Mit keresek itt?

Otthon a srácok ujjongva vették tudomásul, hogy nyolcra hazaértünk. Igen, kicsit sokáig tartott a harmadik csók… Khm. De ez most mellékes. Szóval mikor beléptünk az ajtó, Kyung konkrétan a nyakamba vetett magát, és közölte, hogy végre egy értelmiségi lény.

- Ezek az idióták megölik az agysejtjeim- nyöszörögte fájdalmasan.

- Mert te aztán olyan értelmes vagy- forgatta a szemeit Zico.

- Hát…

Én csak nevettem, és megpróbáltam szabadulni a rappertől, hogy levehessem a cipőm. Sajnos ez nehezebbnek bizonyult, mint amilyen valójában volt.

- Öhm… Kyung… Nincs kedved inkább JiHo-t ölelgetni? Ő is értelmes- próbálkoztam. – Ja, várj. Mégsem- röhögtem el magam.

- Kösz- vigyorodott el az említett. – Na, Kyung, sicc!

Szegény fájdalmas arccal vonult a nappali felé, ahonnan végtelen visítás és vernyogás hallatszott. Előbbi gyaníthatóan Kwoonie érdeme volt, az utóbbit pedig Jaehyo-nak tulajdonítottam volna. Megszabadultam a cipőtől, aztán szórakozottan ténferegtem befelé.

- Hé-, kapta el Zico a derekam, és magához húzott. – Köszönöm- mosolygott rám eszméletlenül gyönyörűen.

- Most éppen mit is?- vontam fel a szemöldököm.

- Hogy megengedted, hogy megismerjelek. Mellesleg pedig még mindig jól csókolsz- harapta be az alsó ajkát.

- Nem volt még elég?- kuncogtam. Óvatosan lábujjhegyre emelkedtem, és már majdnem összeért a szánk, amikor…

- MINNIEEEEEEEEEEE- rontott ki az előszobába Minhyuk ragyogó arccal, és visítva rám ugrott, mire hanyatt vágódva elterültem a földön.

- Áú- kommentáltam nyögve.

- Hé! Hogy lehetsz már ilyen érzéketlen?- háborgott JiHo. – Most csókoltam volna meg!

- Volt rá elég időd! Ő az ÉN hálótársam- ölelgetett tovább.

- Na, hess-, rugdosta meg finoman Zico a cipője orrával barátját, aki csak fújtatott egyet, és teljes súlyával rám nehezedett.

- Megfulladok- ziháltam. – Hyukkie, szállj le rólam! Kérlek! Megölsz!

Erre a kijelentésemre mindenki kitódult hozzánk. Taeil visított a röhögéstől, Kyung azt motyogta, hogy erről beszélt, P.O rám köpte a vizét, Kwoonie sikongott, Jaehyo pedig… Ő Jaehyo volt.

- Nem ám, hogy segítenétek!- förmedt rájuk a leader, aki megpróbált megmenteni.

- Vicces nézni- vihorászott UKwoon.

- Na megállj, egyszer szabaduljak ki innen, halott vagy!- kapkodtam levegő után. – Minhyuk! Szállj már le rólam! Még szeretnék élni!

- Nem. Hiányoztál.

- Ahh- sóhajtottam kimerülten, és a fejem a padlóba csapkodtam. – Felállhatnék? Úgy is ölelgethetsz…

- Nem, mert előbb megcsókollak végre tisztességesen- szólalt meg a háttérben JiHo.

- Na látod! Ezért nem állok föl.

- Nyáladzatok már máshol- grimaszolt Jihoon. – Minket meg kíméljetek meg… Különben is, csomó időtök volt ma rá, nem elég?!

- Ehhez sosem- vigyorgott a leader.

A végén már csak feküdtem a földön, és meg sem moccantam. A kivárós módszert választottam. Úgy gondoltam, hogyha hagyom, hogy Hyukkie rajtam feküdjön, talán egy idő után megunja. Tévednem kellett. Pedig mennyi mindennel próbálkoztam! Beszéltem hozzá, szidtam, könyörögtem, de mindent hiába. A srácok pofátlanul jól szórakoztak a szenvedésemen, Kwoonie még egy tál popcornt is hozott magának.

- Teszed azt le!- háborodtam fel.

- Nem. Most nem tudod elvenni- vigyorgott.

- Minhyuk- súgtam a fülébe bizalmasan. Kezdtem azt hinni, hogy bealudt.

- Hmmm?

- Kérsz vacsit?

- IGEEEEEEEEN!- ordította a fülembe, és felugrott rólam. Abban a pillanatban felpattantam, és UKwoon előtt álltam, karba font kezekkel. Nagyot nyelve nézett rám.

- Tedd. Le.

Érdekes, egy szó nélkül megcsinálta. Megragadtam a fülét, majd annál fogva rángattam a konyha felé. Megállás nélkül „ááá”-zott és könyörgött, hogy eresszem el. Aztán fogadkozott, hogy soha többé nem csinál ilyet.

- Bezzeg most nem nagy a szád!

- JiHo, segítenél?- próbálkozott fájdalmas arccal.

- Fogadjunk te uszítottad rám Minhyukot, hogy addig kihasználhasd az alkalmat- horkantam fel.

- Háát…

- Hé!- háborodott fel Zico, aki időközben odaért hozzánk. Dühösen néztünk a közöttünk állóra. UKwoon behúzta a nyakát. A leader megragadta a másik fülét, és már ketten cibáltuk. Jaehyo sírt a röhögéstől, Taeil a térdét csapkodta, Kyung elfeledkezett iménti problémáiról- miszerint mindenki hülye-, és ő is fetrengett. P.O eltűnt valahova.

Vacsora után végtelenül fáradtnak éreztem magam, és szerettem volna Zicoval beszélgetni. Igaz, hogy ott volt nekünk az egész délután, de most másról lett volna szó. A munkáról. Meg akartam kérdezni, hogy áll a zenékkel. Lassan tényleg comeback, vagyis készítenem kéne a koreot, de így…

Felsóhajtottam.

A többiek már lefeküdtek, csak én ténferegtem a lakásban. A gondolatok őrvényként kavarogtak a fejemben. Bár, ha jobban belegondolok, fogalmam sincs, min agyaltam. Talán a tánclépéseken. Vagy a délutánon. Esetleg HeeJun-on. De az is lehet, hogy Joungra-n. Apropó. Barátnőm sokkal jobban érezte magát, legalábbis az SMS-eiből ezt vettem le. Megint rengeteg smiley-t használt, amit ki nem állhatok. És ezt ő is pontosan jól tudja. Nem baj, imádott idegesíteni.

Mosolyogva könyököltem ki az ablakpárkányra. Odakinn már régen sötét volt. Ismételten megállapítottam, hogy le kéne feküdnöm, mert holnap… Holnap hétvége! Haha, nem kell mennem sehova! Ha úgy is sok szabadidőm van, tutira beugrom a próbaterembe. Szükségem van egy kis magányra és kikapcsolódásra. Rengeteg dolog történt velem mostanában, és szükségem lett volna időre, hogy megemésszem. Mert ugye akarva akaratlanul is ott motoszkált a fejemben, hogy elég jó vagyok e Neki. Elég tökéletes e. Hozzá való vagyok? Mi lesz, ha megtudják a rajongók? Mennyire fognak utálni? Kell egyáltalán tudniuk?

Lehunytam a szemem, és masszírozni kezdtem a homlokom. Hirtelen az egész végtelen nagy őrültségnek tűnt. Mit keresek én itt? Egyáltalán… Mi ez az egész?

Két kar kígyózott körbe a derekamon, és valaki magához húzott. Az orromat megcsapta az az édeskés illat, és akaratlanul is halvány mosoly kúszott az arcomra.

- Te még nem alszol?- súgta halkan a fülembe.

- Úgy nézek ki, mint aki alszik?- sóhajtottam.

- Mi a baj?- fordított magával szembe, és aggódva méregetett.

- Csak… gondolkoztam- vontam vállat. Nem néztem a szemébe, a pólója nyakával szórakoztam. Tudtam, hogyha elkapja a pillantásom, tudni fogja, hogy valami nincs rendben. Nem akartam neki beszélni erről az érzésről. Úgy éreztem, elég erős vagyok, hogy legyőzzem.

- Cho-min… Mi a baj?- emelte meg az állam enyhén.

- Tényleg semmi. Csak… Csak.

- Csak?

- A koreográfián agyaltam- vágtam ki magam gyorsan. – Hogy állsz a zenékkel?