Telefon

- Khm. Nem akarom elrontani a pillanatot, de nem lehetne, hogy máshol nyáladzatok?- akadékoskodott Kwoonie.

- Mit izélsz már, ingyen mozi!- csapta hátulról tarkón Minhyuk. – Milyen jó már! Ne zavartassátok magatokat- emelte fel a telefonját, hogy videózhasson.

- Kapcsold ki- forgattam a szemem. – Szép lesz, ha a rajongók így tudják meg- toltam el magamtól Zicot, és a tükörben megigazítottam a hajam.

- De na már! Majd meghalnak a kíváncsiságtól, hogy lássák a koreográfusunk. JiHo hyung nem sok mindent árult el az interjúban- vigyorgott P.O. – Akkor kivágjuk azt a részt, ahol romantikáztok, de ne már, légyszi!

Felsóhajtottam, majd segélykérőn pillantottam a leaderre. Aztán Taeilre. Kyungra. UKwoonra.

- Hé, most összefogtatok ellenem?- estem kétségbe.

Utáltam a videókat és a fotókat, amik rólam készültek. Általában idiótán vigyorogtam mindegyiken, vagy épp beletüsszentettem a képbe, esetleg olyan részeg voltam, hogy nem is fogam fel, mit látok. A videók többsége pedig akkor készült, mikor bénáztam. Nekimentem egy oszlopnak, tejszínhabot nyomtam a képembe reggel (igen, tollal csikizték az arcom. Ez egy hatalmas buli után történt, ahol „egy kicsit” beálltam, és utána másnap majdnem meghaltam a fejfájástól. Mellesleg a reggel is roppant kedves volt…), és csupa ilyesmi. Szóval egy életre elment a kedvem az ilyesmiktől. Én nagyon szívesen megörökítek bárkit és bármit, de engem hagyjanak békén. HeeJunnal is mindig egymás arcain szórakoztunk, bár az ő képei kétségtelenül tökéletesek voltak. Született ulzzang. Ennyit rólam.

- Cho-min, légyszi ne csináld már- könyörgött Jaehyo. – Csak egy képet! És akkor kitehetnénk olyan felirattal, mint például… Our girl, vagy valami ilyesmi…

- Hé!- tette fel a kezeit Jiho. – Még én is itt vagyok ám!

Felnevettem.

- Otthon.

- De úgy nem hatásos- harapott az almájába UKwoon. Csak tudnám, honnan van nála állandóan ennyi kaja!

- Na persze- túrtam a hajamba szem forgatva. – Hagyjatok már! Majd máskor. Most ne. Nem kell mindenkinek azonnal mindent tudnia! Különben is. Ráérnek a comeback-en megismerni- grimaszoltam.

- Minnieeeeeeeeeeee- ölelte át a vállam kérlelően Kyung, és bevetette a „hatalmas boci szemekkel nézek rád, szóval enyhülj meg most azonnal!” nézését.

- Kyung- fogtam két tenyerem közé az arcát, és mélyen a szemébe néztem. – Annyi másik csaj van a világon. Menj, molesztáld azokat- paskolgattam a fejét (lelapítottam a haját, muhaha).

Jihoon felvisított a kanapén, és majdnem leesett a röhögéstől. Taeil egy pillantást vetett rá, majd felvont szemöldökkel méregette.

- Nagyon fáj?

- Micsoda?

- A hülyeség, te sötét!

- Jaaaa… igen- vihorászott a maknae.

- Ez mit szívott?- bújtam bele a kabátomba nevetve.

- Macskát- nyerített fel újra P.O.

- Úúúú, veszünk kiscicát? Mégis veszünk kiscicát?- ragyogott fel Jaehyo arca.

- Haver, mondtam, hogy ne játszd a buzit, itt égek miattad!- oltotta le Kyung. Minhyuk felvinnyogott.

- Na jó… én elmentem- pislogtam bárgyú mosollyal az arcomon, és lassan kihátráltam a teremből. A többiek még szakadtak egymáson és egymás poénjain, én pedig magamban mosolyogva sétáltam le a lépcsőn. Kétségtelenül én vagyok az egyetlen épeszű ember nyolcunk közül… Hogy éltek ezek eddig nélkülem?

Szórakozottan húzogattam a kabátom ujját a kézfejemre, amikor a portás odaszólt, hogy engem keresnek. Mi? Ki lehet az ilyenkor? És miért itt keres? Gondoltam biztosan GiGi lesz az, hogy elújságolja a SeungRi-vel töltött estét.

- Halló?- kérdeztem agyilag máshol járva.

- Cho-min?

Egy pillanat alatt ledermedtem, és visszazökkentem a jelenbe.

Annyira elgyötört volt a hangja, és annyira szomorúnak tűnt, hogy egyből tudtam. Rájött. Vagy magától, vagy pedig HeeChang mégis rávette magát, hogy elmondja az igazat.

- Sajnálom- sütöttem le a szemem, és még én is szörnyen éreztem magam.

- Semmi baj- fújta ki az orrát. – Sejtettem, hogy valami ilyesmi van a dologban. Csak azért hihetetlenül jól esett hinni, hogy mégsem- zokogott fel újra keservesen. Legszívesebben azonnal átöleltem volna, de volt közöttünk néhány kilométer.

- Átjössz?- kérdezte végül elcsukló hangon.

- Átmenjek?

- Ha nem nagy kérés…

- Fél óra múlva ott vagyok- nyomtam ki.

JoungRa nagyon sokat jelentett nekem. Sosem voltunk igazán LB-k, legalábbis egyikünk sem hangoztatta. Volt, hogy hónapokig egymás felé sem szagoltunk, de a kapcsolatunk valahogy mégis megmaradt. Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért, azt sem, hogy hogyan. De mégiscsak el kell ismernem, hogy ő a legjobb barátnőm. És bármikor számíthat rám. Így hát elnyomtam magamban a hisztiző ént, aki toporzékolva követelte, hogy azonnal menjek haza, egyek valamit, mert reggeli óta üres a gyomrom, és bújjak oda a barátomhoz, aztán aludjam ki magam. A másik énem pedig nemes egyszerűséggel agyonütötte. Hát, valószínűleg éhen halok, vagy a fáradság végez velem, hiszen én is alig álltam lábra, de támaszt nyújtok JoungRa-nak. Éljen. És ezt most full lelkesen mondtam. 

Szinte félőrülten szálltam fel a buszra, a sofőr hozzám sem mert szólni. Valószínűleg baromira megijedt az idegbeteg pszichopata fejemtől. Levágtam magam az egyik ablak melletti ülésre, és kibámultam a világra. Meg tudtam volna ölni HeeChangot. Micsoda egy paraszt! Csak egyszer kerüljön a szemem elé, tuti, hogy mogyorók nélkül meg haza…

Miközben magamban a kellemetlen tényező kasztrálását tervezgettem, megláttam valamit. Valamit, amit nem kellett volna. A limuzin! Nem szóltam a srácoknak!

Automatikusan a zsebemhez kaptam, de ekkor tudatosult bennem, hogy a telefonom még mindig JiHo-nál van, nem adta vissza. Elsápadtam. Zico engem megöl. Valószínűleg sokáig kell majd vigasztalnom JoungRa-t, ergo későn érek haza… Végem.

Végső elkeseredésemben lenéztem a mellettünk lefékező kocsira. A lámpa akkor váltott. Talán ha szerencsém van, az ablaknál ülő felnéz…

Valósággal nekinyomtam az arcom az ablaknak, annyira próbáltam meg lenézni. A kocsi felőlem eső oldalán… Minhyuk ült. Remek. Olyan bambán bámult kifelé, hogy erősen megkérdőjeleztem az IQ-ját. Mint az őrült, úgy kezdtem integetni meg kalimpálni, remélve, hogy felnéz. Erre befelé fordult… Valaki lőjön le…

A lámpa váltott, a busz elindult, úgyhogy ezt megszívtam. Mennyire lenne bunkóság küldeni JoungRa telefonjáról egy SMS-t?

Mire ezt végiggondoltam, már le is kellett szállnom. Enyhén hisztérikus állapotban gyalogoltam. A fejemben megfojtották egymást a gondolatok, lelki szemeim előtt pedig JiHo dühös arca jelent meg. Hát, az már tuti, hogy legalább egy megjegyzést fog tenni. Idegesen rágtam a számat. Az utolsó lépéseket rohanva tettem meg, és barátnőm lakása előtt lefékeztem. Tétován megállt az ujjam a csengő felett, aztán megnyomtam.