Őrült dilis reggel

Reggel arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt. Ami érdekes, már csak azért is, mert már elmúlt a náthám. Akkor…?

- Jaj- nyögtem fel tehetetlenül, mikor tudatosult bennem, hogy valaki rajtam fekszik. – Jiho, szállj le rólam!- hisztiztem nyűgösen.

- Mi van?- hallatszott kicsit messzebbről. – Nem is nyúltam hozzád!

- Akkor ki fekszik rajtam?- pattant ki a szemem, és dühösen néztem hátra. – Minhyuk! Azonnal szállj le rólam!

Nem válaszolt, csak horkantott egyet, és a fejét odébb helyezte a hátamon. A karjaival átölelt, és még inkább összenyomott.

- Hé! Nem vagyok préselt falevél! Hallod?! Ébresztő!

- Cho-min, fogd már be! Aludni akarunk- vágott hozzám egy párnát Taeil, mire telement tollal a szám. Köpködve, prüszkölve próbáltam szabadulni. Szép ébresztés, mondhatom! Éljenek a férfiak!

- Ha nem szeditek le rólam rögtön, sikítani fogok!- fenyegetőztem.

Sajnos ez sem hatott. Minhyuk kezdett egyre kellemetlenebbé válni, ugyanis szinte már teljes hosszában rajtam feküdt. Vajon Zico féltékeny típus…? Hirtelen nagyszerű ötletem támadt. Ez nem csak tesztelésnek lesz tökéletes, lehet, hogy még be is válik.

- Minhyuk, sicc a kezekkel!- förmedtem rá nehezen szedve a levegőt. Jaj, a tüdőm!

És tényleg bevált. Jiho felpattant a matracról, és egy határozott mozdulattal lelökte a zavaró tényezőt a földre. Haha! Ez de tuti!

- Mit tapizod?!- akadt ki a leader, mire felvihogtam. Lehetetlen volt levakarni a vigyort a fejemről.

- Hé-, pislogott laposakat Minhyuk. – Mi van már?

Kyung felült a takaró alatt, és visított a röhögéstől. UKwoon a fejére húzta a párnáját, P.O valami olyasmit motyogott, hogy kint balhézzanak, Jaehyo pedig a magasból szemlélte az eseményeket. Taeil visszaaludt.

- Na végre már! Azt hittem megfulladok- vigyorogtam, és a fejemre húztam a takarót.

- Akkor most kamu volt az egész?- hitetlenkedett Zico. – Teee!

- Én vagy nem én, valahogy meg kellett szabadulnom tőle- vihorásztam.

- Most akkor mi bajod van velem?- nyafogta Hyukkie álmosan. Reggel kicsit nehéz a felfogása. Szegény.

- Nők- fújtatott JiHo. – Bocs- intett a hálótársamnak, akit szemmel láthatóan már cseppet sem érdekelt a dolog, mert már el is foglalta a leader korábbi helyét, hogy visszaaludhasson. Ő meg bebújt mellém. Illetve inkább vetődött.

- Menj arrébb- húzta el a takarómat, és mögém csúszott. – Cseles.

- Tudom- fészkelődtem egy kicsit, majd kényelmesen elhelyezkedve lehunytam a szemem. – Muszáj volt, mert majdnem összenyomott. Egyébként meg mit keresett ő itt?!

- Hiányolta az ágyát. Én meg engedtem neki- úgy hallottam, mintha mosolygott volna. Fél szememet kinyitva fordultam felé, hogy megbizonyosodjak róla. Igazam volt. Szemtelenül tökéletesen nézett ki már korán reggel. Szőke tincsei szanaszét álltak, a szeme alatt karikákat viselt, és kicsit nyúzottnak tűnt. De tökéletes volt.

- Utállak- préseltem össze a szám.

Elvigyorodott, és nyomott egy puszit az ajkaimra.

- Egy, szeretsz. Kettő, ezt mondtad pár nappal ezelőtt, ugyan itt, betegen.

- Micsoda észrevétel- forgattam a szemem.

- Mondd, hogy szeretsz!

- Nem mondom.

- De mondd! Lééégysziii!

- Nem mondom! Hagyjál már ezzel- röhögtem.

- Kuss legyen!- hördült fel Kyung mérgesen. – Valaki aludni akar!!!

- De mondd!- könyörgött tovább édesen. Ilyen nincs!

- Cho-min, ha nem mondod, esküszöm, hogy megetetem veled a párnám! Eddig itt nyafogtatok mindketten, hogy nem szeret a másik! Most akkor mondjad, mert különben…- fenyegetőzött a rapper mérgesen, bár szerintem félig aludt. A többiek helyeslően nyöszörögtek, esetleg hümmögtek. Taeil helyeslően horkolt. Az is egy módja az egyetértésnek.

- Jól van na! Szeretlek- húztam a fejemre a takarót.

- Én is téged- vigyorgott JiHo elégedetten, és bebújt mellém a takaró alá. Hogy ne zavarjuk a többieket, csak csöndben néztük egymást. Valahogy már egyáltalán nem éreztem magam álmosnak. A szemem kipattant, és csak Őt néztem. Nem ér. Én miért nem tudok ÍGY kinézni már korán reggel? Ilyen tökéletesen? Ha tükörbe nézek, elborzadok. Kócos haj, párosítva a zombi fejjel. Csodás látványt nyújthatok. Sokszor én is elborzadok.

- Ne nézz rám, szörnyen festek- takartam el a tenyeremmel az arcom, mire Zico felhorkant.

- Szörnyen? Hol élsz te?

- Itt. A földön.

- Nem úgy látszik.

- Kuss legyen már!

- Jól van na! Te beszélsz?!- ültem fel mérgesen. – Ti is mindig felébresztetek! Most megkapjátok azért, amiért valamelyik reggel kiráncigáltatok a konyhába, hogy csináljak reggelit! Há! Megbosszulom!

- Nem lehetne holnap?- nyöszörögte Jaehyo. – Holnap szombat…

- Nem. Én most fogom megbosszulni- másztam át JiHo-n, hogy kijussak. Átlépkedtem Minhyuk feje fölött- nyitott szájjal szundikált, hihi-, és a konyhába siettem. Bekapcsoltam a rádiót. Elégedetten állapítottam meg, hogy még csak reggel fél hat van. Pedig azt hittem, álmos leszek ma. Tévedtem.

Magamra kötöttem a kötényt, és halkan dudorászva, táncikálva kezdtem neki a reggeli készítésnek. Hmm… Mit csináljak? Szendvics. Kivételesen reggelizzünk ámerikaiasan. Régen éreztem magam már ennyire jókedvűnek. Reggelenként általában morogni vagy csapkodni szoktam, de zsinórban ez a sokadik, hogy mégsem. Otthon mindig legalább egyszer belerúgtam valamibe. Jó hatással van rám ez a hely. Meg a lovagjaim. Magamnak készítettem salátás szendvicset, a többieknek pedig kipakolta az asztalra. Tegyenek rá amit akarnak. Becsomagoltam magamnak a reggelimet, majd a cuccaimhoz léptem. Könyékig eltűntem a táskámban. Előkerestem a cicanadrágom, vettem fölé egy pólót, pulóvert, edzőcipőt. Lenyúltam Jiho egyik sapkáját, és elégedetten szemléltem magam a tükörben. Amikor a rádióból megszólalt a B.A.P-től a No mercy!, felhangosítottam. Egyöntetű „Menj a francba” hallatszott a hálóból.

- Már itt sem vagyok- vigyorogtam bekukkantva a szobába. Zico kómásan nézett rám, mire odahajoltam hozzá egy „mindjárt jövök” csókra.

- Hova mész?- kérdezte ásítva.

- Futni. Erről jut eszembe. UKwoon!

- Tessék-, nyögte az említett.

- Öltözz! Jössz velem!

- Dehogy megyek! Felejts el! Megy a frász!

- Választhatsz, hogy dupla annyit maradsz velem a táncteremben, mint a többiek, vagy felkelsz most. Egyébként reggeli az asztalon- jegyeztem meg. – Lenn várlak!

- Te… ezt… hogy… bírod?- zihálta Kwoonie.

Még csak fél kilométert sem futottunk, de neki már szúrt az oldala, lógott a nyelve és jajgatott.

- Ha nem beszélnél ennyit, könnyebb lenne- jegyeztem meg vigyorogva. – Látod! Rossz hatással van rád az a sok egészségtelen szar! Egy, kettő! Nyomás!

Szenvedve kocogott mellettem. Én részemről szívesen gyorsítottam volna egy kicsit, de félő volt, hogy még ezt a csigatempót sem bírja. Nem hogy azt, amiben én szoktam futni! Nem is értem, hogy lehetnek ilyen acélizmai, ha ennyitől elfárad. Mit szokott ez csinálni a kondiban?

- Te hova gyúrsz a konditeremben?- hitetlenkedtem helyben kocogva, mert már megint megálltunk. Csak a parkig jussunk már el, könyörgöm!

- Kar…ra- lihegte.

- Veszem észre. Kardió edzésre kellene járnod. Szánalmas a teljesítményed!

- Ha így… akarsz… bíztatni… rosszul csinálod- kapkodott még mindig levegő után.

Szokásomtól eltérően abbahagytam a helyben futást, és ujjaimmal a nyakát tapogattam. A pulzusa szörnyen erős és szabálytalan volt. Megcsóváltam a fejem.

- Mostantól csak annyit ehetsz, mint én. És minden reggel jössz velem futni. Nincs vita.

Mire visszaértünk, UKwoon szerintem a halálos ágyán érezte magát. Legalábbis lerogyott az asztalhoz, és már éppen jó kis egészségtelen kaját tömött volna magába, mikor a kezébe nyomtam egy salátás szendvicset.

- Mi ez?!- bökdöste bizalmatlanul a salátát.

- Ez kérlek, zöldség. Amit te szerintem igen keveset ettél. Majd most bepótolod.

- Fogyózol?- röhögött fel Kyung, és meglökte haverja könyökét. Jaehyo majdnem kiköpte a vizet.

- Én nem…

- De igen. Fogyózik. Illetve inkább karbantart- néztem szúrósan a főtáncosra, aki világfájdalmasan harapott a salátába.

- Pfuj! Ez vízízű… és… most olyan vagyok, mint egy kecske- szontyolodott el.

Ha azt hitte ezzel meghat, tévedett. Vidáman eszegetve támaszkodtam a pultnak, és a saját reggelimet fogyasztottam. Még csak fél hét volt, bőven volt időm indulásig. Hamar haza kellett jönnünk, UKwoon nem bírta sokáig. Sajnos. Mindegy, majd fokozatosan növeljük a távolságot. Ahhoz képest, hogy milyen jól bírja a táncórákat, nem valami jó a kondija. Hirtelen igazán kíváncsi lettem arra, a többieknek vajon hogy menne.

Minhyuk éppen egy darab valamit gyűrt befelé, Taeil nyafogott, hogy elfogyott a felvágott, Jaehyo Kyunggal diskurált, UKwoon az asztalt fejelgette, Zico szórakozottan tologatta a tányérját, Jihoon pedig…

- Hol van P.O?- kérdeztem homlokráncolva.

- Alszik. És tudod mit? Jól teszi.

Letettem a szendvicsem a pultra, majd a háló felé vettem az irányt. Óvatosan átléptem a lerúgott takarók és párnák fölött, megkerültem a matracot, és leguggoltam Jihoon feje mellé. Tényleg kiütötte magát.

- Ébresztő- nyomtam egy puszit az arcára.

- Mmm…- fejezte ki tömören a véleményét.

- Kész a reggeli. Gyere, lassan ideje felkelni- próbálkoztam tovább.

Tipikus férfi vonás, minél inkább fel kell kelni, annál inkább eszükben sincs. A maknae mormogva a fejére húzta a takarót, és eltűnt alatta. Gyanítom, hátat fordított nekem. Legyintettem egyet, és hagytam. Mit érek vele? Semmit. Felőlem aludjon. Nekem viszont zuhanyoznom és indulnom kell.