lett volna levakarni a készülékről. Sokszor kellett ráförmednem a nap folyamán, hogy segít is, vagy csak pötyög? Ilyenkor persze elpirulva ledobta az asztalra a mobilt, és motyogott valami bocsánatkérés félét.

- Kezdem úgy is érezni magam- nyöszörögtem. Gyorsan megfordultam. Éreztem, ahogyan az agyam kiürül, de ez nem változtatott azon, hogy mindenből kettőt lássak. Bandzsítva próbáltam JiHwanra fókuszálni.

- Jól vagy?- simogatta meg a hátam aggódva.

- Azt hiszem… nem… illetve igen…

- Menj ki a mosdóba, ha ajánlhatom- szólalt meg Niel tanácstalanul. Jó véleményük lehet rólam.

- Az lesz- kóvályogtam kifelé. – GiGi, elkezded? Mindjárt… jövök…

A válaszát már nem hallottam, mert kitántorogtam az ajtón, és megpróbáltam betájolni a mosdót. Nagy nehezen csak elvergődtem odáig, aztán a mosdókagylóra nehezedtem. Lélegeztem néhány mélyet, megmostam az arcom. Sokkal jobban éreztem magam. Magamra mosolyogtam a tükörben. Mire visszaértem, JiHwan éppen Ricky egyik viccén nevetett, teli szájjal, hangosan. Elmosolyodtam rajta.

A srácokkal könnyű volt végezni. Jó, elég tömören megfogalmazom most mindazt, ami történt, de sokkal inkább koncentráltam a jövőre, mint a jelenre, szóval az a pár óra igazán hamar elillant. Egykor, farkas éhesen dőltem hátra a fotelben. Eltelt. Zico bármelyik percben itt lehet…

- Mitől vagy így felspanolva? Olyan idegesnek tűntél egész nap- csóválta a fejét GiGi.

- Mert… naaa, tudod- néztem rá álmodozva.

- Randi?

- Az…

Barátnőm jelentőségteljesen rám vigyorgott, majd újra a telefonjába merült. Megint. Komolyan kezdtem elhinni, hogy a készülék a szerelme. Miről lehet ennyit SMS-ezni? Azt is megosztják egymással, hogy mikor van a másik vécén?! Én megőrülnék, ha JiHo így tartaná a kommunikációt. Sőt. Valószínűleg egyik üzenetére sem válaszolnék. Éppen ezen törtem a fejem, amikor a saját mobilom is rezegni kezdett a zsebemben. Kíváncsian nyúltam oda érte, és dobogó szívvel nyitottam meg az üzit. Pár szó volt csupán, mégis széles mosoly terült szét az arcomon.

Kinn várlak. Puszi. J

Felpattantam a helyemről. Az ajtó felé vetődtem, de az utolsó pillanatban még visszafordultam JiHwan felé. Elmélyülten nyomkodta a telefonját. Legyintettem egyet, és kirontottam az ajtón. Úgy éreztem magam, mint aki szárnyakat növesztett, és úgy száguldozik a folyosón. Végigrohantam az előcsarnokon. Az ajtó előtti tükörben szemügyre vettem magam. Szerencse, hogy a tükör előtt befontam a hajam. Egészen elfogadhatóan festettem. A szemem boldogan csillogott, az arcom kipirult, és sugárzott rólam a boldogság. Szóval megint szerelmes lettem, gondoltam beharapva az alsó ajkam. Vettem egy mély levegőt, hogy csillapítsam a szívem őrült zakatolását, és kiléptem az utcára. Az sem érdekelt volna, ha zuhog az eső, de így, hogy a nap is sütött kicsit, tökéletes volt minden. Úgy gondoltam, Zico a parkolóban fog várni, szóval elindultam arrafelé. Közel álltam a szökdécseléshez, de nem akartam, hogy lássa, mennyire izgatott vagyok. Még a vigyoromat is sikerült elrejtenem.

Egyszer csak szembejött velem egy srác, és egyenesen az arcomba bámult. Szemtelenül végigmért, sőt, utánam is fordult. Döbbenten néztem utána. Micsoda bunkó!

És akkor megláttam. JiHo a kocsinak támaszkodva várt rám, de még nem vett észre. A haját felzselézte, és teljesen átlagosan nézett ki-, már ha őt lehet átlagosnak nevezni. Még így is összeszorult a mellkasom, ha ránéztem. Komoly szívproblémák léptek fel nálam. Lehet, hogy fel kéne keresnem egy orvost?

Még mindig ámulva indultam felé, nem is érdekelt már az a bámészkodós. Aha. Naivitás a köbön. Mielőtt odaérhettem volna, három srác utamat állta.

- Szia, cica, rohansz valahova?- vigyorgott rám az egyik perverzen. Hűvösen végigmértem.

- Akarsz valamit?- vontam fel a szemöldököm?

- Hát, ha már így megkérdezted- röhögött fel a másik.

- Hozzád meg ki szólt?- förmedtem rá. – Szóval, ha nem kell semmi, húzás az útból, mert takarod a kilátást- sóhajtottam unottan. A másik kettő „úúúúúú”-zni kezdett, aki megszólított, az meg halványan elvörösödött.

- Látom, nagy a szád- szedte össze magát.

- Aha. Figyelj. Ezer másik lány van még a világon. Menj, molesztáld azokat, nekem dolgom van. Úgyhogy, ha odébb mennél…

- Látom nem érted, cica.

- Nem vagyok cica.

A fiúk felröhögtek. Hol marad ilyenkor a herceg?! Bár igazán nem bántam, hogy nem jön, tudni akartam, mire megyek egyedül. Itt a tökéletes alkalom. A társai röhögtek azon, hogy oltogatom, de igazán nem erőltették meg magukat, ami a segítséget illeti. Kezdtem tényleg ideges lenni. Menjen már arrébb!

- Jó, nem érdekel. Szóval most szépen velünk jössz…

- Na idefigyelj- tettem a tenyerem a mellkasára, és eltoltam magamtól. – Az utálatom irántad kezd eposzi méreteket öletni. Szóval húzzál innen, amíg szépen mondom! Fogtad?! Most pedig lépek, mert dolgom van! Ja, és még valami. Kapcsolj villanyt a fejedben, mert a sötétség komoly rombolást végez. Anyádnak bébiszitterért pedig rohangálj máshova- integettem utána, és megkerülve végre JiHo-hoz léphettem. Idő közben felvett egy napszemüveget, és rágózva mosolygott rám. – Szia-, mosolyodtam el még mindig idegesen.

- Szia-, karolta át a derekam, hogy közelebb húzzon magához egy csókra. Fürkészve méregetett. A srácok még mindig ott álltak, és minket bámultak. Ketten röhögtek, a harmadik égett. Felsóhajtottam.

- Jó voltál- puszilt meg Zico mosolyogva. – Gondoltam, megnézem mi lesz belőle…

- Igazán segíthettél volna- panaszoltam. – Hagytál küzdeni!

- Téged nem kell félteni- nevetett. – És különben is. Ha láttam volna, hogy bajban vagy, tudod…

- El tudom képzelni. A reggeli kis akciód megnyugtatott- vigyorogtam.